A kisemberek tragédiája a közösségi " megszólalástól" való félelem, a kitaszítottság fenyegető közelségében inkább összefognak és kitaszítanak, mintsem megértenek egy emberi sorsot. Akár a sebből kilöködő idegen anyag, Ödön von Horváth Hudetze a közösség peremén találja magát, mert állomásfőnökként hibát követett el, ami egy szörnyű szerencsétlenséghez vezetett. A falusiak ellene küzdenek, ő meg a lelkiismeretével. Ödön von Horváth kifinomult nyelvezetével és igényes humorával átszőtt történetben követhetik nyomon a kis ember tragédiáját. 

Egy régi, fényes, dicső múlt hátrahagyott kísértetei. Négy, otthon és munka nélkül maradt színész groteszk elégiája, akik számára az egyetlen elfogadható idősík a múlt, az egyetlen elviselhető valóság a saját emlékeik. Szívbe markolóan őszinte vallomás arról, hogy a színész is csak ember, épp úgy fél, örül, hisz, káromkodik és szeret, mint akárki más. És nem utolsó sorban, épp úgy tud nevetni önmagán. Önirónikus hattyúdal négy hangra. A végjáték...

A modern zenés mesejáték szereplői egy nagy odvas fában, a "Vén De Jó"-ban laknak, mindaddig, míg Lili a légy alaposan fel nem forgatja életüket. Hogy valóban tud-e beszélni a Vén De Jó, az a mese végére kiderül és persze az is, hogy hol lesz a szereplőknek új lakóhelyük.

Egy nagy formátumú alkotó emlékei és álmai között utazunk, melyekről legendák és dokumentumok szólnak. Nincs lineáris történet, egy visszaemlékezés közepén találjuk magunkat. De kinek a visszaemlékezése? Molière-é? A kortársaké? A miénk? Ezt a képzeletbeli utazást közösen próbáljuk meg felidézni, feltárni négy felvonáson keresztül. Mindegyik egy különálló világ. Minden évszak, minden felvonás egy előadás. Négy előadás, amely eggyé olvad. Egy emberi, egy alkotói vágy körforgása. Haláltól a születésig, születéstől a halálig.

Ifjúsági előadás sok zenével (16 +) -  FÜGE Produkció  és Mentőcsónak koprodukcióAlfred de Musset LORENZACCIO című drámája nyománMusset a legtöbb művében a saját kiábrándult, passzív generációjával foglalkozott, a cselekedni képtelen, a fennálló rendszernek végül önmagát megadó fiatalokkal. Ezért is esett a választásunk a romantikus szerző Lorenzaccio című drámájára, amelyben a 16. századi, elvben köztársaságként működő Firenzéről mesél, és ahol Alessandro Medici korlátlanul gyakorolja zsarnoki hatalmát. Száműzötteket sirat a nép, néhány diák zendülést szít, amit aztán könnyedén levernek. A fejedelem és baráti köre dorbézoló jókedvében nőket becstelenít meg, igazi ellenállás nincs, önfeledt a szórakozás. Az eredetileg öt felvonásos művet ifjúsági előadássá dolgozzuk át annak érdekében, hogy az elnyomó rendszert vizsgálva a demokrácia fogalmáról a középiskolás diákokkal közösen gondolkodjunk. Vajon mit jelent a mai fiatalok számára a hatalom? Mit várnak el tőle? Képesek észrevenni a hatalom túlkapásait? És ha igen, vannak eszközeik tenni ellene? Akarnak egyáltalán? Vajon ma is ugyanolyan passzívak a fiatalok, mint Musset korában?
A Mentőcsónak működésének tapasztalatai alapján arra jutottunk, hogy szükséges létrehozni egy olyan programot, ami kifejezetten a demokráciával foglalkozik. Már a Szputnyik Antigoné című tantermi előadásain kiderült számunkra (mellyel bejártuk az országot), hogy a diákok túlnyomó többsége nem érzi szükségesnek megdönteni a zsarnok Kreón hatalmát. A drámafoglalkozásokon a tanulók a népet alkotó tömegként, Iszméné attitűdjét választva szemben Antigonéval, inkább kompromisszumot kötöttek a fennálló, elnyomó rendszerrel. Meglepő élmény volt ez, hiszen azt gondolnánk, a kamaszok nem tűrik el az őket korlátozó szabályokat, hogy tombol az igazságérzetük, még él bennük a lázadás iránti vágy.
A vezér című előadással szeretnénk felhívni a diákok figyelmét a társadalmi aktivitás fontosságára. A Mentőcsónak programjaiban már érintettük ezeket a kérdéseket, de nem szenteltünk nekik egy teljes előadást. Az viszont világosan kiderült számunkra, hogy a diákok többsége nincs igazán tisztában azzal, hogy mit jelent társadalmi igazságosságban élni.
A projekt célja kimozdítani a fiatalokat a passzivitásból, felébreszteni bennük a közösségépítésre való igényt, tudatosítani, hogy van beleszólásuk a sorsukba, a jövőjük alakulásába. A demokrácia megóvása rajtuk is áll, sokkal nagyobb szerepük van ebben, mint gondolnák.

Lehár halhatatlan, fülbemászó melódiái, a Villja-dal, a Bamba, bamba gyászvitéz, Grisette-dal-Kánkán, Csak a nő címűek remekül illeszkednek a műfajhoz hozzátartozó humorhoz, romantikához, szerelmi történethez. Glavari Hanna, a dúsgazdag özvegy hosszú évek múltán újra találkozik fiatalkori szerelmével, Danilovics Danilóval. A darab főcselekménye nem szól másról: mint, hogy egy kis ország "Ponteverdo" az anyagi csődtől megmeneküljön, ezért dúsgazdag honleányukat akarják hazacsábítani, remélve, vagyona kiút lehet a gazdasági összeomlástól.

"Shakespeare Viharja ...egy baljós figyelmeztetés a világ felé, hogy hamarosan a valódi, eredeti, igazi értékeket nem lehet majd megkülönböztetni a hamis, olcsó, ravasz álságosságtól és hazugságtól."

A zivatar elől menedékházba menekülő két szerencsétlen ember – egy lányát gyászoló öregasszony és a munkáját frissen elveszített lakáj – próbálja megfejteni a történteket.  Minden lehetőség elképzelhető, a dolgok magyarázata rég nem kézenfekvő egyikünk számára sem. Akutagava világhírű novelláiból Kurosawa forgatott Oscar-díjas filmet. Az örök érvényű történet most új változatban, Almási-Tóth András adaptációjában kel életre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakos hallgatóinak csapatmunkájaként operai formát nyerve, az Ének Tanszék énekes hallgatóinak tolmácsolásában.

Akutagava Rjúnoszuke novellái és Kuroszava Akira filmje alapján.Van valami rejtélyes ebben a darabban, holott a történet mérhetetlenül egyszerű. Egy gyilkosság az áldozatok, az elkövetők és a tanúk szemszögéből elmesélve, újra és újra. A történet ismétlődik, és még ha lenne is reményünk a megváltoztathatatlan visszafordítására, a gyilkosság rendre bekövetkezik, egyre könyörtelenebbül, mindinkább végérvényessé válik. Ezekben az ismétlődő körökben rejlik valami mágia, ami beszippantja az embert, és mások legféltettebb titkainak és cselekedeteinek nézőiként, valamiképp saját magunk bíráivá válunk, és rálátást kaphatunk életünk igazságaira.Miként egy nyomozásban, úgy az előadásban is, a kihallgatások, vallomások és tanúságtételek során az igazság folyton máshova sodródik. Körvonalazódik, majd újra elillan. Annyira viszonylagos, hogy szinte létezése is megkérdőjeleződik, holott miként hitünk szerint Istenből is, igazságból is csak egy van. Kinek-kinek a magáé.A gyilkosság végső magyarázata mégsem adja meg a halál értelmét, miként a halál sem képes az élet értelmet igazolni, legfeljebb csak beteljesíti azt.És persze miként egy gyilkosságnál általában kiderül, hogy a történetben van szerelem, szenvedély, hatalom, háború, nyomor, kilátástalanság és némi remény, mert az élet valahogy mégsem hagyja megölni magát. 

A monodráma aktuális témát boncolgat. Vajon mit tehet egy indokolatlanul elbocsájtott 45 fölötti férfi, aki nem csupán egzisztenciáját, de egész eddigi életét elveszíti? Vajon van-e mód, hogy a sors mérlegét helyre állítsa? Van e lehetőség visszavenni mindazt, amit elvettek tőle? A munkavállalók felkészületlenek az ilyen helyzetekre, de a munkáltatók felkészültek-e? A profitorientált világban gondolnak-e az emberi tényezőre, és mit tehetnek, ha a „humán erőforrás” egy szép napon bekopog és számon kér?
Elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás. A pszichológusok szerint ezek a halál fázisai. De vajon csak a haldokló megy át ezeken a fázisokon, vagy a gyilkosa is?
Az előadás egy lélek furcsa megtisztulása, ami talán megosztható a nézőkkel is.