A Macbeth a lélek vívódásáról és nem a hatalom megszerzésének mechanizmusáról szól.  Becsületesnek lenni vagy engedni a kísértésnek, és akár gyilkosság árán is utat törni, érvényre juttatni önnön tehetségünket. Lady Macbeth nem csak támogatja Macbeth-et, de szinte bele is taszítja a bűnbe.  Szerelmük egy gömb – két ember tökéletes belső köre. Rajtuk kívül senki sem küzd a lelkiismeretével, senki sem próbálja meg ép ésszel túlélni saját sötét tetteit. Sokan halnak meg, de a történetükbe csak ők halnak bele. A Macbeth a cselekvés szabadságát teszi próbára. A paradoxonok tragédiája ez, egy hatalmas szabadvers az emberi lélekről. Ott van bennünk a jó mellett a rossz is, az érték mellett az értéktelen, a nagyvonalú mellett a kicsinyes. Történik mindez egy olyan országban, ahol mindenki fél, ahol senki sem őszinte, ahol mindenki önmagát tartja a legtöbbre és érdekei szerint hajlik és dörgölőzik a hatalomhoz. Hol a megoldás? Gyilkosság, amivel Macbeth nem csak az álmot öli meg, hanem a jövőt is? Vagy királyi terv szerint lesz rend, ahol mindenki tudja a helyét. A thánokból grófok lesznek, jöhet a törzsi Skóciában a feudalizmus. Ha fájdalmas is, de Lady Macbeth-nek talán igaza van: „Csalni a világot: légy, mint a világ”.

Hogyan lesz egy becsületes, az uralkodóhoz mindig hű emberből a bűnbeesés után először
a hatalom képviselőjének elpusztítója, majd mivel a lelkiismerete előtt nem tud ezzel 
a tettével elszámolni,hogyan indul el egy végzetes romlás az emberi természetben. 
Shakespeare tragédiája ennek a folyamatnak az analízise.

16+Lelkileg sérült, drogfüggő roncs – a leghűségesebb harcos is így tér haza a csatamezőről, ha a háború és kétségbeesés végül megtöri. Gyilkos düh és hallucinációk, vérgőzös hatalomvágy és elemi rettegés keveredik fejében, miközben mindentudó boszorkányok és intrikus felesége suttogják a fülébe igéjüket valóság és téboly határán. A királygyilkos Macbeth pedig nem áll meg: megkoronázása után kegyetlen tisztogatás indul korábbi barátai egyre elszántabb tábora ellen, az őrülettől visszhangzó Skóciát pedig lassan ellepi a vér és a géppisztolyok füstje…Shakespeare legbrutálisabb, elátkozottnak tartott darabja elektronikus zenével kísért, neo-noirokat idéző, fekete-fehér rémálomként kerül színpadra.

Shakespeare királydrámái között két nagyon népszerű, sokat játszott alkotás a III. Richárd és a Macbeth. Mindkettő az embernek a hatalomhoz, a hatalom akarásához való viszonyáról alkot képet, ám míg az előbbi a hatalom megszerzése és megtartása körüli manipulációkról, a mechanizmus működéséről lebbenti fel a fátylat, addig a Macbeth befelé figyel. Azt vizsgálja, milyen lelki torzulásokat hoz létre az emberben a mérhetetlen hatalomvágy. Shakespeare tragédiái között a Macbeth a legrövidebb alkotás, már-már balladai tömörségű mű – akár a mi Arany Jánosunk is írhatta volna. (Ezért is meglepő: a XIX. századi fordítók sorában sem találjuk ott a költő nevét.) Akár az Arany-balladákban, Shakespeare-nél is felmutatódik a bűnös tett, amely mögött ott lapul öntetszelgő kérkedésünk, emberi kicsinyességünk és befolyásolhatóságunk mint mozgatórugó. Az igazi dráma azonban a bűnhődés lelki folyamatában rejlik – s erről Shakespeare-nél kevesen tudnak többet. Érdemes lesz vele tartani, hogy belelássunk a lélek sötét bugyraiba, még ha a kép nem is lesz szívderítő.

A Macbeth Shakespeare egyik legsötétebb, legvéresebb drámája, amelyben a hatalomvágy és az emberi irányíthatóság készíti a gyarlóság csapdáját, hogy majd a főhős mindenkit belerántva maga is elvesszen. Az opera szinte pontosan követi az eredeti cselekményt, végigkísérve Macbethet, a győztes hadvezért azon a véres úton, mely a boszorkányok jóslatától a trón megszerzésén és annak bármilyen eszközzel való megtartásán át a szükségszerű elbukásig vezet.

A gonosz nem egy sötét üstben születik, hanem akkor, ha sem másoknak, sem magunknak nem merjük bevallani, hogy mi tesz bennünket boldoggá. Ahol a boldogság iránti vágyat nem lehet kielégíteni, ott a hatalom iránti vágy is megnő. A hatalom engedi, hogy megbosszuljuk a traumáinkat és az érzést, hogy értéktelenek vagyunk.A Macbeth variációja a múltban, a jelenben vagy a jövőben is játszódhatna. Nem tudhatjuk, hogy visszatértünk-e a régi felálláshoz, ahol a „férfiak férfiak voltak, a nők pedig nők”, és bárki, aki hatalmat és vagyont akart magának, annak vért kellett ontania. Vagy a jövőbe látunk, ahol a kultúra, illem és empátia helyett ismét a legelemibb ösztöneinkhez tértünk vissza. A Macbeth régi-új világa univerzális nyelven beszél, az angol eszperantóvá válik néhány szavas szókészlettel, a transzcendencia és filozófia megszűnt. A nyelv egyszerűen és feltartóztathatatlanul fogalmazza meg a valóságot – egy abszurditást és melankóliát elegyítő klasszikus témából kiindulva.

Tennessee történetének szereplői az elhallgatás, a hazugság szövevényében élnek, ahonnan az egyik kiút az ital, a másik a halál. Miközben a társadalmi és személyes bénulás mocsarában egyre mélyebbre süllyednek, Tennessee figurái rátolják a reteszt az égő ház ajtajára, hátha így elfelejtik a tűzvészt. Azt gondolják, hogy ha sikerül eltitkolniuk közös és egyéni fájdalmaikat, megszabadulnak a bajtól is. Zsótér rendezésében átható képekkel jelenik meg a fojtogató életérzés.

A Macskabaj egy olyan fekete humorú vígjáték, melyben minden szélsőségesen alakul. Emiatt lehetséges az, hogy nevetés tárgya lesz az a groteszk világ, amelyben  céltalan fegyverhasználat és érzéketlenség dominál. De vajon mit eredményez az emberi butaság egy olyan veszélyes helyzetben, amikor kiderül: a környék rettenthetetlen és hírhedt szakadárjának macskája meglehet, már nem is él.

Ettől a pillanattól kezdve a véres harcoké és a nagy szerelmeké a terep:  Padraic és Mairead hirtelen az egész környéket rettegésben tartja. De csak egy egészen rövid ideig. Mert  a Macskabajban minden olyan gyorsan változik és semmi nem történik természetesen. Kivéve egy dolgot: hogy a macskák időnként el-elkóborolnak, majd hazatérnek.
A produkció egyik különlegessége, hogy a No Sugar zenekar közreműködésével jön létre; az előadásban elhangzanak az együttes saját dalai és feldolgozások is. 

Musical két felvonásban, a Magyarock Dalszínház előadása
A Ternovszky Béla által rendezett Macskafogó igazi kultuszfilm, minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje, – Szikora Róbert és Valla Attila szerzőpáros keze alatt – musical formájában éledt újjá.Varázslatos dalok könnyfakasztó humorral fűszerezve, akciódús történetben tárják elő a kultikus szereplők (Mr. Tájföl, Safranek, Lusta Dick) és új partnereik kalandjait. Az 1986-ban készült rajzfilm mit sem vesztett a népszerűségéből. A macskák és az egerek közötti gengszterháború már a végső összeomlás szélére sodorja az egereket, de Grabowski, a kiégett titkos ügynök egér, önként vállalt száműzetés után elindul Pokióba, hogy megmentse az egértársadalmat és kiszabadítsa az elnök elrabolt leányát. A macskaszindikátus vezetője patkány kommandót indít üldözésére, melynek során macska-egér barátságok, nagy szerelmek és véget nem érő kalandok kísérik szereplőinket.

 „Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István a Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha előveszünk egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható és bár múlnak az évek, szenvedélyeik és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak.”A Macskajáték először regényként jelent meg 1965-ben és nagy sikert aratott. Egy rendező, a fiatal Székely Gábor kérésére és inspirációja alapján írta meg Örkény István a levélregény színpadi változatát 1969-ben. Abban az időben a monológokból épített dramaturgiai forma úttörően modern volt, napjainkra már bevett gyakorlat, „posztmodern” forma. Az ősbemutatóra 1971 januárjában Szolnokon került sor és pár hónap múlva Székely Gábor a Vígszínház kérésére a Pesti Színházban is megrendezte Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével.  A Pesti Színházban több mint egy évtizedig műsoron volt. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária. És így is lett.  Még az ősbemutató évében még két magyarországi bemutató mellett Helsinkiben is színre került. Azóta a Macskajátéknak jóval több mint 100 bemutatója volt a világ számos országában. A századik bemutatón 1986-ban már kortárs klasszikusként tűzte műsorra a Játékszín újabb parádés szereposztásban: Psota Irénnel és Tolnay Klárival valamint az Egérke szerepében remekelő Törőcsik Marival. 1974-ben mutatták be a Macskajátékból készült játékfilmet, melyet Makk Károly rendezett.A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”

A történet tulajdonképpen már a múlté. Hagyni kéne belehalványulni az enyészetbe, a létai ház düledező romjaival, a kifakult fiatalság utolsó, töredezett szélű dokumentumával együtt. Beletörődni … de Orbánnénak ez nem megy. Még egyszer nekifeszül a sorsnak, visszaköveteli elhallgatott, megalkuvásokkal teli szép korát, visszaszeretné egész eltékozolt életét.Furcsa ez az örkényi panoptikum. Itt a magány a közös nevező. Nem az öregedés, hanem a fölöslegessé válás a kétségbeejtő, a fojtogató … a vérlázító.Szabó K. István
rendező

Az ember - Örkény szavaival - az egyetlen lény, amely tudja magáról, hogy meghal. A Macskajáték az elmúlás melankóliájával szemben arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember mégis, minden ellenére dacolni képes a halállal. Ez a harc zavarba ejtően ismerős. Magyar dac, mondhatnánk.A Macskajáték alaphelyzete egy szerelmi háromszög, helyszíne Budapest a hatvanas-hetvenes évek állóvizében. Vagyis inkább a mában, voltaképpen mindegy, a lényeg nem változott. Mert mi vagyunk a lényeg. A mi lelkületünk a lényeg. Utcáink, kapualjaink, lépcsőházaink, lakásaink és szobáink levegője. A félszavak, melyekből megértjük egymást, melyek többé állnak össze, mint amik: sorssá. Ellenszegülni az elmúlás kikerülhetetlen törvényének, pofán röhögni azt, amivel szemben esélytelenek vagyunk: nagy, kollektív személyiségjegyeink egyike ez. A mi magyar sorsunk, mondhatnánk.Negyvenhat éves vagyok. Mennyi ez a negyvenhat? Sok? Kevés? Mi vagyok én? Középkorú? Fiatal? Öreg? És miért vagyok öreg? Örkénynél azért, mert ha szerelmes leszek, nevetségessé válok. Mert már nincs jogom hozzá. Kinőttem belőle.Serdülőkorom sétái során minden szerelmem elvittem a Gozsdu-udvarba. Azt gondoltam, látniuk kell, engem ismernek meg, ha végigjönnek velem a hat udvaron, hét épületen… Most pár napja arra vitt az utam. Az egykor visszhangzó ürességű tér ma Bábel. Amit régen a magaménak hittem, ma mindenkié. Elveszett belőle a titok, lett helyette élet. Ottjártamkor feltűnt egy szerelmespár, az egykori B udvar egyik sarkában álltak tudomást sem véve a körülöttük hömpölygő tömegről úgy néztek egymás szemébe, mintha addig akarnák nézni azt a másik szempárt, amíg igazán meg nem értik, ki néz ki mögüle. Megirigyeltem őket. Én is így akarok farkasszemet nézni valakivel. Ott a Gozsdu-udvar egyik sarkában. És nem abban a régiben. A maiban. Most.Megöregszünk mind, ez evidens. De bármikor megöregedhetünk, és ez nem annyira evidens. És majd ha megöregszünk, merjük-e kinevetni az öregséget és dacolva a mindenható fiatalság törvényével állunk-e majd a Gozsdu-udvar egy sarkában farkasszemet nézve szerelmünkkel? Ha egyáltalán lesz szerelmünk a negyvenen túli öregségben…