MU Terminál: Proving Ground 2 
- avagy a MU Terminál ismét kísérleti terepen!

Fejes Ádám és társulata újra az improvizációs táncszínház vizeire evez. Az előadók ezúttal is egyik szituációból a másikba csöppennek, ám ezek mindegyike egy valódi léthelyzetet jelenít meg, melyekben társadalmi sztereotípiák csapnak össze az egyén igényeivel, külső és belső elvárásaink, vágyaink és azok elfojtása, lázadás és szabályokhoz kötöttség viaskodik egymással, mindezt spontán, akár különböző kultúrájú vagy társadalmi berendezkedésű embereket megjelenítve. És hogy mi lesz a végeredmény, az a nézők és a szereplők számára egyazon pillanatban fog kiderülni!

Az előadás a Feledi János - Feledi Project - Trio a l'a; Kodály és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.Maga a szó jelentése a verstanban azzal foglalkozik, hogy a természetes beszéd, a nyelv hogyan alakul verssé, illetve mi módon válik ritmikus formákká. A zenében a szöveg és a zene helyes illeszkedésének tana ez, a zene ritmusának és hangsúlyainak helyes alkalmazkodása a szöveg lejtéséhez és hangsúlyozásához. Előadásunkban azt keressük, hogy a tánc és Kodály Zoltán zenei világa hogyan alakul egységes világgá különböző életérzések kapcsán. Indulás a természet körforgásából, az általánosból, az ismeretlenen át, hogy eljussunk az egyénhez, az érzéseihez. A szétválasztottságból az egységbe. Mikor nem számíthatunk másra, csak magunkra. Keressük, hogy Kodály Zoltán által gyűjtött tájegységek zenei világa, hogyan áll össze különböző jeleneteken, érzéseken és hangulatokon keresztül egy egységgé, ami külön-külön is érdekes és izgalmas világot éreztet. Azonban ha ezek a különböző világok összeérnek, akkor kialakul az egységes összetartozás. Az élő zene és tánc egymást kiegészítve létrehozza az egységes összhangot. Saját hangunkat keressük, kifejezőeszközeinket, azok megfejtését, létünk értelmezését. Azt, hogy kik vagyunk mi, honnan jöttünk és merre tartunk. Egyáltalán, hol vagyunk most. Élő zene. Tánc. Maga az élet!

Lázadás, szabadság, szerelem. Ami egyszerre fölszabadító és halálos, szárnyakat ad és összetör, elpusztít. Ezekről szól a tobzódó és szertelen Psyché. Weöres Sándor művészetének megfejthetetlen titoktára ez, amelynek buja és szemérmes erotikája magával ragadó, mélységes emberismerete lenyűgöző.Anyagi és szellemi, testi és lelki, valós és képzelt kísértések és kísértetek, tüllök és fátylak között, a közel és mégis távol érzetének tünékenységében nagyon személyes hangon szólalnak meg fiatalok. Az előadás különlegessége, hogy nem egy, hanem minden női szereplő Psyché, hiszen minden nőben ott él, szunnyad vagy kitörni kész a lázadó, szabadságra és szerelemre vágyó Psyché.

„Tűz, nem víz az én szerelmem” – mondja Psyché, azaz Lónyay Erzsébet. Hogy ez mennyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint szenvedélyekben gazdag története. Psyché vágyak, veszteségek és szerelmek között sodródva, hol pajzán humorral, hol nyers őszinteséggel keresi helyét egy álszent világban. Lehet rajta nevetni, sírni, de senki ne lepődjön meg, ha magára ismer.Váradi Eszter Sára a Psychéről: „Semmiféleképpen nem az a célunk, hogy egy fennkölt irodalmi est szülessen. Mindketten azt gondoljuk Kristóffal, hogy egy női sorsot kell megmutatni, és ebből a sűrűn szőtt irodalmi anyagból egy igazi színházi előadást kell létrehoznunk. A nyelvezete gyönyörű, szerintem nagyon izgalmas ma ilyen szöveget hallgatni, amiből egy végtelenül szép női történet bontakozik ki, ami sokakhoz elérhet, és nem feltétlenül csak a nőkhöz. A Psyché számomra egy szívet-lelket megszólító történet, megjelenik benne az erotika, a bujaság és hihetetlenül jó a humora.”

pszeudo: ál, hamis, hazug, a valóság látszatát keltő. Ez a  hamisság meghatározó jelensége életünknek, azonban az már a mi döntésünk, hogy mindent elhiszünk-e, amit elénk tesznek, behódolunk, engedünk az illúzióknak, vagy sem.                

16 éven felülieknek.

A Pukedli Yvonne hercegnő története nyomán készült. Adott egy formalista világ pontosan behatárolt rendszerekkel, viselkedési sémákkal, kódolt gondolatokkal, ideákkal. Funkcionál. De nincs benne lényeg! Adott egy Yvonne nevű lény. Aki szabad. Viszont ebben a világban nem funkcionál! De van benne valami lényegi. Amikor a terheink súlya alatt összetörünk, egyetlen támaszunk a nevetés marad. A nevetés kiszabadít önmagunkból, s képessé tesz arra, hogy minden fájdalmas változástól függetlenül megőrizzük emberségünket.

két egyfelvonásos táncjáték „Funkcionáljunk! Nem akarok egyebet, csak funkcionálni annak rendje és módja szerint” − vallja Fülöp herceg, aki ide-oda csapongó, szertelen és dekoncentrált életvitelével, izgága, nyughatatlan természetével tüntetőleg lázadni kezd az udvari szokások ellen. Szándékoltan ellene megy az etikettnek, felrúgja az udvari hagyományok kőbe vésett szabályait. Evangéliumi hevületében feleségül veszi az első útjába tévedő, szerencsétlen jöttmentet, Yvonne-t. Yvonne devianciája irritálólag hat. A látszólag szánalmas együgyűsége nagyon hamar elviselhetetlenné, kezelhetetlenné, értelmezhetetlenné válik: lénye folyamatos provokációt vált ki, szolid némaságával misztikusan vibráló feszültséget generál a környezetében. Ez arra kényszerít mindenkit, hogy általa felidézzék önnön titkolt ’stiklijeiket’, és szembesüljenek bűnös defektusaikkal. Yvonne-t öntörvényűsége vezeti. Míg rajta kívül mindenki más valakihez, valamihez képest cselekszik, Yvonne furcsa viselkedése csakis szabad akaratának köszönhető.Adott egy formalista világ pontosan behatárolt rendszerekkel, viselkedési sémákkal, kódolt gondolatokkal, ideákkal. Funkcionál. De nincs benne lényeg! Adott egy Yvonne nevű lény. Aki szabad. Viszont ebben a világban nem funkcionál! De van benne valami lényegi. Amikor a terheink súlya alatt összetörünk, egyetlen támaszunk a nevetés marad. A nevetés kiszabadít önmagunkból, s képessé tesz arra, hogy minden fájdalmas változástól függetlenül megőrizzük emberségünket.

 Pulcinella nem más, mint Vitéz László itáliai testvére.
Legjobban enni, inni és aludni szeret, s emiatt gyakran pórul jár.
Nem csak azért, mert felesége, a bűbájos Rosetta folyton veszekszik vele, hanem azért is, mert legédesebb álma közben egy ravasz és mindenre elszánt nyúl dézsmálja meg kertjük gyümölcseit. 

Miért finomabb a másik uzsonnája, miért érdekesebb a másik játéka? Miért kell mindig a másé? És miért vagyunk képtelenek odaadni a sajátunkat, miközben a társunké után ácsingózunk?Két (később három) óvodás meglehetősen beszabályozott hétköznapjait ismerhetjük meg. Mimike egy zsebdiktátor: mindig az van, amit ő akar – csakhogy Marika nem akarja, hogy az történjen, amit Mimike akar. Életük felügyelőjét, az Óvónénit nem látjuk és nem halljuk: gong vagy csengettyű jelzi, ha szól ovisainkhoz, ilyenkor öltözni kell, futni ki a szabadba, enni, aludni, játszani… Bár Mimike és Marika cseppet sem rokonlélek, mégis kénytelenek egymás társaságával beérni, együtt játszani. Közös működésük eredményeként létrehoznak egy babát – amin aztán képtelenek megosztozni: az Óvónéni fellépésére van szükség, hogy nagy nehezen egyezségre jussanak. Persze mindkettő nehezen viseli, amikor a baba a másiknál van, ahogy az is rettenetesen bosszantó, hogy mindkettejüknél megváltozik a figura: Mimike teljesen máshogy játszik vele, mint Marika. Akárhogy is: létrejön egy egyezség, beáll egy rendszer, amikor mindenki igyekezhet úrrá lenni az irigységén.Mindez addig tart, amíg új fiú nem érkezik a csoportba. Ottó akkora szenzációt jelent, hogy Mimike és Marika rövid időre még a közös babáról és az érte vívott harcról is megfeledkezik. Az új fiú mindent megnéz – Mimike alig győzi elvenni tőle a játékokat. De érdekes módon Ottó nem sírja el magát úton-útfélen: ha elvesznek tőle valamit, rögtön talál mást, ami ugyanúgy érdekelheti – és ez rendkívül bosszantó Mimike számára. Akárhogy is: az új fiú, nézelődés közben eljut a közös babáig, amit Mimikének esze ágában sincs megosztani vele. Marikának viszont igen! Ottó érkezése így teljesen átrendezi az addigi erőviszonyokat…Az előadás szöveg nélküli játékok, illetve minimál szövegeket alkalmazó jelenetek váltakozása, egyszerű, gurulós lépcsős tárolók által variálható térben. Mindhárom kisovisnak megvannak a maga alapvető eszközei, illetve az ezekhez kapcsolható formai játékai, - az egyiknek labdái, a másiknak párnája, a harmadiknak textil hengerei -, amikkel kialakítják a maguk játékait, illetve amikkel a többiekhez később kapcsolódni tudnak, kialakítva végül a közös játékbabát. Az élőszínpadi játék itt találkozik a bábszínházzal – de a báb ebben az előadásban csak egy eszköz, a főhőseink között lévő harmónia, illetve ellentét érzékeltetésére.

 1937. Magyarország. Egy labda, tizenegy gyerek: az ország sporttörténelme örökre megváltozik. 1945. Egy nyári mérkőzésen vagyunk, a 12. percben gólt lőnek, Puskás első gólja ez a magyar válogatott tagjaként. Ez egyúttal az előadás 12. perce is, azonban a labda nem áll meg, és tovább pattog az 1952-es helsinki olimpián át, ahol az Aranycsapat összeállt, a Wembley Stadionban lezajlott mérkőzésén keresztül, egészen az évszázad meccséig, ahol megszületik a legendás 6:3. Majd mielőtt a függöny lehullna, Puskást látjuk spanyol mezben ma is élő rekordot állítani. 

1937. Magyarország. Rongylabda hull az égből a színpadra. Pattog a földön, egy tízéves gyermek állítja meg a mozgását. Majd újabb labdák hullanak, és hirtelen tizenegy gyermek áll előttünk. A későbbi, legendás Aranycsapat tagjai, akik ekkor még nem tudják, de meg fogják változtatni Magyarország sporttörténelmét. Közülük is kitűnik két srác: Bozsik és Puskás. Bozsik betöltötte a tizenkettőt, így a Kispesti AC leigazolja őt a kölyökcsapatába. Puskás ezt hallva akcióba lendül és addig könyörög a klub intézőjének, amíg hamis igazolással, Kovács Miklós néven be nem veszik őt is a csapatba. Most már mind a ketten a Kispest játékosai. Elhatározzák, hogy örökre barátok maradnak, bármi történjék is. Kirobban a második világháború, Budapestet bombázzák. A srácok időközben felnőttek, Puskás és Bozsik immár a Kispest nagy csapatának a tagjai. Máris 1945 nyarán járunk, Öcsi levelet kap. Válogatott lesz mindössze tizennyolc évesen. A mérkőzés 12. perce hozza el a fordulópontot: Puskás megszerzi első gólját a válogatottban. 
Ez egyúttal az előadás 12. perce is, és hol vagyunk még az olyan kiemelkedő eseményektől, mint az 1952-es helsinki olimpia, ahol az Aranycsapat összeállt, vagy a Wembley Stadionban lezajlott mérkőzés, az évszázad meccse, azaz a legendás 6:3. Az előadás mindezeket természetesen megmutatja, ugyanúgy, ahogy az 1954-es vébé döntőjét, aminek elvesztése közrejátszhatott két évvel később a forradalom kirobbanásában. A darab végére eljutunk egészen 1960-ig, amikor Puskás immár spanyol mezben négy gól lő Glasgow-ban a BEK-döntőn, és ezzel ma is élő rekordot állít fel.