Verne korában, a 19. században messze állt az átlagember még attól, hogy pénteken kitalálja, hogy szombaton, hipp-hopp, elrepül Londonból mondjuk Bombaybe. Phileas Fogg hóbortos londoni úriember mégis fogadást ajánl, miszerint ő 80 nap alatt körbeutazza a Földet.

 Márciusban hozzánk is megérkezik a Broadway és a West End után a 9-től 5-ig című musical. Patricia Resnick és Dolly Parton igazán megmondja a véleményét a férfiakról. Franklin Hart, azaz Zöld Csaba pökhendi, nagyképű és alázza a nőket… naná,ha egy férfi a főnök! De csak, míg titkárnői fel nem lázadnak…Polyák Lilla, Szinetár Dóra és Korponay Zsófi március 21-től estéről estére bosszút esküsznek a női nem védelmében 

2017. szeptember 18-23. között 9. alkalommal kerül sor a dráMA kortárs színházi találkozóra.

Néha olyan helyzetbe kerülünk, amely meghaladja erőnket: ítélőképességünk összezavarodik, nem vagyunk kellőképpen okosak és lelkileg, szellemileg is képtelenek vagyunk elfogadni és befogadni azt, aminek a részesei leszünk. De telik az idő és nekünk döntenünk kell. Választani az adott lehetőségek közül, mert szó szerint élet-halál kérdésről van szó. Elmenekülni nem lehet, mert közvetlenül és a lelkünk mélyén érint, bensőséges és meghitt: közelebb visz a legmélyebb érzéseinkhez. Szeretnénk a leghelyesebben dönteni, a mindenki számára legjobban, de rengeteg kérdés felmerül: meddig élet az, amit csak az orvostudomány tud fenntartani helyettünk? Kinek kell meghoznia a fájdalmas döntést, hogy mi legyen akkor? Miért pont én? És ha én, hogyan hat ez rám? Mi történik a hétköznapokkal, a megszokottal, azzal, amiben hiszünk, és amiben nem? Velünk mi történik? Megváltozunk ettől? Ezután más lesz minden? És ha igen, milyen lesz?
Annak érdekében, hogy ezeket a kérdéseket feltehessük és elgondolkozhassunk a válaszokon, egy új drámai szöveg született: Tóth Krisztina műveinek felhasználásával írta Barabás Olga.
A 12-es kórterem című előadás egy igen személyes színész-közönség kapcsolat által szándékszik bemutatni ezt az eredeti történetet, amely izgalmas lehetőséget teremt arra, hogy autentikus, örök emberi létkérdésekre keressünk némi bizonyosságot.

“Szeretnék izgalmas lenni. Szeretnék szép lenni. Szeretnék, izé… szórakoztató lenni!” – kiált fel a mesekönyv, ami (vagy aki?) éppen megszületik az író keze alatt. Megszületik, és csak kérdez, kérdez, ahogyan a gyerekek szoktak. Válaszokat keres. Segítségére vannak a földszinten lakó pupákok, a Tanító néni az első emeletről, a másodikról személyesen a Magyar Történelem, hogy minden titokra fény derüljön a harmadikon, ahol a mesekönyv írója és a könyv is lakik. Közben megtelik a mesekönyv, elmesélődnek a mesék a ház lakóiról, az emberek és a világ dolgairól.

Ha valaki társat keres, olyanra vágyik, akivel egy lehet. Olyanra, akivel testileg-lelkileg harmónikusan élhet. És ha az élőkben csalódott, nincs más, mint a gép.
A gép, mely gombnyomásra parancsot teljesít, takaros, tetszetős  és pont arra tervezték, hogy társ legyen. Minden szinten.
Mesterséges intelligencia, a jövő!
De mi van akkor, ha ez az intelligencia rájön, kik  is vagyunk, és ki ő? Ha rájön arra, milyen szerepet szánunk neki az életünkben?  És mi történik akkor, mikor saját magunkkal szembesít?
Az ember társra vágyik. És a gép is.

2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár, de nemet mondok, amikor egy este otthon az erkélyen épp Puccini A köpeny című operáját hallgattam újra, és egyszercsak beugrott a megoldás. A darab a Szajna parton játszódik valamikor a huszadik század elején egy halászbárkán. Egy hajóskapitány megöli az egyik rakodómunkást, mert rájön, hogy a férfi a felesége szeretője. Azon a bizonyos estén ott, az erkélyen eszembe jutott, hogyan lehetne átírni, hogy meghökkentően eredetivé, maivá váljon a mű. Elvállaltam a felkérést. Nem ismertem a magyar változatot, Puccini operáját mindig olasz nyelven hallottam, így semmi sem kötött, könnyedén be tudtam helyettesíteni az általam kitalált figurákat és helyzeteket. Később a magyar szöveget olvasva, teljesen egyértelművé vált számomra, hogy egyetlen mondatot sem akarok megtartani az eredetiből. Mivel a karaktereket, a helyszínt és a kort is gyökeresen megváltoztattam, a nyelvezet is ennek megfelelően alakult. A fennkölt zene és a profán tartalom kontrasztja szinte állandó humorforrást jelent, ugyanakkor a megrendítő mozzanatok is átélhetőbbek a természetes megszólalásoknak, gesztusoknak köszönhetően.

Történetek és emlékek, beszélgetés bajnokokkal, sportolókkal és sportbarátokkal.
 

Feydeau vígjátékain keresztül tükröt tart elénk és bekukucskálhatunk a párizsiak hálószobatitkaiba. Félreértések és véletlen egybeesések. Csontváz a szekrényben, megcsalt férj, ügyefogyott szerető. Vatelin, aki rajongva szereti feleségét, Lucienne-t, döbbenten tapasztalja, hogy az egyik barátja, Pontagnac pár napja szerelmesen követi, majd kiderül, hogy nem ő az egyetlen udvarló. Rédillon is szívesen közeledne Vatelin feleségéhez. Pontagnac nős, miközben továbbra is léha életet él, Rédillon pedig számos állandó és átmeneti szeretővel rendelkezik. Lucienne mindkettejük felé világossá teszi álláspontját: egyetlen feltétellel lenne hajlandó beadni a derekát: ha a férje megcsalná. Ez esetben kész lenne felajánlkozni egyik széptevőjének. Potagnac és Rédillon mindenre hajlandók, csak hogy Lucienne félre nem érthető helyzetben találja Vatelint. Épp kapóra jön nekik, hogy Párizsban tartózkodik Maggy, akivel Vatelinnek volt egy futó kalandja Angilában. 

Az előadáson keresztül bekukucskálhatunk a párizsiak hálószobatitkaiba. Félreértések és véletlen egybeesések. Csontváz a szekrényben, megcsalt férj, ügyefogyott szerető. Mit tehet Lucienne, ha férje barátja szerelmével üldözi? Bevall mindent. De mit tehet a szoknyabolond Pontagnac, ha lebukik, ráadásul még elhagyott kedvese is betoppan a házba? Nos, bevall mindent. S mit tehet a férj, aki megtudja mindezt? Nem hiszi el.

Feydeau talán a legtöbbet játszott bohózatszerző – tulajdonképpen az ő nevével példálózunk, amikor a műfaj két aranyszabályát próbáljuk körülírni: hogy egyrészt a szereplők minden másnál jobban rettegnek a megszégyenüléstől, másrészt egyetlen komolyan vehető motivációjuk az, hogy kijussanak a színpadról. A bohózatokban mindig mindenki kijutni akar, de egy rajtakapás, egy ajtónyitás, egy elejtett megjegyzés általában mégis maradásra és hazudozásra kényszeríti őket – hogy aztán a hazugságok visszafordíthatatlan áradata uralja el a felvonásokat. Ezt a receptet egyrészt a sodró cselekmény, az egyes jelenetek, komikus helyzetek gátlástalan eltúlzása teszi szerethetővé – másrészt a szereplők gyarlósága, esendősége, és ezen keresztül ellenállhatatlan humora és mély emberismerete. 

A Nagy Balkon egy bordélyház vagy - ahogy működtetője, Irma szereti nevezni - illúzióház. A kliensek hiteles díszletek, jelmezek, kellékek és statiszták között olyan szerepekbe képzelhetik magukat, ami a valóságban elérhetetlen számukra. Miközben Irma szobáiban szigorúan titkos szerepjáték-szertartások tanúi vagyunk, kint az utcán lázadás van, forradalom. De a hatalom szereplőinek jelképeit magukra öltő kliensek segítségével becsapják a lázadókat, és leverik a forradalmat.
Genet végig látszat és valóság billegtetésével játszik. Hogy nincs is talán valóság, csak különböző szerepeket játszunk, vagy különböző szerepekre vágyunk. Maszkokat hordunk, egyre többet, ahogy a szerepeink is sokasodnak. És közben hová lesz az élet? Mit nevezünk annak?
A balkonban színház és élet összeér. A színházcsinálók élete, hogy színházat csinálnak. Miért? Azért, hogy a színház eszközeivel elmondjanak valamit az életről, amit nem vagy másképp élnek, mint a nem színházcsinálók.
A Maladype egy lakás, szobák vannak benne, mint Irma elvarázsolt kastélyában. Erkély is van. De ez a lakás estéről estére színház lesz, vagy hivatásos és nem hivatásos szereplők beszélgetéseinek, találkozásainak helye. Színház és élet találkozási pontokat keres.