1965. Amerikai kisváros. Egy nő, aki Olaszországból Amerikába költözött, hogy régi terveit feladva, feleség és anya legyen egy farmon. Egy férfi, aki a National Geographic számára készít fényképeket a környék fedett hídjairól. Egy véletlen találkozás, amelyből megrendítő szerelem lesz. Sorsuk talán mindig egymás felé tartott- még ha nem is tudtak róla. Négy napjuk van rá, hogy gyökeresen megváltoztassák egymás életét. Lehetséges ez?
A nagysikerű regény filmváltozata Meryl Streep és Clint Eastwood főszereplésével meghódította az egész világot. Magyarországon először Udvaros Dorottya és László Zsolt kelti életre a felkavaró történetet.

A nemzetközi hírű Macskajáték számtalan előadást ért már meg különböző szövegvariációkkal. Berényi Gábor  már régebben készített egy  „kamaraváltozatot” , most pedig  A Szkalla lányok címen egy olyan szövegváltozatot, amelyben  csupán a két főszereplő mondja el, éli meg a Szkalla nővérek híres történetet.

„Az élethez kell egy kis őrültség!” – és Evelyn Weston személyesen hozza el nekünk, miközben egy fegyenc szoros kíséretében, szőke ciklonként, az Álmodó Buddha nevű szobrocskát hajszolja, Sir Bannisterrel az oldalán. Szente Vajk adaptációjában öt színész huszonöt szerepben, meg egy zongorista tárja fel Rejtő Jenő világát.  

a Magyar Népmese Színház előadásaA király azon tépelődött, hogy legkisebb leánya Katinka kívánságát bizony nem tudja teljesíteni, mikor is hintója beleragadt a sárba. A disznócska ugyan segített a királyon, de cserébe elvitte magával Katinkát. Hát búsulhatnánk, de még se, mert a disznócska királyfivá változott. Azonban csak ez után jöttek az igazi bonyodalmak!

Petőfi Sándor életéről és költészetéről kizárólag versei felhasználásával Az előadást 10-től 14 éves korig ajánljuk.E rendhagyó irodalomórának is kiválóan alkalmas előadás annak a csaknem általánosan tapasztalható vélekedésnek megdöntésére született, amely Petőfit sablonosnak, ódivatúnak, porosnak és unalmasnak tartja. Valóban elavultak e lánglelkű költőóriás gondolatai vagy csak a róla alkotott képünk felszínes? Olyan sokan, olyan sokféle érzelmi töltettel szavalták már verseit, hogy már nem is látjuk a lényeget: az EMBERT! A zsenit, aki rövid élete ellenére több emberöltőnyi életművet hagyott ránk. Verseiből és életéből emberséget, történelmet, csibészséget és filozófiát is tanulhat a XXI. századi ember.

 A szőnyeg zarándoklatra hív a sivatag belsejébe, a fekete asszonyok különleges rózsakertjének közepébe, egy lélek menyegzőjére az örökkévalósággal. Az egyidejűleg négy néző számára megtapasztalható előadás vizuális és gondolati látomásokon keresztül – képek, szövegek és érinthető díszletelemek segítségével – finoman és meditatívan vezet el egy keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre mélyebb rétegeibe. A stációkat végigjárva személyes élményt kaphatunk egy, a keleti misztika által inspirált, művészi nyelven átszűrt és egybeszőtt beavatási útról.

Bradley egy magatartászavarokkal küzdő kisfiú, akit a környezete egy kis szörnyetegnek gondol és úgy is bánik vele. De vajon, ha nekünk ezek a rosszalkodó kisfiúk szörnyek, akkor mi nekik mik vagyunk? És akkor milyen az igazi szörny? Hol lakik és hogy néz ki és hogyan viselkedik? Nem érzi-e magát ő is sokszor magányosnak és nem szeretettnek, elhagyatottnak? És ha segítséget kér, vajon megértjük-e? Ha meggyötört és támaszt kér, vajon megadjuk-e? És ha ilyenkor elutasítjuk, elkülönítjük vagy elzavarjuk akkor ki is az igazi szörnyeteg?

Az előadást megelőző ráhangoló játéksor és az azt követő, a néző gyerek véleményére épülő feldolgozó beszélgetés  elválaszthatatlan része a programnak.

…ki ne szeretne egy mesevilágban élni, ahol minden gyönyörű és minden tökéletes. Nincsenek konfliktusok, anyagi gondok, veszekedések, és minden értünk van, rólunk szól…… lázadásom csendes, szelíd érdektelenségbe fulladt, és én hirtelen olyan, de olyan érdektelennek és szürkének éreztem magam, hogy egy veréb hozzám képest színpompás papagájnak tűnt. Ha valaki most megkérdezné, hogy miért nem álltam ki magamért, visszakérdezek, itt mindenki mindig kiállt és kiáll magáért?…kislányként láttam magam, hatalmas uszályos, rózsaszín ruhában, gyémánt diadémmal a fejemen, ahogy lelebegek egy lépcsősoron, aminek két oldalán fess, frakkos férfiak állnak nekem sorfalat, és lent, a lépcső alján vár A FÉRFI – csupa nagybetűvel -, aki gyönyörű, kedves, romantikus, odaadó, mindemellett mérhetetlenül gazdag, és csak engem akar…És a csodák valóra válnak pont akkor és pont úgy, ahogy sosem gondolnánk, csakúgy, mint a mesében. Nem kell hozzá más, csak a megingathatatlan hit.
Egy szubrett meséli el nekünk, – az öltözőjében, színpadra lépése előtt, sok , rendhagyó módon interpretált operett slágerrel fűszerezve – hétköznapi kalandokkal telt, amerikai álomra hasonlító karrier történetét, amiből természetesen a romantikus szerelem sem maradhat ki.

Egy eltorzult arcú „alvilági herceg” története, aki egy balatoni rablás során történő sérülés miatt, magányos életre kényszerül Budapesten a nyolcadik kerületi lakásába zárva. A „Szörny” albérletbe adja egyik szobáját a kis „Krisztának”, akit nem érdekel a külső. Történetük vége azonban, nem éppen mesebeli.

Miközben Európa a XX. század első nagy háborújába hajszolja magát, majd annak következményeit nyögi, Amerikában új világ épül: két nagyváros indul rohamos fejlődésnek – az északi féltekén New York, a délin pedig Buenos Aires. Hogy melyik lesz az új világ központja, még nem dőlt el. Ezt a kort idézi meg a táncjáték két része, amely itt is, ott is a mulatók világába visz el bennünket, ahol szól a szving meg a tangó. 

Jó gyerek ez a Titusz, csak csóró. Persze ez hagyján, de hozzá még a haja… Vörös! Rőt! Tulipiros! A vörös haj pedig elfogadhatatlan! Megengedhetetlen! A vörhenyesek – mint azt mindenki tudja – mind rosszabbak, mint a többiek, mert… mások, na. Mindjárt más lesz a helyzet azonban, amikor Tituszt egy parókának köszönhetően az a szerencse éri, hogy megszűnik vörösnek lenni. Előbb fekete, majd szőke, aztán veres, akarom mondani, deres hajú lesz (Semmiképp sem veres! Pfuj!), a hölgyek pedig elalélnak a közelében. Tisztes özvegyasszonyok vakulnak el látásától, engedik, mit engedik, egyenesen hívják be – először a kertbe, majd a cselédszobába, hogy aztán végül a kastélyban kössön ki. Felível a karrierje, virágzik a magánélete, új ruhák, új munkák, Flóra, fauna és verslábak kísérik felfelé tartó útján… Csak ki ne derüljön, hogy vörös a haja! A piros, az tilos! Johann Nepomuk Nestroy a „Volksstück”, vagyis az osztrák népszínjáték atyja: mulattató, kacagtató történetei azonban – kortársaitól eltérően – nem nélkülöznek bizonyos kétértelműséget. Ám csípős, merész újításai nem az egyszerűség felé terelték komédiáit. Walkó György, a német nyelvű irodalom kiváló ismerője tanulmányában egyenesen „analitikus alkatnak” nevezi Nestroyt, és kiemeli a szerző darabjainak összetettségét. „Egyszerre rejlett benne ugyanis a kettő: ötletesen elbűvölő, szende játékosság is, meg szikrázva, borzongatva lesújtó ítélet is. Nem, Nestroy semmi esetre sem volt ’ártalmatlan’ szerző.” A jó komédiák sajátja, hogy nem nélkülözik a könnyeket, az elgondolkodtató pillanatokat sem. A talizmán pedig jó komédia: napjainkban is ijesztően modernül, biedermeier köntöséhez képest 21. századi bátorsággal nyilvánítja ki az epés véleményét a világról, azon belül is az előítéletekről és az indokolatlan gyűlölködésről. Utóbbiban a 21. század sem hozott látványos változást. Így aztán a színdarab legfőbb erényének, legfontosabb személyiségjegyének azt tartom, ahogy csúfot űz a csúfolódókból. A cselekmény mulatságos menete összhangban áll azzal a keserű világképpel, melyben leplezetlenül jelentkezik a társadalomkritikai célzat. A főszereplő, Titusz outsider ugyan, de kényszerű kívülálló – vele szemben pedig ott a társadalom, mely kirekeszti a másféle embert. Titusz pedig, ahogy az általában történni szokott az életben is, alkalmazkodik a környezet elvárásaihoz. A könnyed mimikri, az identitás, és ezáltal a valódi személyiség elrejtése azonban számos veszélyt hordoz magában, és a főhős elkerülhetetlenül beleesik a csapdába; az önazonosság válsága elkerülhetetlenül hozza magával a személyiség torzulását. A látszólagos happy end is tartogat csavart, hiszen a váratlan örökség, a vagyon úrrá lesz az előítéleteken – azonban miközben tapsolunk, alig vesszük észre, hogy a pénz mint értékmérő is csak egy másik előítélet. Főhősünket végre emberszámba veszik, de nem azért, mert ember, hanem mert pénze van – és ezen az előítéleten már semmi nem lesz úrrá. A végére pedig, a szerencsés megmenekülést látva nemcsak a szereplők, hanem az előadás nézői is bekerülnek a csapdába: az előítéletek elől nincs menekvés. A színdarab nem igényel historizálást, de különösebb modernizálást sem. Bárhol, bármilyen környezetben előadható, Eörsi István átdolgozásának hála pedig sikerült megőrizni kétértelműségét is. A jelenlegi időkben, a társadalom lassú szétzilálódásának korában az előítéletekről beszélni akkor is világos, ha az ember nem igyekszik szándékosan aktualizálni; a darab áthallásai éppoly érvényesek, mint a figurák, akik felvonulnak benne. Éppen ezért nem tervezem az erőltetett aktualizálást; a textúra magában rejti a jelenlegi társadalmi viszonyok fonákságát. A Kőszegi Várszínház adottságainak köszönhetően hatalmas játéklehetőséget biztosít a mindenkori rendezőnek. Ha akarom, klasszikus, ha akarom, modern tér. Ha akarom, klasszikus, ha akarom, modern előadás. Ha akarom, klasszikus, ha akarom, abszurd színjátszás. Így aztán fontos, hogy az ember a megfelelő társakat találja meg a közös játékhoz: olyanokat, akik mindkettőt tudják, és a kettő közti vékony határvonalon egyensúlyozva segítenek ízléses és klasszikus, mégis szókimondó és modern előadás létrehozásában. Együtt tudunk nevetni azon, milyen borzasztóan bánunk embertársainkkal, és azon, amin akár sírhatnánk is. Mert milyen az a világ, ahol megkülönböztetünk másokat fajra, nemre, vallásra, és (haj)színre való tekintettel? És milyen az a világ, ahol ezeket az előítéleteket csak egy másik, egy még nagyobb előítélettel, a pénzzel tudunk lesöpörni az asztalról?

A libapásztorlány Salomét mindenki kicsúfolja vörös haja miatt, Titus pedig pénztelen vándormunkásként járja a világot. Amikor Titus megmenti egy fodrász életét, az egy parókával ajándékozza meg, mely talizmánként szolgálva szerencsét hoz majd neki, - állítja a fodrász. És valóban: feltűnő külseje és vörös haja eltüntetésével beindul karrierje az udvarnál, talizmánja elvesztésével pedig úgy tűnik, szerencséjének is vége szakad. Ekkor viszont egy jókor jött örökségnek köszönhetően újra sikert arat a hölgyek körében.A darab lerántja a leplet az egész előítéletekkel teli, kiközösítő és pénzéhes társadalomról. Titus is átlátja végül ezeket az összefüggéseket, átgondolja az életét és megházasodik – és hogy kit vesz el, az kiderül előadásunkból.

 Fiatalok. Tizenévesek. Tele vágyakkal, érzésekkel. Tapasztalni akarnak. Felfedezni. Megérteni a világot, amiben élnek.
Rengeteg kérdésük van, de valamiért kevés a válasz. És ha van, az is inkább kitérő… Vagy gólyamese. Hazugság.
Marad a kíváncsiság, a vívódás, az elfojtás, a zűrzavar. A tragédia. A felnőttek védeni akarnak, és néha mégis ártanak. Hogy van ez? Pedig a felnőttek azt szeretnék, hogy egy nap a gyerekeik is felnőjenek…
Wedekind 130 évvel ezelőtt írt drámája valahogy nem akar veszíteni az aktualitásából. Pedig mennyire jó lenne.