„A rendszerváltás óta eltelt negyedszázad egyik legnagyobb gyalázata az ügynökakták feltáratlansága, s ez a politikai elitek szégyene, botránya. Lehetséges-e életben maradni ekkora dózisú méreggel a szervezetben? Olyan betegsége ez a társadalomnak, amibe sok érintett belehalt már, mások viszont köszönik, jól vannak, pompásan érzik magukat...
Ahol a regnáló hatalom el tudja hitetni magáról, hogy örök és mindenható, ott az állam, mint gátlástalan ragadozó, zsákmányként, tehetetlen prédaként tekint az egyénre, akivel bármit megtehet. És nincs kibúvó, nincs pardon, nincs hely, ahova elbújhatnánk a karmai elől.”Ménes Attila

A Bihari Együttes 1954-ben alakult Novák Ferenc vezetésével. Több mint fél évszázados működése alatt számos hazai és nemzetközi fesztivál nagydíját, helyezését nyerte el, a Martin György Néptáncszövetség által szervezett minősítő fesztiválokon kiváló minősítést, 2005-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának miniszterétől Csokonai Vitéz Mihály közösségi, 2012-ben Príma Primissima díjat kapott. Tervszerű utánpótlás-nevelésének eredményeképpen ma több, mint kétszáz fős közösség alkotja a „Biharit”. Az utánpótlás nagy többsége az alapfokú művészeti oktatás keretén belül ismerkedik hagyományainkkal. Az együttes nyitott műhely, jó néhány koreográfus alkotását életben tartja, bemutatja. A koreográfusok több generációja megfordult, megfordul próbatermeiben.

A Biofónia olyan darab, amely a természetes hangképek művészével, Bernie Krause-szal és a zeneszerző Richard Blackforddal együttműködve készült. Krause több mint negyven éven át járta a világot mikrofonjával, amellyel felvételeket készített a Föld és a Föld teremtményeinek hangjairól. A színpadon ezek a hangképek egy finom, élő zenekart testesítenek meg, amivel a természet hangulatát idézik. A táncosok mozdulatait többek között a kardszárnyú delfin és a levelibéka hangja kíséri, és izzadságuk is mintha ennek az új hangkörnyezetnek a sarával, sójával és porával keveredne. Teljesen átadják magukat a táncnak, és mintha nem is lennének tudatában, hogy nézik őket. Azt látjuk, hogy a klasszikus technika igazán kikristályosodik, és arra emlékeztet minket, hogy a Föld minden teremtményével valamilyen kapcsolatban vagyunk. A lapockacsont mintha a csökevényes szárny szerepét venné át. A Biofónia nem a civilizáció és az ősi világ határánál van, hanem ott, ahol két olyan világ találkozik, amelynek sosem kellene egymástól elkülönülten lennie. SAND A SAND az Alonzo King és az amerikai jazz nagyjai, Jason Moran és Charles Lloyd közti, káprázatos együttműködés eredménye.„A homok ugyan jelentéktelen szemcsékből áll, de elképzelhetetlenül nagy energiát rejt, ezért sokan emberi lényekhez hasonlítják.A homokban lévő szemek megszámlálhatatlanok.A homok mindenütt megtalálható, a tengerpartokon, a dűnékben, a sivatagban, és az óceánok fenekén. A homok megállíthatja egy gép működését. Egyetlen homokszemcse kis időre megvakíthat valakit. A bolygó legkeményebb anyagainak fényesítéséhez és alakításához is használják.Tenyerünkbe vehetjük.Amikor belemarkolunk, ujjaink között kipereg. A parányi szemek pergése a homokórában az idő múlását érzékelteti, és ezt szemlélteti az is, ahogy a tánc közben a test is lassan változtatja formáját. A homok a víz ásványi rokona; önteni lehet, és hullámformát vehet fel.Többen mondták már, hogy az emberi lények is olyanok, mint a szorosan egymás mellett lévő, apró kavicsok, amelyek addig súrlódnak egymáshoz, amíg a szélek simák nem lesznek.”Alonzo King„A Homok a Vonalak repertoárjának egyetlen másik balettjére sem hasonlít, ennek ellenére, a társulat 12 táncosa ugyanolyan átéléssel adja elő. Lloyd és Moran a zenekari árokban szenvedélyes, jól megkomponált, lírai zenét szólaltat meg, amely tökéletesen illik a nyolc részből álló baletthez. King kifinomult technikával használja a klasszikus elemeket, ami a koreográfus munkásságában új irányt jelezhet. […] Itt már nincsenek azok a vonagló testek, amelyek King munkáit gyakran jellemzik.”Alla Ulrich, San Francisco Gate

A biorobot olyan nő vagy férfi, együtt vagy külön-külön, aki örökölt automatizmusaival, a globális trendek nyomásával és szűk erdélyi társadalmunk elvárásaival vív meg nap, mint nap. A biorobotok ott ülnek a nagycsaládi összejöveteleken, anyák napi iskolai szerepléseken, érettségi találkozón, konditerembe és jógaórára járnak, hogy formában tartsák magukat, töltött káposztával vagy internetes bio-vegán-paleo receptekkel bajlódnak a konyhában, családostól járnak ifjúkoruk rocklegendáinak koncertjére, a szomszéddal pletykálnak a blokk sarkánál és mindenről van véleményük.Van, aki folyamatosan keresi önmagát; van, aki lázad, és nem köt kötényt főzéskor; van, aki alkalmazkodik, napi nyolc órában dolgozik, eteti a családot, és stresszel, de csak annyira, amennyire még egészséges.Élethelyzeteik viszont valamennyiünk számára ismerősek, sőt, olyannyira beépültek az életünkbe, hogy talán már észre sem vesszük őket. Pedig jót nevethetnénk rajtuk, hacsak nem szorul el közben a torkunk.Botházi Mária rövid tárcái színpadi monológokként is megállják a helyüket. Bartha Boróka és Tamás Boglár előadásában egybefűzve pedig olyan mintát rajzolnak ki, amelyben bármelyikünk ráismerhet saját életére.

Bezártság és izoláció. Szabadság és végtelenség. Frenák Pál koreográfus új előadása a bennünk és körülöttünk emelt falakról és határokról és azok túllépéséről szól - legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok. Mi az, ami bezár és elválaszt minket? Mi az, ami megnyit és felszabadítja a korlátokat? Hogyan működik a fantázia, a képzelet - hogyan konstruálunk új, párhuzamos valóságokat azért, hogy élhetővé tegyük jelenünket vagy újrarajzoljuk a múltunkat? Mi történik, ha a külvilág szembesít minket azzal, hogy a valóság, amiben élünk, mégsem a közösség által valóságosnak ítélt realitás? Az új kreációban a Frenák Pált hosszú évek óta foglalkoztató repülés-motívumon túl, Alan Parker Birdy című filmdrámája, William Wharton amerikai író 1978-as, azonos című regénye, valamint Raymond Depardon’s San Clemente című dokumentumfilmje szolgál inspirációul a koreográfus számára - és ahogy az alkotótól megszokott - az új produkció is izgalmas és egyedi tér-élményt kínál. Frenák Pál ez alkalommal a Tervhivatal építészcsoport tervezőivel együttműködésben alkotja meg a táncelőadás különleges díszletét. A 3D-s grafikai tervezőprogramok világát idéző, közel 2,5 méter magas elemekből, szabadon variálható, dinamikusan változó, nyíló-csukódó labirintus, lenyűgöző és grandiózus térrendszer épül, melyet Lakos Dániel építész formatervezési díjat nyert, innovatív térbeli kirakós játéka, a Logifaces ihletett.Frenák Pál ez alkalommal is nemzetközi csapattal dolgozik, kubai, francia és magyar táncművészek lépnek színpadra együtt és természetesen az előadás hangkulisszája is nemzetközi együttműködésben születik. A társulatra jellemző intenzív, magával ragadó elektroakusztikus zenei világa most gyönyörű klasszikus zenei etűdökkel ellenpontozódik.A Seven című előadás sikere után 2015-ben ismét egy olyan sokszereplős, ez alkalommal is nemzetközi együttműködésben születő, nagyszabású, nagyszínpadi produkciót valósít meg a Frenák Pál Társulat, amely képes arra, hogy különleges látvány- és mozgásvilága  okán a hazai és nemzetközi közönség széles rétegét érje el és tegye fogékonnyá a kortárs tánc látványos és elgondolkodtató műfaja iránt.

Peter Shaffer, az Amadeus és az Equus szerzője kevéssel a szexuális forradalom előtt írta Black Comedy című bohózatát. Brian, a fiatal szobrászművész vendégségbe várja menyasszonyának katonatiszt édesapját, és ugyanezen az estén szeretné bemutatni alkotásait egy milliomos német műgyűjtőnek is. Egy váratlan áramkimaradás miatt azonban várt és nem várt vendégei a sötétben egyre inkább úgy kezdenek viselkedni, mintha tébolydából szabadultak volna…

Egy ifjonti, jókedvű ötletből született a komédia. Ha a darabban sötét van, a színpadon akkor van világos, és fordítva. Amikor a cselekmény elindul, nem látunk semmit.A világhírű angol drámaírót, Sir Peter Shaffert itthon az Equus és az Amadeus alkotójaként ismerjük. A nagyreményű ifjú még nem volt 30 éves, amikor1965-ben kihúzta írógépéből a Black Comedy utolsó oldalát.Egy ifjonti, jókedvű ötletből született a komédia. Ha a darabban sötét van, a színpadon akkor van világos, és fordítva. Amikor a cselekmény elindul, nem látunk semmit. Csak hangokat hallunk, egy nőét és egy férfiét. Brindsley, a pályakezdő, modern szobrászművész és menyasszonya, Carol éppen rendezgetik a lakást, mert fontos vendégeket várnak: Carol édesapját és egy gazdag műgyűjtőt. Előbbitől atyai áldást remélnek, utóbbitól szoborvásárlást. Fel kell dobni a szegényes miliőt, ezért a szomszédból lopnak át titokban divatos bútorokat, a tulajdonos tudta nélkül. A vendégek helyett azonban totális áramszünet köszönt be. Vagyis világos lesz. Látjuk, amit a szereplők szerepük szerint nem: a sötét szobában játszódó eseményeket.Ahol Brindsley nem csak a menyasszonyát ölelgeti, hanem a váratlanul betoppanó korábbi szerelmét is, ahol a házban lakó vénkisasszony leissza magát, az ezredes apósjelölt a sötétség leple alatt vidáman piszkálja az orrát, és ahová a bútorait mániákusan féltő, hiperérzékeny szomszéd, valamint a milliomosnak hitt villanyszerelő is befut, nem beszélve magáról a várva várt műgyűjtőről.Ahogy újabb és újabb szereplők kapcsolódnak be a kaotikus őrületbe, sűrűsödnek a komikus helyzetek, pláne, amikor Brindsley és Carol megpróbálják észrevétlenül visszacsempészni a szomszédba a „kölcsönvett" bútorokat...

Az ifjú szobrász, Brindsley Miller, és menyasszonya, Carol Melkett néhány drága, antik bútort kölcsönöznek engedély nélkül szomszédjuktól, hogy lenyűgözzék egyrészt Carol katonatiszt édesapját, másrészt a Brindsley munkáinak megtekintése végett egyazon estére vendégségbe hívott milliomos műgyűjtőt. Ám egy váratlan áramszünet, a szomszéd idő előtti visszatérése, valamint a fiú ex-szeretőjének hirtelen felbukkanása révén a dolgok kicsúsznak Brindsley és Carol irányítása alól, és a helyzet egyre katasztrofálisabbá válik.

Brindsley – fiatal szobrász „az emberélet útjának felén” – áramkimaradás miatt egy sötétlő lakásban reked. Black Comedy zseniális trükkje, hogy míg a szereplők a sötétben tapogatóznak, addig a közönség mindvégig fényesen mulat. Brindsley várt és nem várt vendégei a sötétben tapogatózva egyre inkább tébolyda lakóiként kezdnek viselkedni. Egy bohózat, ami a sötét valóságról mesél.

Az I. világháború befejezésének 100 éves évfordulója alkalmából.
Az ember törékeny lény, képes elveszni az ismeretlenben és jelentéktelenné válni. Olyanná, mint csepp a tengerben. Boldogságát megtöri a hatalomvágy, az uralkodásért mindent feláldoz, csakhogy erősnek érezhesse magát. Az érzékelésünk eltorzul, nem látunk a sötétségtől, nem hallunk a csendtől. Ami számunkra fontos volt, hogy újra és újra átéljük, még akkor is, ha nem akarunk emlékezni. Megpróbáljuk legyőzni a pusztító szenvedést, megnyitjuk magunkat a remény felé, így talán építhetünk egy jobb világot.

Az angol királynő fia beleszeret egy elbűvölő lányba, akivel azonban van egy kis baj. Származását tekintve egyszerű polgári sarj, ráadásul apja egyik hitelezőjéhez kellene feleségül mennie, akit persze egyáltalán nem szível… Bonyolítja a helyzetet, hogy a királyfinak is van már kiszemelt jegyese, egy rangban hozzá illő hercegnő, akinek minden álma és vágya ez a házasság, igaz, csak féktelen ambíciója parancsára, hiszen az ő szíve is másért dobog. Aztán három órán át szoríthatunk, hogy a két szerelmes legyőzze az előttük tornyosuló akadályokat, a merev angol udvari etikettet, és egy igazi álomesküvő révébe evezzen. Ismerős, ugye? Ezeket a történeteket bújjuk már évek óta, követjük bulvárlapok hasábjain, twitteren és instagramon, most pedig valósággal „házhoz jön” a csábító címlapsztori, Huszka Jenő örökzöld melódiáival, egy színpadra álmodott romantikus kalandfilm formájában.

nagyoperetta Magyar Zenés Színház és a veszprémi Petőfi Színház közös produkciója„Londonban, hej, van számos utca…” – és ezeket az utcákat járja éjjelente álruhában, mandolinját pengetve György herceg, az angol trón várományosa. Szerelme a szegény, de annál gyönyörűbb Annie és az utca népe csak Bobnak szólítja. Az anyakirálynő már kiszemelte György számára a leendő arát az udvarban – Annie kezére pedig a bugyuta borbély ácsingózik. „Te más világban, én más világban” – szárnyal a szomorú dallam Huszka Jenő operettjében, s mire a függöny legördül, kiderül legyőzi-e a rangkülönbséget a „minden akadályt legyőző szerelem”? Huszka Jenő operettjének a különlegessége, hogy az első magyar nyelven írt operett volt: 1902 december 20-án mutatták be a Népszínházban. Innen eredeztethetjük a magyar operett játszást, hiszen a Bob herceg hatalmas sikeréből nőtt ki a magyar operett máig tartó világsikere. A veszprémi előadásban visszanyúlunk a gyökerekhez: Bakonyi Károly eredeti szövegkönyvét használtuk, félretéve a sok átiratot, mai színpadra alkalmaztuk, de érthetően megtartva a múlt század elejei nyelvezetet és hangulatot.

Egy nagy lebukás szimfóniája, e-mailekben, telefonokon és csevegő-programokon előadva. Stephanie boldogan éli a hű feleségek életét: gondoskodik a háztartásról, neveli a gyerekeket - aztán egy napon kap saját számítógépet. Be is csap a mennykő. Érkezik egy furcsa üzenet a férjétől, talán nem is neki szánta? Csatlakozik Peg, a legjobb barátnő, hogy bosszút álljon az aljas férfinemen, és George, a legjobb barát, hogy mentse a menthetőt. De ki az a Wanda? Itt valami visszavonhatatlanul félrement.A nagy sikerű off-Broadway komédia valós történet, valós e-mailekből. Sokan játszhattuk már valamelyik szerepét.