Ken Kesey regénye, a Száll a kakukk fészkére 1962-ben jelent meg. Már a következő évben megszületett a színpadi változat, Miloš Forman 1975-ös filmje óta pedig az is ismerni véli, aki nem olvasta, nem látta. A regény és a belőle készült színmű az elmegyógyintézetnek azon az osztályán játszódik, ahol Mildred Ratched főnővér diktál. Az osztály lakói itt húzzák meg magukat, mert nem tudják vagy nem akarják vállalni azokat az összeütközéseket, amelyek a társadalomban való létezéshez elengedhetetlenek, inkább vetik alá magukat Ratched főnővér törvényeinek. Az egyik legrégebbi lakó, Bromden főnök, a félvér indián süketnémának tetteti magát: ha el tudja titkolni, hogy van esze, békén hagyják. Hamarosan új beteg érkezése kelt átmeneti érdeklődést a bentlakókban: Randle Patrick McMurphy, a kisstílű bűnöző is színlel, hiszen különben börtönbe jutna. Azt játssza, hogy bolond. Ő azonban nem rejtőzködő fajta: szeret élni, és szereti, ha élnek körülötte. Szórakozni akar és szórakoztatni. Nem önzetlen grál-lovag, de van benne szeretet és szolidaritás a társai iránt, és megvan benne a felháborodás képessége. Aztán nekimegy a mézbe mártott aljasságnak.

A mese láncára felfűzi a hagyományos történeti fordulatokat, mint: a szerelem ereje, a hatalom gyarlósága, a jó és rossz harca, az igazság és hazugság, az élet és a halál ellentéte, végül a megváltó, pozitív katarzis.Mindez könnyed, játékos, de modern formában a gyerekek és a felnőttek számára is élvezhető, korszerű színház technikai eszközökkel. A projektor használata, lehetővé teszi, hogy olyan képi világot, a színházban még szokatlan technikai bravúrokat mutassunk meg, amely a néző lelkét, képzelőerejét világméretűre nyitja: trükkös technikával jeleníti meg a színdarab helyszíneit, illúziókeltő világítással és narrációval (2 mesélő), zenei aláfestéssel gazdagítva a színdarabot.

Az 1950-es évek legnagyobb slágerei Kalauz Jutka előadásában, aki imádja munkáját, a kartársait és az életet „Futbóliában”. Az 50-es évek diktatúrája sok mindenre megtanítja a főhősnőt, például, hogy ki rejtegeti a cukrot, milyen cipőt szabad hordania a nőnek és miért fontosabb a szexnél az eszme, ő mégis képes elfogadni az életet olyannak amilyen, szomorúság nélkül. Továbbra is jókedvűen énekel a „hurrá optimizmus” országában.

Zombiapokalipszis készül a Káli-medencében. A régen eltűnt falvak egykori lakói a temetőkből kikelve elözönlik a festői tájat, betörnek az újvonalas gasztropanziókba és biofarmokra: egész nyáron forog a Káli holtak című új magyar sorozat a fiatal sztárszínész, Csáky Alex főszereplésével. Akinek aztán a Füst Milán Színház római vendégjátékán a kificamodott időt kell helyre tolnia, mint a trianoni Hamletként elhíresült előadás címszereplője. Majd indul az évad, kezdődnek az új próbák – „mindig az a kurva rohanás”. Alex pedig harapja az életet, a szerepeket, a sikereket, egyre magasabbra szalad, mígnem a csúcson beleszédül az őt figyelő mélységbe.„Egyszer csak megint ott a fenyegető mélység balról, a szélfútta Keleményes-sziklára lépek. Beleborzongtam, mire fölfogtam, milyen erő tombolhatott itt. Látni vélem a lávaszökőkutak zubogását, hallani az ágak reccsenését, a földbe csapódó kövek robaját; közben perzsel az eszelős hőség. Vagy ötmillió éve. Ember még sehol. Aztán az egész völgyet beborítja a füstölgő törmelékár. Ilyen szeretnék lenni. Ilyen perzselő és ellenállhatatlanul előretörő. És ilyen nyomot kéne hagynom. Beépülni. Rejtőzni, és úgy kerülni egyszerre csak legelőre.”Térey János egy nyaralás alkalmával a Káli-medencében beleütközött a Fear The Walking Dead című sorozat óriásplakátjába. Ebből és POSzT-válogatói élményeiből indult ki utolsó regényében.

Kalliopé az évszázadok során végigkísérte több száz író életét. Csókja olyan mesterművekhez adott ihletet, amelyekről még ma is tisztelettel szólnak az irodalmárok. De hol vannak ma a múzsák? Kik kapják meg értékes csókjaikat? Hogyan változott az idővel együtt a viszony az alkotók és alkotásaik között? A színpadon feltárul egy világ, melyben a varázslat több mint fantázia, a művészet több mint kedvtelés, a szerelem pedig nem csak édes. Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott!

A Kálmán-nap arról az életszakaszról szól, amikor a történet szereplői felismerik, hogy egy olyan életkorba léptek, amikortól minden csak ismétlődés az ember életében, sok fordulat már nem várható, nincs több kockázatvállalás, őrzése van annak, ami már megvan, mert nincs idő és erő újrakezdeni.„A történetek mindig ugyanazok, csak más és más fénytörésben tűnnek fel a különböző időszakokban. Megtalálni a nyelvet, a hangütést, hogy érvényesen szólalhassanak meg ezek az alapmesék – ez erős motiváció mindannyiunk számára. Életre kelteni, jelenidejűvé tenni az archetipikus karaktereket, hogy felismerhetőek és beazonosíthatóak legyenek. A jelen tettenérése, megragadása a cél, hogy a beazonosíthatóság révén, továbbgondolásra késztessünk, támpontokat adjunk a problémák feldolgozásához.A történet, történetünk látszólag egyszerű, egy kis semmiség, végtelenül hétköznapi eset, apró ügy. De mi pontosan ezt a picit szeretnénk megmutatni, mert hiszünk benne, hogy ami a papíron láthatatlan, a színpadon láthatóvá válik, az apróság nagy lesz, éppen akkora méretű, ami már elég a beazonosíthatósághoz, ami tájékozódási pontokat, megerősítést, esetleg vigasztalást ad nézőnek” – mondta el Hajdu Szabolcs az előadásról.

A mások élete… Történik valahol Erdélyben, nem sokkal a rendszerváltás előtt - de megtörténhetne bárhol, bármikor, bárkivel. Egy velejéig romlott, megnyomorító rendszer, ahol üldöző és üldözött, megfigyelő és megfigyelt láthatatlan kötelékekkel tapad egymáshoz, és minden nap, minden percben megmérettetik, ki a bűnös, ki az áldozat. Egy tipikus (magyar) értelmiségi család egyre súlyosabb kompromisszumokra és döntésekre kényszerül, csak hogy megszerezze a hőn áhított kivándorló útlevelet. De az ördöggel kötött alkuknak ritkán szokott jó vége lenni - az embertelen és arctalan mechanizmust csak ideig-óráig lehet kijátszani… A kérdések viszont velünk maradnak: szabad-e egész emberségünket áruba bocsátani a remélt jobb életért? Társunkat, saját vérünket, önmagunkat? Meddig ér, és mit igazolhat a félelem? Saját bűneink, árulásaink, elől hová tudunk kivándorolni? 

A Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot tár elénk, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. Mindenki magyar, félszavakból is értik egymást,
Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében. Az előadás amolyan bevezetés a nyolcvanas évekbe, egy értelmiségi család életén keresztül. A cinema verité eszközei révén minden emberszagú: a tér, a tárgyak, a színészi játék. Mások élete, akik mi vagyunk: ez a közelség az, ami érdekessé teheti az előadást azok számára is, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket. Ők fölismerhetik, hogy tulajdonképpen most is azt élik az iskolában, otthon, az emberi érintkezések szintjén.
Visky András

A Kálvária Lakóparkban Magda a külföldre költözés kapujából zuhan bele a vér szerinti apjától örökölt lakásba. Amíg anyja újratemetéseken ad elő bűvésztrükköket, a lány előtt lassan megidéződik az elveszett apa alakja, aki a család történetéből látszólag nyom nélkül eltűnt. Majd a két nő életébe megérkezik egy múlt nélküli, fiatal férfi. Magda lakásába kevesen jutnak be és még kevesebben jutnak ki onnan: a Kálvária Lakópark abszurd világot tár elénk, melyben az eltemetett múlt feltámad, a tér életre kel, az emlékek megelevenednek, a falak mesélni kezdenek.
 A Kálvária Lakópark dramaturgja Kristóf Borbála, a sejtelmes kapcsolatrendszerekben vergődő figurákat pedig Nyakó Júlia, Kurta Niké és Varju Kálmán alakítja. A poétikus, abszurd és humoros nyelvezetű dráma zenéjét Ivan Buharov jegyzi, a többek között szürrealisztikus audiovizuális filmjeikről elhíresült Igor & Ivan Buharov formációból.  Az előadás látványáért Szabados Luca felel, aki 2008 óta tagja és állandó alkotója a Pneuma Szöv. nyitott művészeti hálózatnak, illetve 2011 óta dolgozik jelmez- és látványtervezőként elsősorban független társulatokkal, állandó alkotótársa a TáP Színháznak és a Don't Eat Groupnak.
Az előadás fontos elemei lesznek a videó bejátszások, melyeket Pántya Bea vizuális művész, kísérleti filmes készít, aki 2012-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeit Egyetem animáció szakán.