A 2016–2017-es színházi évadban lesz 50 éves jubileuma annak a színháztörténeti jelentőségű bemutatónak, melyre a Pesti Színházban került sor. Páratlan sikersorozat vette kezdetét: Gogol remekművének monodráma-változata Darvas Iván szuggesztív játékával legendássá vált.De nem csupán az évforduló indokolja az új bemutatót. Gogol művészete a színpadon igazi ünnep. Álmok és víziók, melyek nevetségessé válnak a nappal kiábrándító valóságában. Az élet ésszerűtlenségek halmaza, amelyben a rögeszme mint valóság tükröződik. A történet hőse őrült – egy őrült világban. Gogol tragikomikus látomásában zseniális pontossággal tárja elénk a téboly felé haladó, elnyomott, a kitörés esélye nélküli, reménytelenül szerelmes ember kórtörténetét, mely mélyen megrendítő, emberi. Az előadás igazi színházi csemegének ígérkezik. A főszerepben a méltán népszerű, kiváló színész: Katkó Ferenc.

A történet főszereplőjét, a szemünk láttára a realitásérzékét folyamatosan vesztő, vagy már eleve labilis valóságérzékelésű hivatalnokot Keresztes Tamás játssza, aki nem először kap főszerepet Bodó-előadásban, rá épült a Katona József Színházbeli híres Ledarálnakeltűntem is, amely érdekes párhuzamként szintén egy kiszolgáltatott kisember kényszerű ámokfutását mutatta be. Az Egy őrült naplója új változatának szövegkönyve több fordítás és az eredeti orosz példány összevetésével készül. Keresztes Tamás mellett az előadás másik fontos „szereplője”, a Keresztes Tamás által tervezett díszlet lesz , valamint az atmoszférát megteremtő loop lesz, amelynek segítségével élőben születik meg az előadás zenéje. Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk? – erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most, 2016-ban is ugyanolyan aktuális.

Gogol novelláját színpadra alkalmazta és előadja: Ács Tamás

A szerző 1828-ban Pétervárra költözött, és közhivatalnoki állás után nézett, de hamar rá kellett döbbennie, hogy pénz és összeköttetések hiányában kemény küzdelem vár rá. Próbálkozott színjátszással is, de a meghallgatáson eltanácsolták. A költői hírnévre áhítozó, végsőkig elkeseredett Gogol ekkor kiadta egyik középszerű szentimentális-idillikus versét (Hans Küchelgarten), amelyet még gimnazista korában költött. A kedvezőtlen kritikai fogadtatás feletti elkeseredésében valamennyi példányt felvásárolta és elégette. Majd magához vette azt a pénzt, melyet anyjától kapott egy birtokukat terhelő jelzálogkölcsön törlesztésére, és Lübeckbe hajózott, majd Németországban utazgatott. Pénze hamarosan elfogyott, így visszatért Pétervárra, és folytatta az álláskeresést. 1829-ben állami szolgálatba lép, rendkívül rosszul fizetett hivatalát azonban három hónap után feladta. Ezt követően egy másik ügyosztályon egy évig írnokoskodott.

Az őrült naplója című Gogol-műben Popriscsin, a sorsával elégedetlen irodai rabszolga nagyzási hóbortba esik, és elmegyógyintézetben végzi. A novella Popriscsin naplójaként íródott. A főhős sorsára rímelő gogoli pályaszakaszok izgalmas emberi kérdéseket vetnek fel: egy kis ember helyét keresi a társadalmi-hivatali hierarchiában, reménytelenül szerelmes stb.

A rendkívül tehetséges, fiatal Ács Tamás forró kontaktust keres és talál a nézővel, játéka nem csupán egy, az őrület felé sodródó szerencsétlen hivatalnok sorsát követi, hanem lényegi kérdéseket vet fel: Mit jelent ma nekünk ez a történet? Mennyire fontos az emberi kapcsolatok ereje és szerepe a hétköznapi kommunikációban egy olyan tendenciával szemben, mint az elidegenedés, elszemélytelenedés?

A kitűnő produkció alkalmas arra, hogy szinte bármilyen térben előadható legyen: az elmúlt években játszottuk színház- és stúdiótermi körülményeken túl iskolai terekben, csűrben, szabadtéren, de még hajón is, bevonva a magyar, lengyel, dél-koreai, román, amerikai, szerb, szlovák, svéd nézőket is, sikert sikerre halmozva számos fesztiválon.

A program egyrészt adekvát módon szolgálja az iskolai oktatásban a színházi nevelés szempontrendszerét és kívánalmait, ugyanakkor magas szinten vonja be hallgatóságát a játékba, intenzív színházi élményt adva.
 Az előadás a Forrás Színházzal együttműködésben jön létre.

(a Studio13 előadása) A Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivál – 2015. fődíjasaKözepén egy kislányka-nagylányka. Érzéseivel, félelmeivel, gyerekkoriszörnyeivel kínlódik, fikciójában megjelenik a férfi. Egy személyben mindenki. Mostoha, apa, fuldokló öregember, brutális macsó és zerelmes férfi. Megment vagy rabul ejt? Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret…Az előadás kifejezetten a párkapcsolati nehézségekről, a párválasztás felelősségéről, az együttlét örömeiről-bánatairól , a férfi és a nő örök ellentétének kialakulásáról szól. A problémák kialakulásának okaival, a gyerekkori elfojtásokkal, és ezeknek a jelenre ható fejleményeivel is foglalkozik a darab.

Az Egy spanyol darab (tehát maga a mű, amelyet próbálnak a színészek) egy családi összejövetel történetét jeleníti meg, sok bölcsességgel, éles megfigyeléssel és legfőképpen humorral. Pilar, az idősödve is mutatós egykori szépségszalon-recepciós hölgy (Vándor Éva) meghívja két színésznő lányát (Gubik Petra, Juhász Réka) és alkoholista tanár vejét (Fillár István), hogy bemutassa nekik vőlegényét, a nála évekkel fiatalabb közös képviselőt (Kocsó Gábor). Ideiglenes koalíciók köttetnek és bomlanak fel, hovatovább mindenki mindenki ellen fordul, Reza egy másik sikeres művének a címét kölcsönvéve: a békés lakásba belopózik az öldöklés istene.

Mire vágyik egy magányos nő? Hogy valaki végre szépnek, okosnak, vonzónak lássa.Miért menekül mégis a férfi elől, aki pontosan ezt a tükröt tartja elé?Mert már bizalomvesztett? Mert azt hiszi, hogy csak egy könnyű éjszaka reményében hazudnak neki?

 Sóvári Péter, ünnepelt színész és a kezdő Pintér Ibolya szerelméről nincs, aki ne hallott volna.
A legendás filmet számtalan színpadi előadás követte. Ahogy Bogusławski karakterét Major Tamással, úgy Sóvári Péter alakját Latabár Kálmánnal azonosítja a közönség. A József Attila Színház színpadán is felbukkan a sármos Borsay Ubul, aki ügyesen magába bolondítja a meggazdagodásban és fényes jövőben reménykedő Ibolyát. A szálakat végül a Budapestre érkező spanyol özvegy, Dulcinea Huarez keveri teljesen össze. 

„Adamis Anna keresett meg évekkel ezelőtt azzal, hogy vannak olyan soha fel nem használt dalszövegei, amelyeket szeretne olyan helyzetben találni, ahol egy darab keretében követhetők és érthetők. Az „Egy tányér napfény” esetén nem egy hagyományos musicalról van szó, hanem egy közös zenés gondolkodásról. A szereplők, akiket látunk a színpadon egy adott pillanatban egy impulzus hatására megnyílnak a többiek előtt és mesélnek az életükről. A dalok is ezt az életérzést erősítik. A dalok és a hozzájuk illeszkedő prózai szövegek segítségével azt szeretném elérni, hogy egy picit megismerjük azokat a szereplőket, akik a színpadon vannak.
Az „Egy tányér napfény” helyszíne a főváros piszkosszürke háztömbjei között megbújó oázis, a TAORMINA kisvendéglő, melynek belső tere mediterrán hangulatot áraszt. Feltűnő a falfestés, amely Csontváry egyik leghíresebb képére emlékeztet. A bútorzat nem hivalkodó; célszerű, egyszerű és kényelmes: asztalok, székek, italos pult. Itt játszódik a darab. Hétfő este van, az üzlet szempontjából általában ez a leggyengébb nap. A személyzet két főből áll: a fiú, a szakács, a lány, Bébé szolgálja fel az ételt, italt.
Vendég sehol, legfeljebb az a néhány törzsvendég várható, akik életében ez a hely amolyan menedék, a találkozási pont. Az érkező vendégek és a személyzet a darab szereplői, akik ezen a hétfői február 14-én, Valentin-Napon megnyílnak egymásnak, akiknek megismerjük élethelyzetüket, sorsukat. Többen közülük eltévedtek, érzelmi válságban vannak, de mégis fiatalok és idősek a generációs különbségek ellenére ezen a napon kicsit közelebb kerülnek egymáshoz, mert meghallgatják a másikat és odafigyelnek rá.
A darab játszódhat bárhol Magyarországon egy nagyvárosban, ahol megszűntek az olyan találkozási pontok, ahol az emberek ki tudják beszélni magukat, ahol nem járnak már olyan közösségi terekbe, ahol megismerhetik egymást, ahol a problémáikat fel tudják oldani, ahol feloldhatják a stresszt, a gátlásokat, a görcsöket. Ez azért fontos, mert ha nem ezt tesszük, ezek mind bennünk maradnak. Az emberek általában nem tanácsot várnak, hanem, hogy meghallgassák őket, ez azonban csak akkor sikerül, ha valaki meghallgat minket, ha kapcsolatokat tudunk teremteni.
A nagyvárosok rákfenéje éppen az, hogy tömegként élünk, bemegyünk a lakásunkba és egymás mellett magányosan élünk és nem törődünk azzal, hogy a másik mit csinál.
A szereplők között vannak fiatalok, akik egy kis csapatot alkotnak, akik inkább szemlélői az eseményeknek, akik elkezdenek érdeklődni a másik ember iránt. Egy átlagos szürke napon ebben a kisvendéglőben meghallgatják a másikat, odafigyelnek egymásra és ennek hatására jól kezdik érezni magukat az ott lévő törzsvendégekkel együtt és lassan kiszínezik ezt a szürke, egyébként Valentin-Napot. Nem kell minden napnak szürkének lenni, az életet így érdemes élni.
A figurák egyébként nem kitaláltak, ők itt élnek mellettünk, a darabban elhangzó történetek nagy része személyesen megélt történet, azokat saját életemből merítettem, olyan emlékek, amelyekről nem szabad elfeledkezni.
A néző hangulatokat élhet meg a darab során, ezeket a hangulatokat erősítik a dalok. A mozgást és a táncokat is nagyon fontosnak tartom, mert sok mindent tudunk velük kifejezni, sőt bizonyos hangulatokat el tudunk segítségükkel emelni a pillanattól.
Rendezőként azt szeretném elérni, hogy az „Egy tányér napfény” előadása után a néző úgy menjen ki a nézőtérről, hogy azt érezze, hogy jó volt együtt lenni.Mikó István s.k.

Egy vallomás a sok közül - R. Kárpáti Péter színművész lírai estje Sztevanovity Dusán, Demjén Ferenc, Presser Gábor és Horváth Attila utánozhatatlan szövegeiből