Erich Kästner 1899-ben született Drezdában, és 1974-ben halt meg Münchenben: olyan tér és olyan időszak ez, hogy – kis túlzással – a hetvenöt éve alatt több történt, mint az egész addigi világtörténelemben.Az Emil és a detekíveket úgy tartja számon az irodalomtörténet, mint az első istenigazában urbánus gyerekkönyvet: tehát nem virágos mezőn, sem sűrű, sötét erdőn játszódik, nem is az Óperenciás tengeren meg az üveghegyen is túl, hanem Berlinben, amely város akkoriban, amikor Kästner irodalmi pályafutása berobbant, épp az egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb korszakát élte: a Weimari Köztársaság röpke epizódját. Ezt váltotta fel a legunalmasabb, legegyszerűbben definiálható korszak, a nácizmusé. Ez utóbbiban Kästner ellenállónak számított, bár inkább afféle óvatos duhajnak, még csak nem is emigrált, mint Brecht vagy Thomas Mann, ellenállása kimerült a feddhetetlen erkölcsű polgár fejcsóválásában – de ennyi is elég volt ahhoz, hogy időnként felkeresse a Gestapo, és a könyveit nyilvánosan elégessék. A legenda úgy tartja, hogy ezen az eseményen ő maga is részt vett. De maradt a helyén, Németországban, alámerülve, és kibekkelve a legrosszabbakat.Kästner irodalmi berobbanása amúgy épp az Emil és a detektívekkel kezdődött. 1928-ban írta, rá egy évre jelent meg, és attól a pillanattól fogva szerzője jelen volt a német irodalom fősodrában. Pedig csak gyerekkönyv az Emil – de a tartalma éppenséggel felnőtt olvasmányként is abszolválható.Emilt a mamája az istenhátamögötti kisvárosból, ahol élnek, elküldi a rokonokhoz Berlinbe, világot látni. Ad vele némi pénzt, nem sokat, de eleget ahhoz, hogy fájjon, ha ellopják – és el is lopják, már a vonatúton, egy bácsi a kupéból. Emil tudja, hogy ő a tolvaj – de annál kevesebb, vagy inkább több esze van, semhogy rendőrért kiáltson, maga ered tehát a tolvaj nyomába a nagyváros labirintusában. Vándorlása során segítőtársakra talál néhány hasonló korú berlini kölök személyében, aztán addig hajkurásszák a tolvajt, míg végül az kénytelen lesz feladni és rendőrkézre kerülni – ahol kiderül róla, hogy nem Emil pénzének lenyúlásával kezdte a bűnözői pályafutását, hanem nagypályás bankrabló őkelme. Így aztán Emil nem csak a saját pénzét kapja vissza, de még ezer márka jutalmat is bezsebelhet.Vagyis: tanuljunk meg önmagunkban és a magunkszőrűekben bízni, másban, tehát a Rendőrségben, alias Államban; illetve a felnőttekben alias Társadalomban nem érdemes, ők legfeljebb happy end esetén bukkannak elő, jutalmat osztani. Mindezt 1928-ban, öt évvel a Weimari Köztársaság végleges, azóta is tartó bukása után. Lehet, hogy Kästner tudott valamit?

A herceg – élet és halál ura – első látásra beleszeret egy rang nélküli lányba, Emilia Galottiba, aki éppen aznapi esküvőjére készülődik. Mivel képtelen kezelni a helyzetet, tanácsosához, Marinellihez fordul, akinek szabad kezet ad a menyegző megakadályozásában. Marinelli él teljhatalmával: joggal, becsülettel, jóhiszeműséggel való visszaélések egész sorát követi el, hogy Emilia a hercegé lehessen. Végül már a herceg sem tudja követni a tanácsos köpönyegforgatását, és képtelen felmérni a pusztítást, ami az ő nevében megy végbe. A Galottik kétségbeesetten próbálják helyreállítani a hatalom által felforgatott életüket, ám a polgári család tehetetlennek bizonyul az önkénnyel szemben. Ki vonható felelősségre? Az impotens herceg? Az omnipotens hatalom? A szerelmi fellángolás? A szülői féltés? Vagy a szégyenkezés Isten előtt?
Stroboszkóp alkalmazása miatt az előadás megtekintését gyerekeknek, terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pace-makerrel és hallókészülékkel rendelkezőknek nem javasoljuk.

„Szerintem inkább irigyelni, és nem kinevetni kéne azt, aki képes magát így átadni az érzéseinek, aki így hagyja magát befolyásolni az ártatlanság és szépség által!” – érvel a szerelem hatalma mellett a Herceg, megpillantva Emiliát. Innentől nem számít a kérelmezők hada, országának eldöntésre váró ügyei, sem birtokadomány sem halálos ítélet… Érzékeit elönti a kitörölhetetlen vágy. Ám hogy tudja meggátolni a szeretett lány közelgő esküvőjét?

Egy örmény testvérlány költözködik, a pakolás, új otthon elfoglalása gyűrűjében egy öreg, rég elfeledett ház  lakói lesznek. A házban lévő relikviák, tárgyak megszólítják őket, és utazásra hívják főhőseinket. Az utazás elrepíti őket a valóságból az előző lakók, egy előző generáción belüli örmény család életébe. Az előadás végig kalauzolja a testvérpárt, és a nézőket az örmény nép történetén. Életük kezdetétől a végéig.

Akiket az előadás megidéz: Crnjanski Milos, Vujity Joakim, Katarina Ivanovics, Ignjatovics Jakov, Vujicsics Sztoján, Vujicsics Tihamér, Sztankovics Kornél, Vitkovics Mihály, Thököly Száva, Sztefanovity venclovity Gavril.A felsorolt művészek a szerb szellemi élet elitjébe tartoznak, ma már klasszikusok. A közös bennük az, hogy mindnyájan Magyarországon születtek és részben vagy egészben itt élték le életüket, itt valósították meg hallatatlan alkotásaikat. Nekik állít emléket Miloevits Péter, amikor csokorba rendezi egy-egy szeletét műveiknek és keretjátékot ír hozzá.A produkció üzenete, hogy hazánk szellemi milliője, népek és kulturák felvirágzásának melegágyaként, századokon át teret adott sok-sok különböző nemzetiség fenmaradásának. A török önkény elől idemenekült szerbség tevékenyen vett részt a fővárosunk és Magyarország, Európába vezető - szellemi központjává való felvirágoztatásában.

Néhány évvel ezelőtt újból intellektuális viták tárgyává lett a világ jó néhány pontján az ún. "Kravcsenko-ügy", miután 2009-ben megjelent John Fleming ideológiatörténeti bestsellere, az Anti-kommunista kiáltvány: négy könyv, amelyik meghatározta a hidegháborút, s miután 2008-ban egy lengyel kiadó - elsőként a volt kommunista blokk országai közül - jelentős sajtóvisszhang mellett, közreadta Kravcsenko vádirattal felérő önéletrajzát. Magyarországot azonban elkerülték ezek a viták - igaz, maga a könyv is. Mai aktualitásának oka viszont, ha úgy tetszik, épp ez a hiány: a Kravcsenko-ügy elfeledése, elhallgatása, zárójelbe tétele azt jelzi, hogy nem néztünk szembe teljes mélységében a II. világháború után kialakult történelmi helyzetünk azon kérdéseivel, amelyeket az 1946-os mű annak idején direkt módon felvetett, a szerző sorsa és a kötet utóélete pedig a maga tragikus fordulataival áttételesen, de nagyon világosan és kegyetlen egyértelműséggel megjelenít.

„Én és a kisöcsém / Fütyülünk a nőkre az idén...” – énekli a címadó dal refrénjét Andersen Vilmos és „Vadász Frigyes”. És még számos örökzöld sláger csendül fel a pazar humorral megírt fordulatos történetben. Eisemann és Szilágyi műve az 1934-es év szenzációja volt a Fővárosi Operettszínházban, és a siker azóta is töretlen: a bűbájos kisoperett rendszeresen visszatér a magyar színházak repertoárjába.Frici kisasszony gyorsírónő és Kató, a gazdag tápszergyáros lánya boldogságra vágyik. Persze ez korántsem annyira egyszerű: Frici kisasszony nem talál partnert Pesten, Kató számára pedig kiderül, hogy a férfi, akihez a papája hozzá akarja adni, egy megszállott nőgyűlölő. Frici kisasszony – annak reményében, hogy megtalálja élete párját – befizeti magát egy olaszországi társasutazásra, Kató pedig vele tart, hogy megleckéztesse a felfuvalkodott fickót. Többet nem árulunk el... 
Felhőtlen szórakozást kívánunk ehhez a történethez, ami „olyan szép, mint egy film, amiből nem vágta ki a legjobb részeket a cenzúra”!

A Szegedi Egyetemi Színház ezúttal egy összkomfortos családi ház konyhájából és szobáiból jelentkezik. A játék során betekintést nyerhetünk egy család mindennapjaiba, attól a pillanattól kezdve, hogy a fiú nem tud bemenni dolgozni. Ez a súlyos esemény és egy súlyos körülmény, és mindezeknek fel és nem dolgozása egyszerre nehezedik apára, feleségre, testvérre, szeretőre. No meg a cégvezetőre! Ránk is. Önökre is. Rád is. Amúgy ez kabaré! Ez olyan Kafkai?!? Vagy nem?

Világunk gyorsuló kihívásai és hatásai a megfelelni vágyó személyiségeinket egyre több részre osztja. Az egyenjogúság csábítására, összetett bensőnk ösztönei kitörni vágynak.
A harmónia tarthatja féken lényünk részekre hasadt tagjait, egyéniségünk összetevőit.Értékeink rangsorolása, tulajdonságaik fontossága szerint teremti meg az egyensúlyt.Az indián bölcselet szerint úgy teremthetsz magadban békét, ha azokat a személyiségeidet “eteted”, amiket életben akarsz tartani. Bár mindegyik te vagy, és azzá válsz, amivé csak akarsz, de csak ha helyesen táplálod az összetett lelki bensőd, győzheted le a kitörni vágyó ösztöneid, így teremtheted meg az egyensúlyod.