-
Isten pénze
A Veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház közös produkciója. Ch. Dickens Karácsonyi ének című műve nyománA Charles Dickens Karácsonyi ének címû klasszikus kisregényébõl írt magyar zenés mû a legtöbbet játszott musicalek egyike. Főhőse a lelkileg sivár, idősödő milliomos, Ebenezer Scrooge uzsorás, akit még karácsonykor is csak anyagi ügyei foglalkoztatják. Pénzt azonban nem adományoz a szegényeknek, mert úgy gondolja, a gyengének pusztulni kell. Ez a velejéig kapzsi ember kap egy utolsó esélyt halott üzlettársa szellemének képében, aki „látogatásakor” életének korábbi szentestéire invitálja. Emlékeiben kalandozva eszmél arra, mennyivel gazdagabb volt, amikor még nem a pénz volt az egyetlen érték, melyért lelkesedni tudott. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé válhatunk. Legendás karácsonyi történet, melyet mindenki ismer. Valódi mese, nem csak fiataloknak. -
Isten pénze
Scrooge szerint az ember annyit ér, amennyi pénze van. Az eredetileg Charles Dickens által létrehozott figura a fösvények összes rossz tulajdonságával ékeskedik: zsigerből irtózik a karácsonytól és annak minden fölösleges hercehurcájától, és elutasít minden feléje irányuló szeretet. Ám az utolsó óra számadása sok mindenre ráébreszti. Ezen az úton kíséri végig a történet, értékes dalok és figurák, tanulságos történetek társaságában. -
Istent a falra festeni
"Az életben csak az az öröm, hogy minden elmúlik, és ez ugyan néha fájdalommal jár, de a fájdalom is elmúlik, és az meg akkor már öröm." - ilyen és ehhez hasonló mentőöveket vágnak egymáshoz ott, ahol a boldogság csíráját a keserűség levével öntözik.
A helyszín Magyarország egy nevén nem nevezett falujának utolsó - ha nem egyetlen - utcája, s annak fő színtere, a kocsma. Hivatalosan persze presszó, Misi-presszó, a tulaj után. Itt sörrel kísérik a pálinkát, pálinkával kísértik az Istent - és mindezt persze hitelre. Ez a hely mégis aranybánya, hisz itt szórja szét szemérmetlenül élete göngyöleg-gyöngyét az utca díszes-fergeteges kis kolóniája, s itt örülnek együtt - a máik baján.
De mikor van, hogy már kár az öröm? Vajon hány utolsó cseppet lehet tölteni a néha félig üres, néha félig teli pohárba? És ha már rég betelt, meddig mutogathatunk egymásra Isten ujjával? És mikor van túl későn rájönni, hogy úgy volt jó, ahogy volt, amíg nem lett így, ahogy van? A válasz kacagtatóan édes nedűje és gyomorkeserűje is ott csordogál. A kocsmában. -
István, a király
Negyed századdal a királydombi ősbemutató után a Győri Nemzeti Színház viszi színre azt a magyar rockoperát, amely a műfajban túlzás nélkül a legsikeresebbnek nevezhető. Az örökzöld slágereket felvonultató mű a Géza fejedelem halála utáni helyzetet mutatja be. A történet István és legnagyobb ellenfele, Koppány közötti csatározást dolgozza fel. -
Istvánka
Soóky László drámája egy felvonásban meséli el a háború után magára hagyott Istvánka történetét, aki elveszettségével a falu bolondja címet viseli és a református pap gyámjaként él. Soóky egyetlen ember sorsán keresztül reflektál a vidéki közösség egészére. Ez a történet a kitaszítottak balladája vagy olvasható úgy is, mint egy előre bejelentett gyilkossági krónika. -
Ithaka
Odüsszeusz a héroszok hérosza, férfiideál, apa, férj, politikus, felfedező, filozófus, womanizer. Húsz éven keresztül vágyik Ithakába, de a legrövidebb útnál mindig jobban érdekli, hogy mi várja a szomszédos szigeten. Lehet-e a bolyongás életforma, vagy előbb-utóbb muszáj hazamenni? -
Itt van az ősz, itt van újra
Nonstop Impro a Szindra TársulattalSzórakoztató, interaktív, színházi este minden korosztálynak!Minden a pillanat műve, a közönség instruálhatja a szereplőket, megadhatja a szituációkat!Műsorvezető: Földessy Margit -
Ivanov
Csehov Ivanovja, néhány éve teljes hittel, fáradhatatlanul tekintett a jövőbe, aztán egyik napról a másikra, harmincöt évesen elhatalmasodik rajta a rosszkedv, az undor önmagától és környezetétől. Bűntudat gyötri. Képtelen megfejteni ennek a változásnak az okát. Részlet, melyben feleségével – Anna Petrovnával – beszél:" Galambocskám, kedveském, te kis boldogtalan, könyörgök, ne marasztalj itthon esténként.Tudom, kegyetlen, igazságtalan dolog tőlem, hogy elmegyek, de engedd meg nekem ezt az igazságtalanságot.Kínszenvedés nekem itthon ülnöm! Mihelyt lemegy a nap, rám telepszik a rosszkedv. És micsoda rosszkedv! Ne kérdezd, hogy mitől. Magam sem tudom. Esküszöm, hogy nem tudom." -
Ízek, Táncok, Érzések
Az ösztönök állnak mikroszkóp alatt a francia Aurélie Mounier The Missing Link (A hiányzó láncszem) című koreográfiájában, melyben keresi a mai ember vonatkozásában az elfelejtett és elnyomott állati ösztöneinket, melyeket a törzsfejlődés során a szellem és a lélek fejlődése, a kultúrák megjelenése háttérbe szorított, de ha őszintén kutatunk az emberi létben, akkor felfedezhető a jóság mellett bizonyos embertelen ösztönök. És ez a tény, egy evolúciós kulcskérdés, amelyről a koreográfus elmélkedik darabja során. -
Jadviga párnája
A Jadviga párnája megrendítő napló. Három szerző által több mint hatvan év alatt lejegyzett szövevényes családtörténet, mely a XX. század történelmének viharaiban teljesedik ki, és zárul le örökre.A Jadviga párnája időtlen dialógus. Osztatní András és Palkovics Mária Jadviga házasságának letaglózó története. Két ember elhallgatásokra és távolságtartásra épülő kapcsolatának meséje, akik egy könyvecske lapjain vallanak egymásnak az elmúlt idő áthatolhatatlan falán keresztül. A lapokat végül – számos megjegyzéssel kiegészítve – egy harmadik naplóíró szerkeszti szomorú párbeszéddé.A Jadviga párnája a lélek faggatása. Az emberi psziché rejtett tereinek feltérképezésére tett nagyszabású kísérlet. A romlás, az elidegenedés, a felszámolódás krónikája. Lelket és testet gyötrő és gyönyörködtető belső utazás. A szélsőséges, ép ésszel felfoghatatlan kötődések analízise.A Jadviga párnája részletekbe menően pontos korrajz. Egy többségében szlovákok lakta, délkelet-magyarországi falu zártságában is sokszínű közösségének széthullás-története az első világháború utáni felfordulásban, a zavargások, a vörösterror, a román megszállás, Trianon káoszában.A Jadviga párnája nyelvi remeklés. Olykor líraian gyönyörű, olykor szikár és tárgyilagos. Három ember különböző stílusban írott, egymásba fonódó önvallomása, mely egy teljesen új adaptációban, a belső monológok, az elbeszélés és a megjelenítés folyamatos, szétszálazhatatlan szövedékében bontakozik ki. -
Jaj, Istenem!
“Istenem, maga nem halt meg…csak nagyon beteg."
Ez a hivatalos diagnózisa?- kérdez vissza a kanapén ülő Isten az őt megvizsgáló pszichológustól. Anat Gov izraeli szerző isteni komédiájában azonban nem az a legmeghökkentőbb, hogy a mindenható jön el látogatóba, hanem az, hogy egyáltalán nem szimpatikus.
Vajon trükkök vagy csodák történnek a rendkívüli terápia alatt, ahol egy elégedetlen páciens (aki pont az Örökkévaló) és egy tanulási problémákra szakosodott pszichológus beszélget? Meg lehet-e oldani egy kezelés (felvonás) alatt, ami tönkrement az utóbbi párezer évben?
Ebben az egyedi hangvételű, különös alapszituációt felhasználó színdarabban egyszerre nevethetjük ki magunkat és a (jó?)Istent is… már aki ki meri nevetni.
A földre látogató égi tünemény azzal a szándékkal érkezik a kezelésre, hogy rendbe tegye az “életét" - de hogy miért pont most, és miért pont ide érkezik, és, hogy sikerül-e meggyógyulnia... jaj, Istenem, ezt még nem áruljuk el. Hiszen első a diszkréció: a pszichológust köti a pszichológusi eskü... Bár, kire esküdött fel? Istenre?
Ella: GRYLLUS DORKA Isten: KÁLID ARTÚR
Lior: RÁTKAY ÁRON / ZELENYÁNSZKY LŐRINC
A fordítást az eredeti héberrel összevetette: Borgula András
Dramaturg: Németh Virág
Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmati Dóra
Műszaki vezető: Nádasi Iván
Produkciós vezető: Marcsa Barbara
A rendező munkatársa: Kern Dóra Rendezte: BORGULA ANDRÁS -
Jancsi és Julis
Melyik gyermek ne àlmodott volna még arròl, hogy egy olyan varàzslatos helyen talàlja magàt, ahol minden csupa csokolàdé, cukorka, ràgògumi, mézeskalàcs, torta, sütemény, vattacukor meg nyalòka, és senki nem szab hatàrt az édességek kòstolgatàsànak? Egy szép napon Jancsi és Julis, a két jò testvér pont egy ilyen kàpràzatos kalandba csöppennek. Vajon meddig tarthat ez a csoda? És milyen àrat kell fizetniük mindezért? Tarts velük Te is, és kísérd el őket erre az izgalmas kiràndulàsra! Àm addig is... vigyàzz, mit kívànsz!