Mi, akik ebben a jelenben vagyunk résztvevők, valahogy élünk is, meg nem is. Ma már nem lehet újat mondani. Az ismétlés unalmas, és unalmas a tárgyilagosság, sőt a személyesség is unalmassá vált.
Az ember élete során nem nagyon csinál mást, mint ismétel. Mi emberek életünk során leginkább egymás traumáira licitálunk.
Ez az előadás nem tesz ígéreteket és nem magyarázkodik. Nem akar több lenni, mint ami: egy kollázs. Kollázs a korról amibe évezredek óta folyton beleszületünk, a sutaságainkról, ahogy elbeszélünk egymás mellett, figyelem- és szeretetéhségünkről.
Vakság az, amikor nem látunk, és vakság az is, amikor nem akarunk látni. A szem előtti vízfüggöny lehet választás kérdése is. Csalás nélkül senki nem tudja felidézni a saját tenyerén végigfutó vonalakat.
Emberszerű alakok, összezárva egy térben. Az emberszerűségen kívül nem történik semmi.– Néha azt álmodom, hogy látok.
– Én csak akkor látok, ha álmodom.

Misztikus, romantikus történet, mely nem a szokványos módon kerül bemutatásra. A sötét színházban ülő néző két látszólag mindennapi fiatal szerelmi románcának lesz tanúja. Mégis van benne valami rejtélyes. Az író a néző fantáziájára bízza a szálak kibogozását. Reggeli telefonhívás: egy fiú eltűnt. Nővére és – úgy sejtjük – volt kedvese keresésére indul. Péter felkutatásában a nézőtéren ülők is részt vesznek. Izgalmas utazás ez Görögországba, sok kalanddal. Az utazókat népes kísérőtársaság veszi körül, akik minden pillanatban rendelkezésükre állnak, enni-, innivalóval kínálják őket, táncolnak velük. Az utazás és a megérkezés során a “nézőközönség” mindenérzékszervét igénybe veheti a szemén kívül. A gyönyörű görög tengerparton végül a szerelmesek sorsa is megpecsételődik, a darab az élet nagy igazságainak kinyilatkoztatásával végződik. A “néző” számára sok, addig homályos dolog válik világossá, ahogy a besötétített teremben is hirtelen felgyúlnak a fények. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kezdés után a teljes sötétség miatt már nem tudjuk leültetni a későn érkezőket. A teremben szőnyegen, párnákon foglalnak helyet a nézők (Széket nem tudunk biztosítani!). INFORMÁCIÓKÓVINTÉZKEDÉSEK AZ UTAZÁS BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN A fedélzetre tilos levinni: szemüveget, táskát, mozgást akadályozó ruhadarabokat, mobiltelefont, hangot és fényt kibocsátó tárgyakat, fényképezőgépet, világítós órát, kamerát és a sötétben más épségét veszélyeztető tárgyakat. A tárgyak megőrzése az utazás ideje alatt biztosított. Az utazás során fontos, hogy mind a két kéz szabad maradjon. Sportos, meleg, kényelmes viselet javasolt. Óvakodjunk a hirtelen mozdulatoktól. Az utazás elején bemutatjuk a próbasötétséget, amennyiben túl erős lenne, ekkor még a helyiség elhagyható. Szíveskedjenek tartózkodni mindenféle beszédtől, ez rendkívüli módon akadályozhatja pilótáinkat a navigációban.UTAZÁSI JAVASLATOK:Egymás segítése, szomszédainkra való támaszkodás nemhogy megengedett, de kötelező érvényű. A megváltott jeggyel jogunk van a mellettünk álló ember karját megragadni, ha nem vagyunk önmagunkban biztosak, ugyanakkor kötelezettséget is vállalunk, hogy a tőlünk remélt támaszt biztosítjuk útitársainknak. Félelmeinkre gyógyír lehet egy kézszorítás, közelebb húzódhatunk szomszédunkhoz, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Igenis, ha kell, ragadjuk meg az idegen kezeket, vállakat, karokat, ha úgy érezzük, hogy érzéseink-kel nem tudunk megbirkózni, vagy nem eléggé tudunk érzékszerveinkre biztonsággal hagyatkozni. Támaszkodjunk a körülöttünk lévők segítségére, ha szükséges. A sötétségben az egymásrautaltság fokozottabb lesz. Segítsük tehát azokat, akinek erre szükségük van, hogy elérhessék ők is uticéljukat, hogy megtalálhassák belső önmagukat. Ha elszántak vagyunk minderre, akkor egy olyan utazásban lesz részünk, aminek nem csupán nézői, hanem résztvevői is leszünk. Nézzünk szembe bátran félelmeinkkel. Hatalmas kaland lehet, ha ez sikerül.

„Azt a szót, hogy vak, messzemenően nem tudom kimondani. De ha a "vak"-ot annak értelmeznék, ami, annak, hogy nem lát, ennyi, ha e mögött nem lenne több, akkor nyugodtan lehetne használni. Azért van bajom a „vak” szó használatával, mert valami még társul mellé. Egy kisebbrendűségi, egy alacsonyabbrendűségi érzés, esetleg sajnálat. Egyszóval olyanokat hoz magával a szó, amiket nem tartalmaz. Ez a baj. A vakság az egy állapot. Az az állapot, amikor a két szemünkkel nem látunk. Nem az, hogy lelki fogyatékos, vagy értelmi fogyatékos, vagy lelki vak. Persze a látók sem kapják meg azt a segítséget, hogy tudják, mit jelent az, hogy valaki vak. Ahhoz, hogy egy vakkal valóban bánni tudjanak, vagy egyáltalán érintkezni vele, ahogyan az normális, ahhoz valamit meg kellene tanulniuk…”

 „Nemrégen láttam egy felvételt, bombatölcsérben fürdő gyerekekről. Vidám kacagással ugráltak a sáros vízbe. Valahol Szíriában. Most.
Emlékszem, szó szerint feketén-fehéren az idő messzeségében egy mozivászonra, amin megjelenik a felirat: Valahol Európában. Az ezt követő másfél órára hirtelen felnőtté váltam. Balázs Béla és Radványi Géza forgatókönyve elemi erővel lökött a valóság kellős közepére, ugyanakkor végtelen szeretettel faragott számomra mesét annak borzalmaiból. Igazán fontos történetekben a felemelkedés a lehető legmélyebbről történik. Akkor érezhetjük úgy: ez a történet még hasznos lehet számunkra. Megtapasztaltuk mostanság, mi a félelem. És tudtuk, hogy bénító erejű tud lenni, amikor kétségessé válik a cselekvőképességünk, miközben érezzük, hogy hamarosan szükség lehet rá. Ez a történet megtanítja, mennyi lehetőség rejlik a félelmen és az állati ösztönökön túl az emberben, amibe kapaszkodhat, embertelen időkben, Nemes István csodálatos sorai és Dés László világszínvonalú zenéjén keresztül, pedig talán azt is megértjük, hogy mi kell ahhoz, hogy bárhol, bármikor, ott legyünk, ebben a képzeletbeli Európában.” 

A második világháború végén járunk, valahol Európában. Szüleiket vesztett, éhező, bandákba verődött gyerekek csavarognak az országutakon, hogy megélhessék a másnapot. Egy olyan szörnyű világba születtek bele, amelyet éppen a szüleik zúztak porrá. De – ahogy Ady fogalmazza az első nagy rettenet idején – „az Élet él, és élni akar”: a gyerekeket is hajtja a kényszer és a vágy. A sok apróbb és nagyobb kegyetlenségen és embertelenségen végül úrrá lesz a rend, amelyet az emberi tisztességben és a közösség erejében lelnek fel. Ám úgy tűnik, áldozat nélkül nem megy: a kis Kuksit senki sem felejtheti el…

Minden idők egyik legsikeresebb hazai musicalje, amelynek alapjául Radványi Géza 1947-ben készült, világsikert aratott filmje szolgált. A II. világháború idején egy fiatal kisfiú, Kuksi édesapja utolsó
mondatát mondja: "Nem szabad félni!". Az Állami Javítóintézetet bombázását túlélő fiúk próbálják túlélni a háború viszontagságait. A fiúk csapatukba veszik Kuksit is. Időközben találkoznak egyre több gyerekkel. Valahonnan előbukkannak, kimásznak, megmenekülnek, világgá szaladnak. Menekülnek az öldöklés elől, egy kegyetlen világból, ami csaknem felnőtté változtatta őket. Félnek, gyűlölnek, de szeretetre vágynak, és nem bíznak senkiben. Rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt az időszakot. Lopnak, fosztogatnak, halott lábáról húzzák le a cipőt, vádolnak és vádoltatnak. Kis híján ölnek is... Élni akarnak, enni akarnak. Mennek az úton - és közösséggé válnak. Közben a hadsereg hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket, akiket csavargónak nevez. Találnak egy elhagyatottnak tűnő birtokot, ahol Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. Felnőtt. Ellenség. Könyörgöm, akasszuk fel" - visítja egy kis csibész. A zene és a személyiség varázsa és jósága azonban minden korlátot ledönt, bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között. A hadsereg megtalálja őket, de a gyerekek felveszik a kesztyűt. Sikeres, de mégis tragikus véget ér a harc. Ám Simon Péter egy utolsó ajándékot ad a gyerekeknek, amivel egyben életüket is megmenti. Számkivetettek találnak egymásra, küzdenek a túlélésért, a fennmaradásért, a felnőtté válás esélyéért. Küzdelmük a nézőből a mélyen élő, örök humánumot hívja elő, miközben sok esetben magára és környezetére ismerhet! Az előadás és a rendezés a szórakoztatás mellett az arra fogékonyaknak igen komoly és aktuális gondolatokkal is szolgál.

Szigetszentmiklósi Sziget Színház
„Felnőtt. Ellenség. Könyörgöm, akasszuk fel” – visítja a filmben egy szeplős kis csibész, mikor a rongyos, árva gyerekek egy csapata megtalálja a neves karmestert rejtekhelyén, egy romba dőlt kastélyban. A zene és a személyiség varázsa és jósága azonban minden korlátot ledöntve bizonyítja, a halál és a gyermek csak a háborúban jelenthet egyet. A téma örök, ugyanakkor tanulságos is. Nem csak azért, mert megmutatja, mit tud rombolni a háború.
Hanem mert azt is megmutatja, hogy talpra lehet állni – ha áldozatok árán is – a reménytelennek tűnő helyzetekből.

A II. világháború végén járunk, a béke első pillanataiban. Amikor a túlélési háborús reflexek működnek és még senki sem tudja hogyan lesz majd béke a lelkekben is. Egy árva kisfiú, Kuksi édesapja utolsó mondatát mormogja maga elé: „Nem szabad félni!” és közben retteg.Az Állami Javítóintézetet szétbombázták. A találatot túlélt fiatal fiúk magukra hagyottan, csapatba rendeződve próbálják túlélni a háború viszontagságait és a béke első napjait. A fiúk befogadják Kuksit.Időközben találkoznak egy másik gyereksereggel. Az eleinte nehézkes elfogadást követően rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt az időszakot. Közben a szerveződő új hadsereg és a statáriális bíróság hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket, akiket egyszerűen csavargónak neveznek. Hiszen a béke sem tudja elképzelni magát hadsereg nélkül.A két gyerekcsapat vezetője között meglepő kapcsolat alakul ki.Vándorlásuk közben találnak egy elhagyatottnak tűnő kastélyt. Ott Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. Bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között. Simon Péter megtanítja őket a zene fontosságára és szeretetére („A zene, az kell”).Azonban eközben más felnőttek is üldözni kezdik a gyerekeket és fegyverrel indulnak ellenük. Bár a gyerekek harca sikerrel zárul, mégis tragikus véget ér.Az előadásnak különös jelentőséget ad a jelen, amikor Kelet- és Nyugat-Európa útjain megannyi árva gyerek keres menedéket a hazájukat sújtó háború elől. Családjukat vesztve keresnek új otthont, biztonságot, békét.A musical finálé dala Kuksit siratja, aki már nem éli meg az áhított holnapot.

musical két részben
November 17-én felgördült a függöny és először mutathatták meg a közönségnek, milyen a gyermeksors akkor, ha fegyverek ropognak. A Radványi Géza és Balázs Béla filmforgatókönyve alapján, Dés László zenéjével fémjelzett „Valahol Európában” című musical mondanivalója a rendező Varga Viktor szerint ma aktuálisabb, mint valaha. A szarvasi Cervinus Teátrum főrendezője amatőr „gyermekszínészekkel” is dolgozott az előadásban és mindnyájuknak  keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy a közönség magabiztos gyermekszereplőket  láthasson a színpadon. Decemberben még lesz előadás, a későbbiekben pedig szeretnék a darabot legalább 2-3 évig műsoron tartani. Vidékre és a Felvidékre is tervezik elvinni.

A II. világháború idején járunk. Egy fiatal kisfiú, Kuksi édesapja utolsó mondatát mondja: „Nem szabad félni!”. A Javítóintézetet szétbombázták. A találatot túlélt fiatal fiúk  próbálják túlélni a háború viszontagságait. A fiúk csapatukba veszik Kuksit. Időközben találkoznak egy másik gyereksereggel.Az eleinte nehézkes elfogadást követően rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt az időszakot. Közben a hadsereg és a bíróság hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket. A két csapat vezetője között meglepő kapcsolat alakul ki. Találnak egy elhagyatottnak tűnő birtokot, ahol Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. Bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között. Megtanítja őket a zene fontosságára és szeretetére. A hadsereg és a statárium megtalálja őket, de a gyerekek felveszik a kesztyűt.Sikeres, de mégis tragikus véget ér a harc. Simon Péter egy utolsó ajándékot ad a gyerekeknek, amivel egyben életüket is megmenti.Becslések szerint 1945-ben mintegy 200 000 háborús árva és 1 millió otthontalan gyermek élt Magyarországon.A háborúban megszaggatott Európában 13 millió magára maradt gyerek kereste családját.

Neil Labute 2005-ben írt Valami csajok című komédiáját még abban az évben bemutatták Londonban, 2013-ban pedig film készült belőle. Az előadás különlegessége lesz, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játssza.
Egy középkorú férfi nősülni készül, s elhatározza, végigjárja az élete nagy szerelmeit. Valamennyiükkel hasonló szállodai szobában találkozik, más-más városokban (az első az első szerelem, a második az érzéki, a harmadik a különleges, a negyedik az igazi), de nem lel megnyugvást, a nők sokkal többet értek-érnek nála, egy elrontott, gyáva élettel kell szembenéznie a végén… Szórakoztató előadás, ha az összes nőt ugyanaz a színésznő játssza – bravúrszerep!
Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az előadás szereplői gyógynövényes cigarettát szívnak!

Kétnyelvű zenés irodalmi összeállítás