A Főnix Művészeti Műhely előadásaKi ne ismerné a Négyszögletű Kerek erdő lakóit, Bruckner Szigfridet, Mikkamakkát, Aromót, Vacskamatit és a többieket? De valóban ismerjük őket? Tudjuk-e hogyan, miért kerültek az Erdőbe? Erről, és még három további történetről szól az előadás.

Felkavaró és provokatív monológ arról, hogyan tud a kor elvárásainak megfelelni ma egy huszonéves lány.

A negyvenkettedik széken ülő nő mai történet. Azokról szól, akiket mindenáron fel akar címkézni a társadalom, s azokról, akik mindenáron meg akarják szerezni ezeket a címkéket. Legyél szép, jó, kedves, okos, erős, vidám, hibátlan, sikeres! Hogyan tud ezeknek az elvárásoknak megfelelni napjainkban egy nagyvárosi huszonéves lány? Milyen energiák, vágyak, érzések, hiedelmek mozgatják, honnan indul és hová jut? És mi, többiek, mit veszünk észre mindebből? A  monodráma számtalan kérdést vet fel, felkavaró és provokatív.

Interaktív mese óvódásoknak is - bábelőadás 4 éves kortól
Játszódik egy szekrényben valahol, egy bármilyen családnál.
Bábelőadás az elmagányosodásról, az elhagyatottságról, az újra felfedezésről, vagy arról, hogy van-e lelkük a tárgyaknak? Ezen kérdéseket veti fel az előadás, és teszi mindezt a cipők szemszögéből, egész pontosan egy sportcipő sorsán keresztül.Egy bármilyen cipősszekrény, egy bármilyen lakásban, jelen esetünkben Andoréknál, nemcsak mint bútor szerepel, hanem otthon is cipőknek, lábbeliknek. Ezek a lábbelik az elmúlás veszélye alatt „tengetik életüket”, mesélik el sorsukat úgy, hogy vágyaikban a minél jobban elhasználtságról, vagyis a tartalmas életről beszélnek. Andorék cipős-szekrényében az élet feldúltan zajlik - nyilván sok nyelvi humor, zene és dal segítségével - mígnem észreveszik, hogy hiányzik közülük valaki. Ebben a kontextusban derül ki a sárga sportcipőről, hogy alig használtan is lehet valami eldobott, mellőzött, és bár jó reménnyel kecsegtette az élet, egy használaton kívüli tárgy lett. A többi cipő összefog, hogy értelmet adjon a sárga sportcipő létének, ami végül sikerül.Ezzel a bábelőadással (esetünkben a bábok cipőkből készülnének) a gyerekek, a nézők figyelmét szeretnénk felkelteni az elhagyott dolgaik újrafelfedezésére, illetve a fölösleges, értelmetlen, halmozó vásárlói szándék racionalizálására.

 Stockmann doktor felfedezi, hogy a városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, nem akar szembesülni az igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali korrupcióval is küzdő doktor ellen fordul. Ibsen egy újságban megjelent rendőrségi hír nyomán írta A nép ellenségét 1882-ben, három évvel a Nóra és egy évvel a Kísértetek után, épp a Kísértetek fogadtatásán felbőszülve. Stockmann doktort részben saját magáról mintázta: 1848-ban, amikor kitört az első schleswig-holsteini háború, a húszéves Ibsen szenvedélyesen agitált a németek ellen. Látván, hogy honfitársai magukra hagyják a dánokat, egyre elkeseredettebben adott hangot annak, mennyire megveti a gyávaságukat. Annyira kiéleződött az ellentét közte és a környezete között, hogy lassan az egész társdalomban a saját ellenségét látta. A nép ellenségét Ibsen késői önéletrajzi ihletésű darabjai követték: a Vadkacsa (1884), a Rosmersholm (1886) és a Hedda Gabler (1890). A Polgármester reklámfilmjét Székely Kriszta készítette. 

Ibsen egy újságban megjelent rendőrségi hír nyomán írta A nép ellenségét 1882-ben. Stockmann doktor felfedezi, hogy a városát felvirágoztató gyógyforrások vize mérgezett. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann nővére, nem akar szembesülni az igazsággal. Az igazság esélytelen a korrupcióval szemben, Stockmann egyedül marad.

Carmen, a végzetes vonzerejű, zabolátlan cigánylány egy nap találkozik a teljességgel nem neki való emberrel, Don Joséval, a talpig tisztességes, rendszerető, józan fiatalemberrel - mi sem természetesebb, mint hogy beleszeret. José is belebolondul a megfoghatatlan és szeszélyes szépségbe, sőt, egyenesen a rabjává válik - innentől kezdve pedig mindkettőjük sorsa megpecsételtetett… Fülledt, forró tereken, kocsmai bulikban, bikaviadalokon és hegyvidéki csempészbandák búvóhelyein bontakozik ki a világ- és a zeneirodalom egyik leghíresebb szerelmi története, vágy és végzet lüktető erejű összecsapása. Carmen szenvedélytől perzselő drámáját ismerős dallamok, az andalúz földek kiégett vörösének szikkadt világa, mágia és misztikum kíséri. A jelen feldolgozás külön érdekessége, hogy intim térben, a MŰvész Stúdió sajátos, zárt világában, a nézőtől szinte karnyújtásnyira meséli el férfi és nő, szerelem és halál, vonzás és taszítás, természet és társadalom lenyűgöző csatáját. Az előadáshoz új szövegkönyv készült, melyet az eredeti, Prosper Mérimée-kisregény alapján az előadás rendezője, Sediánszky Nóra írt, és amely elsősorban az emberi lélek mélyén rejlő, elemi erejű szenvedélyekre, sokszor önmagunk elől is titkolt, legbenső vágyainkra, félelmeinkre, sóvárgásainkra, egymás felé, vagy egymás mellett elvezető útjainkra helyezi a hangsúlyt. Így szeretünk mi…?

Köztudott, hogy a pápa a világon legjobban őrzött közjogi személyiség. Golyóálló pápamobilon közlekedik, testőrök hada védelmezi és a közelébe férkőzni is lehetetlen. Az hogy valaki elrabolja egyszerűen képtelenség. De mi van akkor, ha valakinek még is sikerül, ráadásul úgy, hogy nem is akarja? Vagy lehet, hogy a pápa önmagát rabolta el? Esetleg egyszerűen átugrott a rabbihoz összeütni egy kóser vacsorát és lejátszani néhány parti sakkot? És mit lehet követelni egy elrabolt pápáért? Megannyi abszurd kérdés és felvetés egy abszurd komédiában ami minden abszurditása mellett rendkívül emberi és őszinte. Emberek emberi helyzetekben emberként működnek egy emberi célért. Na, ez már tényleg abszurd! Vagy csak már megszoktuk a körülöttünk levő világ kegyetlenségét és azt találjuk lehetetlennek, ami a legtermészetesebb kellene legyen? Mi csak kérdezünk, a választ a nézőnek kell megtalálnia. Szerencsés esetben egyre gondolunk és cinkosan összekacsintunk: talán tehetünk mi is valamit még, hogy akár csak egy napra jobb legyen ez a világ! Mondjuk semmiképp ne raboljuk el a pápát...

Mit csinál a Nő, ha már nem ennyi, de még nem is annyi?! És hirtelen ráeszmél: vészesen közeledik, az utolsó utáni pillanat, amikor talán még... Eddig a Férfiakon nevettünk önfeledten, most tetszik - nem tetsziik, rajtunk Nőkön a sor.