A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi, tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul. Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértés – és megértés szándékának – hiányáról, illetve arról a történelmi folyamatról, midőn az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulnak át.
A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, az igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége.

Egy szűk osztályközösség találkozik, hogy az érettségi évfordulóját megünnepelje, lengyel és zsidó diákok vegyesen. Annak a generációnak a képviselői, akiknek sorsát megpecsételték a második világháború borzalmai. S bár maga a találkozás ünnepi esemény, a háború traumatikus emlékei felkavaróak, és drámai felismeréseket idéznek elő. A dráma a tolerancia és a megbocsátás szükségességének üzenetét hordozza. A különbségek, a másság elfogadásának védelmét, az agresszív impulzusok meghaladását, a történelmi sorsszerűség elfogadását, egy felvilágosult, kiegyensúlyozott, az igazra nyitott nézőpontból.
A nagyváradi születésű Anca Bradu a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémián végzett 1994-ben. Az 1992-93-as évadban a Casandra stúdióban debütált Massimo Dursi: Bertoldo az udvarnál című előadással, amelyet a marosvásárhelyi Európai Színházi Iskolák Találkozóján díjaztak. Frank Wedekind: A tavasz ébredése című előadása 2000-ben a legjobb rendezésért járó UNITER-díjat kapott. Több magyarországi és határon túli magyar társulatnál dolgozott, többek között a veszprémi Petőfi Sándor Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, az Újvidéki Színházban. A Szigligeti Társulattal a Kasimir és Karoline, illetve a Kávéház című darabokat vitte színre, de a legutóbbi évadban is láthatta egy rendezését a nagyváradi közönség: az Antigoné című előadást a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában.

A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul. Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértés - és megértés szándékának - hiányáról, illetve arról a történelmi folyamatról, midőn az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulnak át.A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége.Az előadás megtekintése 15 éves kortól ajánlott!

A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban, 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A különféle ideológiák elterjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul.
Az autentikus események részleteit felhasználó darab nem csupán a XX. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé kíván tükröt állítani, hanem egyetemes üzenetet hordoz az emberek közötti megértés – és megértés szándékának – hiányáról, illetve arról a történelmi folyamatról, midőn az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt színi gyűlöletté alakulnak át.
A mi osztályunk megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról, melyre úgy tűnik, senkinek nincs szüksége. A darab ősbemutatójára a londoni Royal National Theatre-ben került sor 2009-ben, azóta Varsóban, Barcelonában és Torontóban is műsorra tűzték.
A szerzőről: Tadeusz Słobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, rendező, dramaturg, színházkritikus, a varsói Dráma Laboratórium magalapítója. 1955-ben lengyel katolikus-pravoszláv családban született Jenyiszejszkben, Szibériában, ahová szüleit az NKVD deportálta. Gyermekkorát a kelet-lengyelországi Bialystokban töltötte, "Európa és Ázsia határán", ahol több vallás és kultúra létezett egymás mellett, s e kölcsönhatásból nemegyszer paradox helyzetek és groteszk történetek születtek. Słobodzianek nem csupán geográfiai értelemben a határvidék írója, hanem egy átmeneti időszak, a XX. század végének és ezredforduló korának krónikása. A szárnyaszegett értékek időszakában egyre erősebbé válik a transzcendencia és a világ újbóli megváltása utáni vágy. Słobodzianek legtöbb drámája e zűrzavaros kornak, összekeveredett értékeknek és megzavarodott világnézeteknek görbe tükrét tárja elénk.

Az Álomszínház BEMUTATÓ előadásaAz Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával “A mi történetünk” pályázaton nyertesek számára rendezett improvizációs előadás, ahol a Don kanyarban fogságbaesettek történeteit várjuk és jelenítjük meg a színpadon. Az előadást beszélgetés követi.

 Valahol a magyar vidéken, valamikor a múlt század végén kóválygunk ebben a többször átkeresztelt utcában, melyet hol Ságvárinak, hol Radnótinak neveztek el, bár lakói csak Görbe utcának hívják. A buszváróban plakátok mutatják a tegnap rendszerének lemeztelenített királyait és a jövő aktuális nyerteseit, de azoknak, akik itt élnek, mindez semmit nem jelent. A panelrengeteg szűk ketreceiből az elhagyott faluba visszakényszerülő lakók, a szocialista nehézipar egykori munkásai a városba már csupán segélyért járnak, ha járnak. De inkább nem járnak. Maguk elől is elbújnak soha be nem fejezett házaikba, messze Istentől, közel saját, összeguberált poklukhoz, munka és méltóság nélkül. Mi maradt nekik? A kocsma, a kannás bor, a mámor, a pultra könyöklő hülyeség, Béres szomszéd lánya. Dorogi lova, amint üvegből issza a sört.
És megmaradt az utca is, nyílegyenesen mutat mai korunk felé, ott áll még mindig, bolyongunk benne még mindig, ahogy ezekben az átokverte sorsokban bolyong Köles Feri miként egy eltévedt antik hős a zsákutcában, miközben felmondja a Tar Sándort, a Mi utcánkat, a Mi életünket, a valóság egy nem is annyira távoli olvasatát. Azokról az emberekről mesél, akik még tudják, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában. 

Igazi Mikulásváró történet, melyben egy édes kislány szeretett, kedves mesehősökkel álmodik, akik csak neki énekelnek, táncolnak, mókáznak.A varázslatos álom utáni reggelen persze megérkezik a Mikulás ajándékokkal a puttonyában és szeretettel a szívében.

mesejátékAki bújt, aki nem megyek…. Hova lehet elbújni egy mindent látó királylány elől? Megtalál a tenger fenekén, meglát a föld alatt, még a felhők fölé is ellát. Hiába a legfondorlatosabb csel, a pengeéles elme, a legvarázslatosabb trükk a királylány csak fordul egyet a sarkán és már - ipiapacs! - meg is vagy. 
Nem maradt a birodalomban már se királyfi, se herceg, se lovag, se báró, se gróf. A király és a királyné végső elkeseredésében odaadná a királylányt az első akárkinek aki belép a kapun. Aladár, a kondás legény téved a palotába, de hova bújjon?

A sztori klasszikus alapvetéssel indul, a hisztis királylány, Rézi, már 99 kérőjét lenyakaztatta, mert egyik sem tudott úgy elbújni előle, hogy meg ne látná 12 emeletes, világra néző tornyából. Márpedig aki erre nem képes, az nem méltó az ő kacsójára.
A királylány különleges képessége és makacssága révén már igencsak megcsappant a környéken a királyfi felhozatal, szülei kétségbeesetten nézik a fejek szapora hullását. Apja, Teszetosza Henrik, végre bekeményít, s „nem fizetek több hóhért!” felkiáltással kijelenti, az első arra járó férfiféléhez hozzáadja a lányát. Végszóra felbukkan a kondás fia, Aladár...

Ray Cooney, a legnagyobb ma élő angol vígjátékszerző, többek között a Páratlan páros 1-2, a Család ellen nincs orvosság, és az 1x3 néha 4 című darabok írójának újabb szenzációs történetét láthatják, a kilencvenes évek egyik legsikeresebb magyar filmje után ezúttal színpadon. A kormánypárti miniszter, Richard Willey és az ellenzéki frakció titkárnője titkos légyottra készülnek egy rendkívül előkelő szállodában. Jogos félelmük, hogy ez a randevú mindkettőjük számára sok kellemetlenséget okozhat, de azt talán legvadabb rémálmaik sem sejtetik, hogy politikai hovatartozásuk a legapróbb bökkenő az eléjük gördülő akadályok sorában. Rögtön a szenvedélyesnek ígérkező este elején egy holttestre bukkannak, ami, valljuk be, az álmoskönyv szerint sem forró csókokat és mohó öleléseket jelent. Richard titkára, George siet a pácban ragadt házasságtörők segítségére, de a későbbiekben felbukkanó élők még több bosszúságot okoznak nekik, mint amire egy hulla megjelenésével számítottak.

Richard Willey, a kormány egyik sikeres, fiatal minisztere gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció titkárnőjével (Jane) egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, hiszen a szobába belépve, azonnal találnak egy "hullát" az ablakban. Richard végül segítségül hívja parlamenti titkárát, Geroge Pidgen-t, így már hárman próbálják megoldani ezt a rendkívüli helyzetet. Nincs könnyű dolguk, hiszen a szálloda igazgatója és főpincére mindig a legrosszabb pillanatban zavarja meg őket, míg Richard felesége, George édesanyjának ápolónője, valamint a fiatal szerető féltékeny férje csak tovább bonyolítja az amúgy is kínos szituációt. Ráadásul az éjszaka még mindig tartogat meglepetéseket!