A Móricz-novella dramaturgiai felépítése sokban hasonlít a görög drámákhoz: jellegzetes jellemábrázolásai, valamint a benne felmerülő kapcsolatrendszerek kiváló alapot szolgáltatnak a táncszínpadra alkalmazáshoz. Hogyan győzheti le ösztöneit az eredendően jónak teremtett ember? Egyáltalán: túlléphetünk-e ösztöneinken? Mit jelent ma az ünnep? Lehet-e a gyász ünnep? Mi bűneink legkegyetlenebb következménye? Előadásunk ezekre a kérdésekre keresi a választ, közben pedig kísérletet tesz arra, hogy egy olyan zenei világot teremtsen, amely visszaidézi azokat az archaikus korokat, amelyben a zenész és a táncos különleges párbeszédet folytattak.

A BÁRcsak két színész barátságáról szól, akik egy bárban lépnek fel szabadidejükben, hogy kiegészítsék színházi fizetésüket. Sorsok, érzelmek, élethelyzetek villannak fel és elevenednek meg, hogy a felhőtlen kacagástól a melankólián át a sírásig kísérjenek bennünket, és vissza. Megláthatjuk, hogy egy könnyed bárműsor mögött is mennyi munka, mennyi feszültség van, és olykor magunkra ismerhetünk bármi is legyen a foglalkozásunk. Bródy János dalai nem csupán egy kort és egy intellektuális világot idéznek, de folyamatosan apropóját, vagy hátterét adják a két szereplő sorstörténeteinek. Hogy a két szereplő egyébként ellenkező nemű? Nos, ez sem mellékes…

A különleges alkalom, mely lehetővé teszi, hogy egy alkotói stáb fogja össze a két egyfelvonásos színrevitelét, különleges lehetőséget kínál a két mű egymás mellé állításán túl, összefüggő gondolatiságuk kibontására.Mindkét mű, a nő és férfi párkapcsolatának titkokkal teli, örök küzdelmét mutatja fel, kutatva általuk emberi létünk alapigazságait. A szerző a lélek útjait járva, ezer szállal kötődik korának hétköznapjaihoz. A 20. század forrongó társadalmi változásai, a lélek mélyéből kiszabaduló sötét erők, életek százait, millióit veszélyeztető vad tombolása nem elválasztható a művek alapgondolatától.Bartók életigenlő igazságát a lélek megtisztulásába és felemelkedésébe vetett bizalmát épp ezen körülmények ellenében kívánja felmutatni.A mai 21. századi színpadra állítóknak sem lehet más a célja, az alkotói szándékhoz hűnek maradva, a körülöttünk kavargó kaotikus erők ellenében, egy nő és egy férfi egymáshoz vezető útján keresztül felmutatni két lélek egymásba kapaszkodó szeretetének az egész világot megtisztítani képes eszményét.

Bartók Béla két táncszínpadi művet írt: egy pantomimot (A csodálatos mandarin) és egy táncjátékot (A fából faragott királyfi). A koreográfusok fantáziáját azonban egy sor további Bartók-mű is megmozgatta, például a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára vagy a Táncszvit. Horváth Csaba – rendezőként, koreográfusként és táncosként – ezúttal az 5. vonósnégyes és a Concerto mozgásszínházi lehetőségeit tárja fel. „Bartók Béla hat vonósnégyesét már alig néhány évvel a zeneszerző halála után úgy tartotta számon a szellem világa, mint a 20. századi zene aranytartalékának megkérdőjelezhetetlen részét. A hat darab egyetlen egésznek is tekinthető, s ha a mű formátumának és komplexitásának az előadásban való adekvát megjelenítéséről van szó, alighanem a Bartók-stílus magasrendű klasszicizálódását képviselő 5. vonósnégyes viszi el a pálmát” – vallják a produkció készítői. 
Szabolcsi Bence szerint Bartók talán sohasem volt tele akkora emberszeretettel és részvéttel, mint a Concerto komponálásának időszakában. „Sohasem tudta úgy összefoglalni életének minden eredményét egy hatalmas szintézisbe, mint éppen ekkor.” Bár az öttételes mű sötét, zaklatott és szorongó tónusban íródott, a végkicsengése már maga az életöröm és a jobb jövőbe vetett hit igazi megnyilvánulása, s ezzel nagyon sokáig egyike lett a század utolsó pozitív végkicsengésű darabjainak.

A Bartók-est a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett első nagyszabású együttműködése, melyre a Bartók-év alkalmából kerül sor. A csodálatos mandarin kortalan története az elidegenedett nagyvárosi világ minden szennyéről és vágyáról, A fából faragott királyfi népmesei bölcsessége a valódi erények értékéről a külsőségek fetisizálása helyett, mintha rólunk, a 21. század értékvesztett világáról szólna.

KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ"Zseniális, ahogy Halász Gábor megkoreografálta a tehetség természetének lényegi kettősségét. Megmutatja, hogy micsoda felszabadító, megkülönböztető energiája van ennek az emberben lakozó többletnek. (…) Kun Attila koreográfiája pusztába kiáltott modern dübörgés. A városokból kikoptak a tavaszi rítusok, az újraéledésnek nincs funkciója, maximum a borítókép cserélődik (Hello, spring!) megannyi facebook-oldalon. A tér sarkaiban mini oltárok. Mutatják a rétegeket, szétszálazzák az egyet. Mintha felhasították volna a jelent, amelynek mélyén ott villódznak a múlt képei, de a jövő jóslatai is." 
(Pintér Viktória: Áldozati hálók – Tánckritika.hu)

Ebben a zenés ámokfutásban megszólalnak a legnépszerűbb Beatles-slágerek nagyzenekari hangszerelésben, miközben apró történetek idéződnek fel a liverpooli kezdetektől a lovaggá ütésig terjedő időszakból. A sztorikat a zenekar tagjainak elbeszélései alapján ismerhetjük meg, hitelességükhöz tehát kétség sem fér. Legfeljebb John, Paul, Ringo és George cáfolhatná őket. Különböző okok miatt egyikük sem fogja...