Mind a koreográfia, mind Edith Piaf dalainak kiválasztása egy dramaturgiai ívet követ, figyelembe véve életútjának helyszíneit.
Piaf életét sokféleképen dolgozták fel, de érdekes, hogy dalaihoz legközelebb álló társművészet, a táncművészet nem. A tánc, a mozgás drámai feszültségét felhasználva és az élő énekkel nyitunk egy új dimenziót, kicsit közelítve a mozgásszínházak abszurdan mesélő világa felé.
Az előadással nem az a cél, hogy lehangoljuk a közönséget, de az sem, hogy csak nosztalgiázva énekeljünk és táncoljunk egy képzeletbeli július 14-i utcabálon. A tánc speciális nyelvére fordítjuk le Piaf sanzonjait, költői szövegeit s próbáljuk megtalálni a dallamok mögött rejtőzködő énekesnő piszkos rózsaszín életét a Pigall-tol az Olympia színpadáig.
Az estet egy fergeteges Kánkánnal zárjuk feloldva Edit Piaf szívbe markoló életútját.

Szeretnél felfedezni egzotikus állatokat a dzsungel mélyén? Ha összekötnéd a csillagokat az égen, neked milyen alakzat jönne ki? Énekelnél szülinapi dalt az óriás kék bálnának? Te milyen fagyit csinálnál az északi sark jegéből? Mimóza Géza és Mimóza Róza mindig is kalandorok akartak lenni, ám gyerekkori álmaiktól elsodorta őket az élet, és fantasztikus felfedezők helyett házsártos házaspárrá váltak. Mindennapi nyugdíjas életüket egy titokzatos utazóbőrönd fenekestül felforgatja. A rejtélyes bőröndben gyermekkori emlékeikre bukkannak, amik visszaröpítik őket a múltjukba. Vajon sikerül legyőzni mimózaságukat és visszanyerik kalandvágyukat? Hunyd le a szemed és bökj rá a térképre! Na, hova utazunk?

Krasznahorkai magával ragadó intenzitású szövegei, két vetítővászon és négy előadó találkozik egy mediálisan telített, mégis szűk térben. Négy réteget ajánlunk a nézőknek: szöveg, tánc, zene, film – és rájuk hagyjuk a választás lehetőségét, hogy mikor mit követnek. Mint az életben. Mert nem mindegy.És mivel nem az, ezért kérdezünk: Hol csúszik el a kommunikáció két ember között? Mekkora a szakadék az elvárásaink és a valóság között? Hogyan mulasztunk el fontos találkozásokat, mert nem jelen idejű a figyelmünk? A válaszkeresésből rajzolódik ki helyzetjelentésünk az Y-generációról. Nyers korrajz, mozgásba öntve.
Hol vagyok attól az / ifjútól, aki hittem a / világot – kesztyűként! – kezemre húzni. / Ujjaimat mozgatva könnyedén / érezni: igen, illik, rámszabott. (Petri György: Metaforák helyzetünkre – részlet) Miről beszéljünk? Magunkról. S egymásról. Mindig. Újra és újra. Fáradhatatlanul. A XXI. század mintha minduntalan az újradefiniálást róná feladatként az X, Y és Z generációk számára. De létezik még új? Minden volt már – szokták mondani, s abból a bizonyos újból korunk ifjainak már nem maradt egy sem a nap alatt. Hogyan tovább? Vezet út még előre? Vezet. Muszáj. Vezetik az embert például alapvető igényei: a testi szükségletek, és az el nem hanyagolható éhség a tudásra, s e csillapíthatatlan éhség enyhítésének legalapvetőbb csatornája: a kommunikáció. Meg persze az arra való képtelenség, generációnk egyik alapproblémája. Ezekről szól. Mert nem mindegy.

Heléna, egy francia orvos árván maradt lánya elhatározza, hogy megszerzi magának az ifjú Bertram grófot, aki viszont a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatja iránta, és inkább megszökik a kényszerű esküvő elől. Az idősek helytelenítik mindazokat a vétségeket, amelyeket a fiatalok a párkeresés zűrzavarában elkövetnek, ők pedig unalmasnak, már érvénytelennek, ódivatúnak és feleslegesnek tartják azokat az intelmeket, amelyeket az idősek – összegyűjtött élettapasztalatként – állandóan a fejükhöz vágnak. Leginkább mintha egy cirkuszi társulat tisztre méltó, de már élemedett művészei és fiatal, helyüket kereső artistái lennének egymással összezárva. Az idősebb korosztály tagjait Bodnár Erika, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Bezerédi Zoltán, Szirtes Ági és Gyabronka József, a fiatalokat Pálos Hanna, Kovács Lehel, Rujder Vivien, Elek Ferenc, Rajkai Zoltán és a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatói játsszák. Az előadást Zsámbéki Gábor rendezi.

Elling és Kjell egy hosszabb vidéki „szanatóriumi” pihenés után lehetőséget kapnak arra, hogy újra a mindennapok részeseivé válhassanak: Oslo központjában kiutalnak nekik egy lakást, ahol akklimatizálódhatnak. Ebben a mentoruk is a segítségükre van. Ám a kihívás nagy. Amitől talán a leginkább félnek, az a külvilág..

Egy: ha valakit hátulról előrefele átszúrt egy sonkakés, ha ez a valaki egy lakótelepi nő, ha a holttestet a férj a karjában tartja ugyan, de úgy, hogy a halott jobb keze már belóg a szemétledobóba, akkor ott vagy baleset történt, vagy nem.Kettő: hogyha helyszínelés közben a nyomozó hazatelefonál, és a felesége nem veszi fel a telefont, akkor az még nem gyanús, a feleség nyilván mosogat. Ha újra hazatelefonál, de megint üresen cseng a vonal, az már gyanús!Hogyan kell főzni a tyúkot? Ha akváriumot kért születésnapjára, akkor örül-e a gyerek a logikai fejlesztőnek? Mit csináljunk, ha nem?Az élet nehéz, legyünk mi a nehezebbek! 

Móricz iskolái – a Légy jó mindhaláligról, és más iskolaregényekről Szilágyi Zsófia egyetemi docens előadásaMára Békéscsabán köztudott, hogy a hónap első hétfő estjén a Sík Ferenc Kamaraszínházban különleges egyetemi rendezvény vár mindenkit, aki nem akar lemaradni a tudomány nagy eseményeiről. A következő alkalommal  2017. március 6-án 18 órától Szilágyi Zsófia egyetemi docenssel  beszélget a Légy jó mindhaláligról, és más iskolaregényekről a sorozat ötletgazdája és háziasszonya Kovács Edit színész, esztéta. „Nem akarok debreceni diák lenni”, ezt a mondatot szinte mindenki fel tudja idézni Móricz kapcsán. De milyen volt valójában az író viszonya Debrecenhez? És Sárospatakhoz, Kisújszálláshoz, ahol ugyancsak gimnazista volt? Miért nem készült el az az iskolaregény-trilógia (Légy jó mindhalálig, Kamaszok, Forr a bor), amelyet tervezett? És miért lehetett a diák és a tanár olyan gyakori szereplője a húszas-harmincas évek regényeinek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ az előadásban.Az előadássorozat célja felhívni a színházat, a művészetet szerető békéscsabaiak figyelmét azokra az értékekre, amelyek képesek kiszakítani az embereket a szürke hétköznapokból. 

Darvay Nagy Adrienne színháztörténész előadása

Zelinka Tamás zenetanár, műsorvezető, a Parlandó internetes zenepedagógiai folyóirat felelős szerkesztője előadásával folytatódik a Mindentudás Színházi Egyeteme. 2017. január 16. 18 óra Sík Ferenc Kamaraszínházban PORTRÉK PUCCINI OPERÁIBÓL (Mimi, Manon Lescaut, Cso-cso-szán, Tosca, Angelica, Lauretta, Turandot, Liu) címmel tart előadást. Giacomo Puccini (1858-1924) olasz zeneszerző Mozart, Rossini, Verdi és Wagner nyomdokaiba lépve az utolsó tartós diadalt elért mestere az operaszínpadnak. Dalműveiben párját ritkítóan szép és gyönyörűséges dallamok hallhatók, melyek többségét nők szólaltatják meg. Hősnői lenyűgöző erővel élik életüket: szeretnek, gyűlölnek, féltékenyek, és ha kell, önként még halni is készek.Puccini művészete a mindennapi emberi érzések legmélyebb rétegéig hatol. Maga mondta: én csak a kis dolgok művésze vagyok, aki az élet apró megnyilvánulásainak zenébe öntésével ábrázolja az életet, a mindennapos gondokat, a csöndes könnyeket és az egyszerű örömöket.