Az ünnepelt operettcsillagon ugyan nem látszik meg a kora, ám árulkodik az a tény, hogy lánya lassan eladósorba kerül. Zsuzsa váratlanul hazaérkezik a nevelőintézetből, és azonnal kiderül: szerelmes. Csak még alanyt nem talált érzelmeihez. Az anya azonban tudja, hogy ha az elhatározás megszületett, nem kell sokat várni, és a megfelelő férfi is megtaláltatik.

 Szabó Magda így írja le a mű születésének előzményét: Anyámat 1967-ben vesztettem el, azt hittem, sose lesz belőlem ép ember a temetése után. Hogy valahogy talpra álltam, férjemnek köszönöm, aki azzal a szelíd mondattal idézett vissza reális életünkbe: Rajtad mindig a munka segített, miért nem élsz a magad gyógyszerével?” A lebilincselő történetben nem csupán a tündér-édesanya elevenedik meg, hanem a merev és eltökélt nagymamák, a bohém dzsentri nagypapa, a tudálékos nagynénik és a korabeli kálvinista Róma többi jellegzetes figurája is. 

 Az első magyarul írott operett sikere a múlt század kezdete óta töretlen. Bob úrfi, az álruhás trónörökös lehozza a csillagokat az égről, még London népét is fellázítja, hogy szerelmét megkaphassa. A népmesei fordulatokra épülő bájos mesében kiderül, az igaz szerelem valóban képes-e minden akadályt legyőzni. A romantikus és vicces történetet olyan ismert dalok kísérik, mint a "Londonban, hej, van számos utca..." 

Szabó Magda Régimódi történet című regénye feleleveníti saját családjának, elsősorban édesanyjának múltját. Az ízig-vérig debreceni történet az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét, egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történet, amelyben a kislányok süldő lányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Nőkét, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Anyákét, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet…

Ízig-vérig debreceni történetet mesél el Szabó Magda a Régimódi történet című regényében, felelevenítve saját családjának, elsősorban édesanyjának múltját. A hagyományhoz való viszony generációs kérdéseit feszegető művet társulatunk oszlopos tagja, Csikos Sándor állítja színpadra, aki az írónő legkedvesebb debreceni színésze-rendezője volt. Miután a Kígyómarást rendezőként, a Kiálts, város! és A macskák szerdája című előadásokat pedig színészként jegyezte, és minden Debrecenben bemutatott produkcióban szerepelt, az egykori „főbíró” ezúttal az 1830-as évektől követi nyomon négy nemzedék életét. Egy család történetét: tele fájdalommal, szeretettel, együttléttel, különválással. Egy női történetet, melyben a kislányok süldő lányokká nőnek, szerelembe esnek, kiábrándulnak, férjhez mennek, anyává válnak. Nőkét, akiket arra rendelt az élet, hogy saját lábukra álljanak, és kezükbe vegyék sorsuk irányítását. Anyákét, akik harcolnak egymással, a világgal, családjuk tagjaival, és minden erejükkel küzdenek a fennmaradásért. Hogy legyen, aki elmeséli majd a történetet… „Mikor a kocsi, amely a kis családot hozza, megáll a Kismester utcai, valóban szép ház előtt, s megnyílik a vaskapu…”*Diákkoromban a Rákóczi utcán laktam, ahol hagyományos debreceni kapun jártam ki-be, és később, a Régimódi történetet olvasva felkeltette az érdeklődésemet a Kismester utcai ház kapuja, amely nagyon hasonló lehetett az általam ismerthez. Ebben a jellegzetesen debreceni motívumban, a cívis kapuban találtam meg azt a jelképet, amelyre felépíthettem az előadást. A díszített kapuk Debrecen belvárosának jellegzetes elemei, így közvetett módon magát a várost, a debreceniséget jelképezik. A kapu azonban nem csupán a cívis hagyomány alapvető részeként, hanem általános szimbolikája révén is erősen kötődik Szabó Magda művéhez. A kapu nemcsak a valós terek, azaz az utca és az udvar közötti határvonalat jelképezi, hanem azt a határt is, amely elválaszt két különböző létformát, világlátást, hagyományt. Védi a ház lakóit, azok életmódját a külső hatásoktól, a kíváncsi tekintetektől csakúgy, mint az ismeretlen kivülálló hordozta veszélytől. Kozmikus szimbólumként a kapu mégis a különböző régiók közötti átlépést jelzi. Amint az ember átlép a kapun, lényegi változáson megy keresztül, élete ezentúl más minőségben, drámai módon folytatódik.„A kocsi kigördül a Kismester utcai óriás kapubolt alól. (…) Rickl Mária nem integet (…) Fogalma sincs róla, míg bereteszeli a kaput, hogy a Régimódi történet egyik főszereplője most indult el végzete felé.”*Csikos Sándor
rendező* részletek a Régimódi történetből

Kabarék, kuplék, kalandokRejtő Jenő szellemiségét sugározza ez a zenés, szórakoztató előadás, amelyben a népszerű magyar író kedvelt regényrészletei, kabaréjelenetei, bohózatai mellett elhangzanak kevésbé ismert versei is. Az elhangzó dalok megidézik a 20-as, 30-as évek kabaréinak legendás világát.Rejtő Jenő az egyik legismertebb magyar író, aki sokoldalú, színes egyéniségként igazi irodalmi kincseket hagyott ránk. Írói tehetsége nem ért véget az egykoron ponyvaként kezelt könyveinél és népszerű, sokat játszott kabaréjeleneteinél. Kalandozásai, utazásai közben prózákat, novellákat, verseket, útinaplót is írt.  Egyedivé és utánozhatatlanná írásainak mélysége teszi őt. Sokarcú és megejtő képességű, ma már elismerten is zseniális író volt, akinek tragikus sorsa, szenvedélybetegsége árnyékként vetült hétköznapjaira, ám varázslatos túlélési technikája, a humor és a fantázia mindenki számára megmutatja azt, amit a Csontbrigádban is üzent számunkra: „Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.”A darabban a rendezői elképzelés szerint a jelenből utazunk vissza a múltba, az 1930-as, 40-es évek kávéházi világába, amikor látjuk a fiatal Rejtőt egy kávéházban az ebédjéért írni, s mesélni a pincérnek kalandjairól. Közben felbukkan két felesége, akik gépírónőként is részt vettek legendás regényeinek, írásainak megszületésében. A legenda szerint a Japán kávéházban Rejtő egy-egy írásával fizetett, s azt vitte a kifutó a kiadóhoz, hogy abból fizesse ki az étkezése árát.  (Nagyon gyorsan írt, először kézzel vetette papírra műveit, csiszolt rajtuk, azután diktálta le azt a gépírónőinek, akik nem nevethettek diktálás közben.) Ebben a környezetben elevenedik meg a viharos élete az írásai, regényrészletei, versei, novellái, kabaréi tükrében, hol mulatságosan, máskor megrázó őszinteséggel a fájdalmas, szegénységgel nehezített útkeresései közben. Állandó szereplő a történetben a zongorista, aki – akár egy krónikás, az író élő lelkiismerete, belső hangja – hol dalokkal, hol Rejtő bölcsességeivel mindig jelzi felénk: „Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.”(Varga Róbert, a Rejtő-est irodalmi szerkesztője)

Drogos, szoktunk vállat rándítani, ha szétszórt tekintetű, kába vigyorú, bizonytalan járású nyomoroncot sodor az utunkba a végzet vagy a vakvéletlen; aztán fejcsóválva megyünk tovább, mi a fenét tehetnénk velük, amit ők nem voltak képesek megtenni önmagukkal: segíteni, vagy legalább egy kétségbeesett gesztussal végetvetni önmaguknak – és milyen cuki néni, szoktunk mosolyt csalni felhős arcunkra, ha cuki nénit sodor az utunkba a vakvéletlen vagy a végzet. Pedig tán épp attól olyan cuki, hogy ő is drogos, csak nem drogot drogozik, hanem tévét, az összes mellékhatásával együtt. Drogosok vagyunk mindahányan, mondja Hubert B. Selby (és ő aztán tudja, megjárta a heroinelvonót ő maga is), és csak részben önhibánkból: saját gyengeségünk és ostobaságunk szárbaszökkenéséhez a világrend is hozzátette a magáét, amelyben élünk – és vagy nyomorgunk, vagy unatkozunk, tisztelet a meglepően kevés kivételnek. Az unalmat pedig a legflottabbul mesterséges mámorok segítségével lehet eloszlatni, legyen az heroin vagy tévé.Ebben a történetben négyen – az anya, aki fogyitablettáktól reméli, hogy bekerül a tévébe; a fia, aki drogosból drogdílerré szeretne felemelkedni; a fiú barátnője, aki a művészetről mint életformáról álmodik; és a fiú barátja, egyben tettestársa is – küzdenek a drogok és mellékhatásaik ellen, álmodoznak sikerről, vagy legalább mámorról – és négyen koppannak akkorát felébredéskor, hogy maguk is meglepődnek rajta. Pedig nem kéne: tudhatnák, hogy az álmaik konzerv-álmok és a konzervek hiába tartanak el a világ végéig, ha egyszer azonnal megromlanak, ahogy kinyitjuk őket.A többiek, mert vannak többiek is, megússzák: a törvény és az elviselhetetlenül semmitmondó hétköznapok keretein belül maradva élnek drogok és álmok nélkül, míg meg nem…Szomorú történet, az már szentigaz. Milyen szerencse, hogy, nem velünk esett meg.

a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaKolozsvár… Egy város, melynek hangulata, házainak különleges színe, illata és lakói mintha teljesen a múlt ködébe vesztek volna. Legalább is így érzi az ember, ha Medgyessy Éva A ház című monodrámájának szövegét olvassa, miközben az abból áradó szuggesztivitás megjeleníti lelki szemei előtt azt a sajátságos világot, melyet ma már hiába keresnénk a kincses város megváltozott, sok tekintetben idegenné vált különleges utcáin, terein, parkjaiban. A ház, amelyben a történet során felvillanó különböző sorsú lakók életében elevenedik meg a régi városhangulat, talán szimbóluma is a múltnak, pedig valóban létező, a várfal és a régi Nemzeti Színház közötti, ma már felismerhetetlenül megváltozott városrész egyik építménye volt. Kariatidák által őrzött kapubejáró, ódon lépcsőház, a körbefutó gangon sorjázó lakások, melyekben a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek lakói élnek mégis szinte családias viszonyban: egyetemi tanár és cigánycsalád, operaénekes és ledér erkölcsű hölgy és sok más, színes, jellemző figurája a lebontásra került, eltűnő világnak. Kis emberi gesztusok megkapó rajza sejlik elő a házban hétköznapi teendőit végző, emlékeket idéző hősnő és a tolókocsihoz kötött, magatehetetlen, beszédképtelen apa közötti, a szavakon messze túlsugárzó, mély párbeszédéből…

Szöveg és zene tökéletes egymásra találása Sáry László: Remek hang a futkosásban című kisoperája. Sáry előtt aligha jutott volna eszébe bárkinek egy opera alapjául Weöres Sándor versét venni, a Téma és variációkat operaszövegkönyvnek választani. A „félig komoly opera” műfaji meghatározás azt jelenti, hogy az egy órás műben minden másképp zajlik, mint ahogyan megszoktuk, ellenben minden adott, ami egy kamaraoperához szükséges: nyitány, 12 jelenet, áriák, recitativók, kórusok és utójáték. A zárszámok Sáry Kreatív zenei gyakorlatain alapuló „társasjátékok”, az utójáték pedig a klasszikus vígoperai finálék paródiája. Túl a szöveg csattanóin és a zenei poénokon, mindaz, ami Sáry művében létrejött, szívszorító és katartikus.

A 2015-ben 75. születésnapját ünneplő Sáry László művének bemutatása különleges alkalmat teremt a zeneszerző méltó ünneplésére, valamint arra, hogy produkció a kortárs zeneművészet és kortárs színházművészet ritka együttállásait kínálja közönségének. Az előadást Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője állítja színpadra, akinek alkotói kapcsolata a zeneszerzővel Weöres Sándor: Theomachia című oratórikus művének 2003-as nagy sikerű színpadi adaptációjával kezdődött.

Álomjáték Richard Bach, Viktor Pelevin és George Orwell művei alapján A tragikomikus hangvételű előadás egy üzemben játszódik, ahol a dübörgő szalagsor mellett, rengeteg tojás, szalmabálák, zajos gyári eszközök között – azaz nagyon is realisztikus környezetben – filozofikus párbeszédek hangzanak el. Hogy pontosan kik beszélgetnek, nem tudjuk, a szereplők kilétére magának a nézőnek kell rájönnie…
A Richard Bach Jonathan, a sirály, Viktor Pelevin Remete és Hatujjú című novellája, valamint George Orwell Állatfarmja alapján színpadra állított darabban az alkotók olyan kérdésekre keresik a választ, mint az emberi tévedések eredete és természete, a nemzedéki tapasztalat hiábavalóságának oka. Az előadásban felidézik az emberi élet különböző szakaszainak sajátosságait, így megelevenítik a gyermek- és időskor jellegzetességeit.

Amikor döntünk valamiről, akkor nem csak a jövőbeli eseményeken változtatunk, hanem az is megváltozik, akik vagyunk. A romantikus komédia műfaja erről eddig mélyen hallgatott.
Gyakran fel-felbukkanó toposz a romantikus komédia világában, hogy egy nőnek két férfi között kell választania. A néző morális világrendjét általában megtámogatja a mű, amennyiben az egyik nem igazán szereti és kihasználja a nőt, a másik azonban legjobb barátként támogatja őt, amíg a nő végül észreveszi, hogy mindig is őt kellett volna szeretnie. Megkavarja azonban a helyzetet, ha mindketten valóban őszinte és szeretetreméltó emberek, valódi érzelmekkel a nő iránt. Tovább bonyolódik a cselekmény, ha a nő valójában kettő nő, (illetve néha harmadikként az egyik férfi halott anyja), és a realitást darabonként elnyeli az egzisztencialista szürreália.

Az előadás a Sziget Fesztivál, a Fővárosi Nagycirkusz, a Baross Imre Artistaképző, valamint a világhírű The 7 Fingers kanadai újcirkusz társulat együttműködésében jött létre.Az öthetes próbafolyamat kivételes lehetőség volt a 19 fiatal artistaművésznek, hogy a The 7 Fingers nemzetközileg elismert művészeti vezetőjével, Samuel Tétreault-val, és magyar társrendezőjével, Téri Gáspárral dolgozzanak együtt. Improvizációs gyakorlatok és önelemző feladatok segítségével lehetőséget kaptak arra, hogy felfedezzék saját kreativitásukat, és képet kapjanak arról, hogy cirkuszművésznek lenni – az akrobatikus képességen és virtuozitáson túl – arról is szól, hogy a saját érzékenységüket, emberi mivoltukat is megosszák a közönséggel.Ezek a fiatal művészek a karrierjük legelején állnak, és a magyar cirkuszművészet jövőjét képviselik. A RENGETEG – Looking out című produkció az utazásuk kezdete!

Mikromozgások kinagyítva.A „már nem itt” és a „még nem ott” köztes állapotának – a tiszta tánc eleven közegének – ad teret Góbi Rita új szólóelőadása, amely az átmenetek és a metamorfózisok világába kalauzol. Erre a produkcióra készített zenét Szegő Dávid, aki különleges morzejelekkel, akusztikus, elektronikus és repetitív zörejhangokkal ad tájékozódási pontokat a minimalista eszközökből építkező tánchoz, a teljes értékű színpadi jelenléthez.