misztériumjátékA népmesék és ősi mondák vándorló Krisztusa és kísérője, Szent Péter történetei megszámlálhatatlan verzióban népesítik be a szájhagyományt. A darab epizodikus történetei, Tótferi, a világhőse születésének stációi a gyerekek képzeletvilágához hasonlóan tágítják az időt és a teret. 
Kárpáti Péter a Tótferiről:
“Miközben kultúrák épülnek egymásba, változnak, elpusztulnak, újjászületnek, az emberi képzelet nagy teljesítményei átadódnak. Tehát létezik valamiféle folytonosság, csak a folytonosság tudata nincs meg: hogy amit elképzelünk, azt már mások valamilyen formában, ötszáz, ezer, kétezer évvel ezelőtt elképzelték. (…) Az elpusztult legendák előbányászása ezért fontos számomra. Értékmentés. Például amikor rátaláltam a Krisztus-legendákra és a népi világvége-látomásokra, rögtön tudtam, olyan csodavilágokat ások elő, amelyeket szeretnék behozni a köztudatba, szeretném megmenteni őket.”
Egy kisbabának rengeteg veszélyes próbát kell kiállnia, amíg megszületik. Pláne ha ő Tótferi, a világhőse. Közben a vaddisznók kórusa a padláson énekel, tubán és mosódeszkán kísérik a történetet. A Tótferi a szegénységről és a reményről szól.
„Kárpáti Péter ezúttal a történetek kimeríthetetlen forrásához fordult: a magyar néphagyomány, a népmesék és népi legendák gazdag világához. (…) Igazán attól lesz izgalmassá és egyedülállóvá a darab, ahogy mesteri módon összeszövődik benne hagyomány és lelemény, az évezredeken átívelő, megőrződő mitikus tudás és a jelennek, az ezredvégnek a reflexiója.” (Szűcs Mónika, Ellenfény)
Kárpáti Péter 2009 óta színházrendezéssel is foglalkozik. A Titkos Társulattal az elmúlt nyolc évben tíz előadást hozott létre, több mint 300 alkalommal játszottak, számos hazai és határon túli fesztiválon vendégszerepeltek, és játszottak Párizsban, Berlinben és Koppenhágában is. A Titkos Társulat nem titkos és nem társulat. Előadásaikban más színházak tagjai játszanak, valamint szabadúszók, egyetemisták. Számos korábbi darabjukhoz hasonlóan a Tótferi-t is a Trafóban mutatják be.

„1956. Tóth Ilonát, a budapesti Domonkos utcai kórház önkéntes vezetőjét letartóztatják. 1957. Sor kerül a forradalom utáni megtorlás legelső, egyetlen nyilvános perére, hogy a kádári rendszer bebizonyíthassa a világ közvéleményének: Budapest utcáin nem ártatlan fiatalok harcoltak Magyarország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözők gyilkoltak ártatlan kommunistákat. A Moszkva közvetlen irányításával megrendezett színjátékper a huszonnégy éves medika, Tóth Ilona beismerő vallomásával és kivégzésével ér véget” – írja Szilágyi Andor, a történetet feldolgozó színdarab szerzője. Vajon megpecsételhető a forradalom ifjú résztvevőinek a sorsa azáltal, hogy az őket leverő hatalmi erőszak utólag erkölcsileg, majd mentálisan is ellehetetleníti őket? Ebből fakadóan elhiteti bűnüket a közvéleménnyel, és halálbüntetést alkalmaz? Mennyire hathat ki egy ilyen ítélet az áldozat későbbi megítélésére? És vajon ez az emlékezet milyen mértékben tükrözi az adott kor immoralitását és képmutatását? Nem hátborzongató-e az a tény, hogy kegyelet helyett szennyel és mocsokkal illessük ártatlan áldozatok emlékét? Csupán néhány kérdés, melyek mementóként, Tóth Ilona pere óta a fejünk felett lebegnek. Tóth Ilona személye eggyé vált az ártatlanság fogalmával, miközben a megsokszorozott bűn – kezdve a beismerésre való kényszerítéstől a gyilkosság elhitetéséig –, kedvére játszhatja halálos játékát egy fiatal lánnyal. Ha van igazság, elsősorban a szívekben van. A törvénykezés akkor tökéletlennek bizonyult, még a leghatározottabbnak tűnő ítélet erkölcsi megtámogatásában is. Az idő pedig úgy szentesít – tapasztalhattuk már számtalanszor –, ahogy a szélfúvást kihasználó szabad vitorlás választja meg haladási irányát: leginkább nem ő dönti el, merre száguld. Nekünk azonban jó volna visszanézni, akár visszafordulni, szél ellen vitorlázva. És tevőlegesen emlékezni, mert csak így menthetjük a menthetőt: saját jelenünk múltból fakadó létjogosultságát.

Két nő, két nagyon eltérő világ találkozik ebben a sötét hangulatú tündérmesében, amely humoros és feszültségteli utazásra invitálja a nézőket. A szürreális felfedezőút során nem csak a szereplők szembesülhetnek múltjuk titkaival és az életben hozott döntéseik hatásáról saját magukra és másokra nézve.A TOYS 2015-ben Los Angelesben mutatkozott be nagy sikerrel. Az előadást a Katonában angol nyelven, magyar felirattal játsszuk.

A múltjának bűnei és tévedései örökre elkísérik-e az embert vagy talán egyszer megbocsátást nyerhetnek s feledésbe merülhetnek? Mi lehet az az önmagunknál fontosabb dolog, amiért feláldozhatjuk magunkat és szerelmünket? S vajon tényleg megválthatjuk-e saját áldozatunk árán valaki más boldogságát vagy hiábavaló ez az áldozat? Létezik-e, létezhet-e egyáltalán boldogság a múltunktól, a környezetünktől, a családunktól függetlenül? Élhetjük-e csak a saját életünket, tudomást nem véve a minket körülvevő világról? Lehetséges mindez? Vagy csak álom, mert a Valóság úgysem hagyja, hogy ne vegyünk róla tudomást? Csak egyszer élünk, de akkor tényleg élünk, vagy csak úgy teszünk, mintha?

Verdi 1852-ben látta Dumas A kaméliás hölgy című drámájának premierjét. A Traviata (tra via= útról letért) ennek a történetnek a feldolgozása. A főhősnő divatáru-eladóként dolgozott, míg szépsége és kalandvágya meg nem nyitotta az utat számára az előkelő társadalmi rétegek felé, és egyike nem lett Párizs leghíresebb kurtizánjainak. 

A szépségre, a boldogságra, a bátorságra, és igazságra való törekvés olyan bennünk szunnyadó elemi vágy, amelyet a mai, egymástól elhatárolódó világrendszerünkben sokszor csak egy-egy eszményített alak bőrébe bújva, egy műalkotás hatása alatt tudunk átélni.

100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában az első világháború győztesei által diktált békeszerződés megpecsételte a magyarság sorsát. A történelmi Magyarországot megcsonkították, területének több mint kétharmadát és Horvátországot, valamint a magyar nemzetiségű lakosságának közel egyharmadát veszítette el. A majd 19 milliós európai középhatalomból nyolcmilliós lakossággal sem rendelkező kis állam jött létre. Ma már június 4-e nem csupán a fájdalmas emlékezés dátuma, hanem 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.A századik évfordulón a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője. 

Az I. Világháborút lezáró párizsi béketárgyalások és a trianoni békediktátum felülvizsgálatára az 1920 as évektől kezdve számtalan hazai és külföldi kezdeményezés történt, nemcsak a büntető szankciók súlyossága, hanem az ítélet igazságtalansága miatt is. Sárosi István drámája titkosítás alól feloldott parlamenti és diplomáciai jegyzőkönyvek, könyvtári és levéltári dokumentumok felhasználásával, objektíven és sokkoló erővel tárják fel a trianoni tragédia külföldi kulcsszereplőinek kétes szerepét, és ezzel párhuzamosan Magyarország évszázadokra visszatekintő történelmi felelősségét is a tragikus végkifejlet alakulásában.

a Vallai Alapítvány és a Független Színművészetért Alapítvány előadásaHárom zenész egy próbateremben. Férfi-nő, nő-nő, nő-férfi kapcsolat bonyolódik, keserű, mulatságos tálalásban. Egy vonóstrióban zajló magánéleti pár-körhinta.
Az előadás különlegessége, hogy két valódi zenész debütál színészként (Rohmann Ditta, Gazda Bence) és egy valódi színész (Tallián Mariann) bizonyítja, hogy profi zenész is.
A fiatal szerző darabját a Békéscsabai Színház Drámaíró versenyén díjazták, Gryllus Samu zeneszerző részben klasszikus, részben a cselekményhez írt vadonatúj zenékkel „festi alá” a művet.
A Dőry Virág díszlet- és jelmeztervező kifinomult ízlésű látványvilága és Kőváry Katalin, a kamara-darabok szakavatott rendezője gondoskodik arról, hogy izgalmas – a közönség számára kivételes élményt adó – produkció jöjjön létre.

a Vallai Alapítvány és a Független Színművészetért Alapítvány előadásaHárom zenész egy próbateremben. Férfi-nő, nő-nő, nő-férfi kapcsolat bonyolódik, keserű, mulatságos tálalásban. Egy vonóstrióban zajló magánéleti pár-körhinta.
Az előadás különlegessége, hogy két valódi zenész debütál színészként (Rohmann Ditta, Gazda Bence) és egy valódi színész (Tallián Mariann) bizonyítja, hogy profi zenész is.
A fiatal szerző darabját a Békéscsabai Színház Drámaíró versenyén díjazták, Gryllus Samu zeneszerző részben klasszikus, részben a cselekményhez írt vadonatúj zenékkel „festi alá” a művet.
A Dőry Virág díszlet- és jelmeztervező kifinomult ízlésű látványvilága és Kőváry Katalin, a kamara-darabok szakavatott rendezője gondoskodik arról, hogy izgalmas – a közönség számára kivételes élményt adó – produkció jöjjön létre.

Két pár, egy trip, három epizód. Barátság, függés, féltékenység, bizalom, halogatás, gyermekvállalás, kétely, őszinteség és színlelés, mámor, fájdalom és hittelenség. Repülés a pokolba. Túl tudunk-e lépni az egónkon? A szerelem törékenynek mutatkozik.

A trójai nők az esztelen háborút követő keserű béke krónikája: női szemmel. A legyőzött trójai ház lányai, asszonyai a kegyetlen megtorlás tehetetlen prédái. Megcsúfoltan, reményvesztetten várják a rájuk kiszabott csapást, kinek a számkivetettség, kinek a halál jut. Négy karakter (a honanya, a feleség, a szűz és a kurva) sajátos szemszögéből megvilágítva láttatja a háborút; érzelmi és racionális értelmezési síkokat ütköztetve, tiszta képet kapunk arról, aminek nem kellett volna megtörténnie, mégis elkerülhetetlennek bizonyult, mert az Istenek, fennkölt unalmukban, kockát vetettek, és így vagy úgy, de Trójának vesznie kellett.

Az előadás tulajdonképpen egy installáció: egy iszonyú méretű konfliktus koncentrált megjelenítése pár négyzetméteren úgy, hogy annak valódi térfogata asszociatív módon, a néző fantáziája által tágul. A végzet előszobájában vagyunk, hős(nő)ink mögött a leégett Trója, előttük megannyi változata a kilátástalanságnak. Ahogy Euripidész drámájának, Sartre és Illyés Gyula átdolgozásai által egyre inkább fellazul az idő egysége, Szabó K. István rendező átiratában teljesen feloldódik, és a történelem nagy olvasztótégelyéből kísértő hangok, képek által utal valami örök tűzre, megannyi füstölgő romra, mert a hiúság Helénája újabb, pusztításban gyönyörködtető hadjáratokra sarkall, s nincs az a férfi aki, ellenállna a csábításnak.

S a halál csendjében „ Hangot csak a trójai nők adnak”.

Szereplők:

HEKABE: VARGA Mária m.v.
ANDROMACHE: HUSZÁRIK Kata
HELÉNA: SZILÁGYI Ágota
KASSZANDRA: TANKÓ Erika
TALTHYBIOSZ, MENELAOSZ: BÖDŐK Zsigmond
Zene: Ovidiu ILOC
Jelmez: Florina Bellinda VASILATOS
Játéktér: SZABÓ K. István
Rendező: SZABÓ K. István

Bemutató: 2019. március 17., Maladype Bázis