KARAMAZOVOKFjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Richard Crane Fordította: Máhr Ágnes

Ha Isten nincs, akkor mindent szabad, és az ember maga szab magának törvényt.” – vallja Dosztojevszkij, és írásaiban folyton fel-feltör ez a gondolat. Bölcseleti-etikai mondanivaló köré csoportosul  utolsó nagy regényének, az életműve szintézisének tekinthető Karamazov testvéreknek a cselekménye is. Hősei – a lázadó Iván, a féktelen Dmitrij és az istenfélő Aljosa – az orosz társadalom archetipikus egyéniségei, nagy esélyek hordozói. Sorsuk mégis tragédiába – apagyilkosságba - torkoll, mely együtt jár az isten világának elutasításával, a hatalom elleni lázadással, szenvedélyek és szenvedések játékával. Richard Crane  nem egyszerűen színpadi adaptációt készített a Dosztojevszkij remekművéből, hanem kiemelte a történetből a regény központi szereplőit, a négy főhőst, és velük játszatja el a többi figurát is. Az előadás 12 éven aluliaknak nem ajánlott!  
Szereplők:  Bokor Barna Galló Ernő László Csaba Tollas Gábor / Bányai Kelemen Barna   Jelmeztervező: Bocskai Gyopár Díszlettervező: Tenkei Tibor Rendező: ALBU ISTVÁN


  Az előadás időtartama: 1 óra 50 perc szünet nélkül 

egy Tolsztoj-értelmezés nagyszínpadra Nagy András változatában minden sorsfordító találkozásra pályaudvaron kerül sor: hol Moszkvában, hol Szentpéterváron, hol a földbirtokossá lett Vronszkij vidéki birtokán, ahol a legfejlettebb nyugati technológiával épül a szerelmüknek is emléket állító Anna Karenina Pályaudvar. Ott látjuk láztól égő arccal Annát az első Vronszkijjal táncolt felkavaró mazurkáról megszökvén; ott a csapatát a harctérre az új szerelem miatt nem követő lefokozott fiatal hadnagyot; a friss kitüntetésével is boldogtalan, elhagyott Karenint. Itt osztódnak a kiüresedett házasság megmentését célzó okos tanácsok, majd szívódnak is vissza annak tarthatatlanságát megélvén; itt adják-veszik a versenylovakat, amelyekkel Alekszej (nem a Karenin; a Vronszkij) szeretne kisiklott életének új távlatot adni… és itt, a síneken ér véget egy világhíressé lett románc.

RendezőFigura Terézia Premier 26.04.2017.

Hommage ‒ tisztelgés valaki előtt. Ezúttal Karinthynek és a mindenkori diáknak szól tisztelgésünk. Az írónak, aki humorral, de nagy pszcihológiai hozzáértéssel formálta meg a jó és a rossz diákot műveiben, aki értő finomsággal érzett rá a gyerek-szülő viszonyban az elvárások relativizálására. A mindenkori diák különböző turpisságokhoz folyamodott régen, és ezt teszi most is. Ezeknek a töredékeknek a bemutatására vettük segítségül Karinthy szöveg-töredékeit és építettük bele a mai oktatási rendszerünket is taglaló előadásba. Feltérképezzük oktatásunk erősségeit és hiányosságait. Rámutatunk a nehézségekre, amelyekkel a mai diáknak óhatatlanul szembesülnie kell. Bár csak másodlagosan, de felismerheti magát a túl ambiciózus diák, tanár és szülő is. Mindennek ellenére ez egy olyan téma, amelybe sok derű, móka, csínytevés is belefér, mint ahogyan az a valós életben is lenni szokott. Mindezekről láthat egybecsúszó jelenetsorokat a közönség. A móka kedvéért egyes témákat koreográfiákon keresztül dolgoztunk fel látványos táncelemekkel. A gyerekek úgy élnek a színpadon, mintha oda születtek volna. Csupa öröm 50 perc ez az előadás!

táncfantázia két részbenGeorges Bizet halhatatlan operája ihlette a Bartók Táncszínház bemutatóját. A mi előadásunk azonban nem Sevillában játszódik a történelmi múltban, hanem Magyarországon a jelenben. Mondjuk egy vidéki kisközségben. Itt egy igazán zárt közösség szereplői népesítik be ezt a szenvedélyes, magával ragadó históriát, élükön Kármennel, a szemrevaló cigánylánnyal.   Régen madár voltunk mink is,Mint a többi szép madár.Nem volt házunk, se hazánk,De mienk volt a hetedhét határ. Bármi sivár élet ez itt,Most is madár vagyunk még.Lehet, karokká fásultak szárnyaink,Mégis visszavár az ég.

Caragiale figurái mintha eleve karneválra születtek volna: túlteng bennük az élet, túltengenek bennük a vágyak és az indulatok, túlteng bennük minden, kivéve egyet: az önismeretet; abból mintha egy szemernyi se jutott volna egyiküknek sem, de ez egyáltalán nem zavarja őket, sőt. Ellenállhatatlanabbnak, gazdagabbnak, erősebbnek, szebbnek, okosabbnak képzelik magukat maguknál – és addig-addig képzelődnek, míg a végén igazuk lesz.

A karneválozó utcán átmenetileg megszűnik minden hierarchikus különbség és korlát, amely az embereket egyébként elválasztja egymástól, zárójelbe kerül számos parancs és tilalom is, amely normális körülmények között, vagyis a karneválon kívüli életben érvényes, s ennek következtében olyan különleges, egyszerre eszményi és valóságos kapcsolattípus lép életbe az emberek közötti érintkezésben, amilyen a megszokott rendben elképzelhetetlen. Kötetlenül familiáris, vásári érintkezés ez, amely nem ismer távolságot ember és ember között.Ezt Mihail Bahtyin (1895 – 1975) írja, aki szovjet-orosz történész és kultúrantropológus volt, és ebbéli minőségében a karnevál fogalmának legnevezetesebb elemzőjévé nőtte ki magát. Hogy tehát a karnevál több, mint afféle évenkénti rendszeres hejehuja: nélkülözhetetlen társadalmi funkciója van, nevezetesen az eleve elrendelt társadalmi szerepek fejre (avagy talpra, nézőpont kérdése) állítása. Ja, és még egy: a zabolázatlan testiség, ezen belül kiemelten az altestiség ünneplése is a karnevál feladatai közé tartozott, bár ez utóbbi egyes aspektusai, leginkább az emésztés környékéről, a középkor, a karneválok csúcsidőszaka óta kissé hátrébb szorultak, hálistennek, tehette volna hozzá Bahtyin, de nem tette hozzá. Ám a testiség másik csatatere, a szexualitásé, mindmáig ott vibrál minden magára valamit adó karnevál homlokterében, bár ez képzavar.Vagyis: a Pokol szervezett elszabadulása – foglalhatjuk össze Mihail Bahtyin elméletét a karneválról, jelen előadásunk címadójáról; ha nem titkos főszereplőjéről. Ion Luca Caragiale (1852-1952) valószínűleg nem olvasta Bahtyin műveit, de biztos, hogy alaposan ráérzett. Itt aztán tényleg fenekestül felfordul a világ, ami azért különlegesen érdekes, mert a Karnebál – esetleg Karneváli éjszaka, ezen a címen is játszották a darabot – a Balkánon játszódik, ahol amúgy is minden eleve fenekestül felfordítva készül, illetve jön a világra. Aki járt már ott, az tudja: csodavilág a Balkán, és roppant fazonok a lakói, minden, ám mindennek az ellentéte is megtörténhet velük – sőt, utóbbi gyakran meg is történik.Caragiale figurái mintha eleve karneválra születtek volna: túlteng bennük az élet, túltengenek bennük a vágyak és az indulatok, túlteng bennük minden, kivéve egyet: az önismeretet; abból mintha egy szemernyi se jutott volna egyiküknek sem, de ez egyáltalán nem zavarja őket, sőt. Ellenállhatatlanabbnak, gazdagabbnak, erősebbnek, szebbnek, okosabbnak képzelik magukat maguknál – és addig-addig képzelődnek, míg a végén igazuk lesz.A téma egyébként a szokásos: férfiak hajkurásznak nőket, nők hajszolnak férfiakat, rendőrök koslatnak civilek után; és mindeközben, mintha csak egy víg karneváli menetben lépdelnénk büszkén, ámde körbe-körbe (míg végül a saját sarkunkra nem taposunk mindahányan) – és persze, ahogy illik, álarcosan, ami alól, ahogy egyre sötétedik az éjszaka, a karnebáli, egyre markánsabban rajzolódnak ki saját, ismeretlennek vélt vagy remélt vagy rettegett vonásaink.
A Budaörsi Latinovits Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház közös produkciója.

Egy ismeretlenül is ismerős város peremvidéke. A centrum közel, mégiscsak peremvidék ez. Figaróstul, donhuánostul, lövészárkostul, maszkabálostul. Egy kiglancolt Klisza, egy túlzummolt Zimony. Eszeháborodott világ, gázmaszkok és rézfúvósok, zsákok és beretvák, ténta és vitriöl, bombák és kénszag. Hol karnebál van, ott karnebál van.

Adott egy szemrevaló, ám megözvegyült, így szűkös anyagi körülmények között élő báróné, aki kénytelen kettős játékot űzni: egyaránt elfogadja a jóképű, ám nincstelen, így folyton őt tarháló márki széptevését (sőt szívesen hozzá is menne), valamint a dúsgazdag, de zavaros hátterű üzletember, Turcaret úr gáláns ajándékokban megnyilvánuló udvarlását (pedig neki egyáltalán nem kíván a felesége lenni). A lebukástól csak egy szolga és egy szobalány fortélyos cselszövései mentik meg – legalábbis egy ideig… Végül aztán az veszít, akiről a legkevésbé gondolnánk, és az nyer, akit a legkevésbé tartottunk erre esélyesnek.Le Sage 1709-ben írt darabja korának legkíméletlenebb társadalomkritikáját nyújtotta: szereplői között egy sem akad, aki őszinte lenne a másikhoz, és ne a saját érdekeit érvényesítené. Mindenkit határtalan önzés és gátlástalan képmutatás irányít. Minden érzelemnyilvánítás mögött hízelgés, haszonlesés vagy számítás húzódik meg. Nincs igaz szerelem, barátság, hűség, együttérzés – ezek látszata is csupán egy jól fölépített üzleti modell része. Meglep-e bennünket, ha ezen ismérvekre napjaink morális gyakorlatában is lépten-nyomon ráismerünk?

Tolnai Ottó Világpor c. kötetét rágja meg mint terepszínű molyok a gobleint. A felzabált Világpor-versek a színész hangján suhannak át a költő metapoétikus életművén, nagybőgő kíséretében. A szavak kopognak, citrom kopogása. Mi marad utánam? Mi marad azután, hogy megjelenití az Új Tolnai Világlexikon Karfiol fejezetét -kartoncsomagolásban. A kötet megjelenése után 36 évvel a költő centrális kötetét kiénekeli a színész ének-ón, ének- ón, „legyen életem legnagyobb gesztusa ez/legyen” ének-ón.

 Tasnádi István fekete komédiája a veszteségélményt analizálja hol drámai, hol komikus eszközökkel. Éva, a darab egyik szereplője, nemrég veszítette el férjét, Miklóst, ám képtelen feldolgozni ezt a helyzetet, ezért úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha a férfi még mindig élne. Éváék vendégségbe hivatalosak Éva testvéréhez, Károlyhoz, és annak kulturált, értelmiségi, felvilágosult családjához. A vacsora célja, hogy megbeszéljék, miképpen osszák el a családi vagyont, ezzel szemben váratlanul elszabadulnak az indulatok, és hirtelen minden a visszájára fordul. – írja Tasnádi István a groteszk, vicces “mese”homlokára. A darab alapfelvetése: mennyire vagyunk autonómiára képesek – úgy, mint egyén, és úgy, mint közösség. Vannak bizonyos kötelezően követendő rendszerek, mechanizmusok, amelyek működtetnek házasságokat, szülő-gyerek kapcsolatokat – akár jók ezek, akár rosszak. Ha felbukkan azonban egy olyan személy, hívhatjuk agresszornak, aki befolyása alá vonja a környezetét, akkor igenis felelőssé tehető a környezet is, amennyiben hagyja a helyzetet elfajulni. 

ŐSBEMUTATÓ!A történet pár évvel a rendszerváltás után játszódik. Éva nemrég veszítette el férjét, a nagytekintélyű munkásőrparancsnokot. Olyannyira megszenvedi az imádva-rettegett családfő hiányát, hogy egy életnagyságú kartonképmással helyettesíti. A rokonság megegyezik, hogy tapintatból nem teszik szóvá Éva különös gyászmunkáját, és a kedvéért úgy tesznek, mintha a kartonpapa valóban élne.

Kasimir és Karoline együtt mennek az Oktoberfest-re. Karoline szeretne kikapcsolódni, Kasimir viszont nincs ünnepi hangulatban, mert elvesztette az állását. „Leépítették.“ Összevesznek. Karoline beleveti magát az önfeledt szórakozásba, más férfiakkal is ismerkedik, mialatt Kasimir egy régi ismerősétől, Merkl Francitól, hagyja magát rábeszélni, hogy autófeltöréseknél őrként segédkezzen.Ödön von Horváth 1931-ben írt népszínműve azt mutatja be, hogy a gazdasági válság hogyan mérgezi meg az emberi kapcsolatokat, hogyan válnak az emberek rideggé, magányossá és harciassá a túlélés reményében.

a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház vendégjátékaKastanka, a fiatal kutyalány a városi forgatagban elveszíti gazdáját, így egyedül marad. A fagytól elgémberedett állatot egy arra sétáló ismeretlen úr viszi haza. A házban furcsa társaság fogadja: egy gúnár, egy kandúr és egy disznóhölgy, akik éppen egy cirkuszi számot gyakorolnak, mivel művészek. Kastankáról kiderül, hogy őstehetség. Első fellépése mégis váratlan izgalmakkal jár...

a Duna Művészegyüttes összeállítása Tíz éve vettünk búcsút Kaszás Attilától. Együtt sírtunk, virrasztottunk, közösen próbáltuk meg feldolgozni a tragikus hírt, hogy a nagyszerű művész, jóbarát, fizikai valójában nincs, nem lehet többé közöttünk. Idézzük fel Jordán Tamás, a Nemzeti Színház akkori főigazgatójának szavat a búcsúztatóról. "Másnap este jöttek sorban a Vígből, más színházakból a kollégák, megrendülten, egymás tekintetét keresve. Gyönyörű harmónia költözött a Klubba. A köszönések, a kézfogások, az ölelések az összetartozásról szóltak. A hiányod volt a kötőanyag. Velünk voltál és mi egymással együtt. 
„Emlékmorzsák táncban, dalban, képben, versben elbeszélve”

És lám, 3 színésszel is működik! Shakespeare sikeres színpadi műve kicsit másként.A DBU-ban előadáshoz készülődnek, Sahkespeare makrancos hölgyét játszaná a társulat, de a színészek nem jelennek meg. Mit lehet ilyenkor tenni?  Szükség van egy pár emberre, akik beugranak a színészek helyett.Az eredeti történet: Lucentio halálosan szerelmes Biancába, legszívesebben rögtön feleségül venné, de a lány apja meghagyta, hogy először a másik, makrancos  lányának, Katharinának kell férjhez mennie. Így Lucentiónak nem csak Bianca szívét kell meghódítania és a többi jelentkezőt eltávolítania az útból, hanem párt is kell találnia Katharinának. Petrucchio jó választásnak tűnik: éppen egy gazdag hölgyet keres, és úgy dönt, akarata ellenére is elveszi a lányt feleségül. Rögtön az esküvő után, mely az ara számára megalázóra sikerül, elutazik a pár Veronába. Katharina undok viselkedésével felbőszíti urát, de ő magabiztosan követi tervét, hogy megszelidítse makrancos feleségét.A három amatőr sok humorral, bájjal és live-zenével változtatja Shakespeare színpadi darabját vidám, vicces színházi élménnyé.