Kategória Rendezés
  • Oliver!

    Oliver!

    Egy viharos éjszakán egy fiatal lány a mudfogi dologházban megszüli gyermekét, majd meghal. Az árva a Twist Olivér nevet kapja. Az árvaházból egy koporsókészítő veszi magához, ám Olivér nem hajlandó eltűrni az igazságtalan bánásmódot, a fenyítés elől egyszerűen világgá megy. Étlen-szomjan gyalogol Londonig, ahol zsebtolvajok bandája veszi pártfogásába, melyet Fagin irányít. Olivért megtanítják a tolvajlás művészetére, ám ő az első bevetésen lebukik. Sorsa váratlanul jóra fordul, amikor egy gazdag úriember a házába fogadja, bűnöző cimborái azonban ismét felbukkannak, hogy a hirtelen úri fiúvá lett árvát visszarántsák az alvilágba.
    Az Oliver! Charles Dickens regényéből készült. Az író a kis Olivér alakjában az emberi jóság örök érvényű elvét kívánta megformálni, amely minden gonosszal szembeszáll, és a végén teljes diadalt arat. Lionel Bart világhírű musicaljét 1960-ban mutatták be a londoni West Enden, ahol több mint 2500 előadást játszottak belőle. Két évvel később már a Broadway-n adták elő. Azóta szinte mindenhol a világon színre került már, és töretlenül meghódít minden nézőt, minden korosztályt. Zseniális zenéje, nagyszerű szövegkönyve, megejtő emberi tartalma a zenés színház felejthetetlen klasszikusai közé emelte.
  • Olivetti 82

    Olivetti 82

    Gent, Belgium, 90-es évek eleje. Bernard van der Wielét, az írót, gyilkosság elkövetésének alapos gyanújával vádolják, ám ő nem érti, hogy miért tartják fogva. A kihallgatás egészen addig eredménytelen, amíg elé nem tesznek egy írógépet. Hosszú évekkel ezelőtt egy ugyanilyen Olivetti 82 típusú írógépen kezdte írni első könyvét. Most is a gépelés kényszere indítja el a szavak, visszaemlékezések áradatát. Bernard felidézi kisiklott életét.
  • Ólomkatona

    Ólomkatona

    Egy valódi hős számára nem lehet akadály a testi fogyaték - különösen akkor nem, ha szeretve érzi magát...A legnemesebb egyszerűséggel ezt üzeni számunkra Andersen meséje. A lábán sérült katona és a papírbalerina közös sorsa a kiszolgáltatottság, hiszen egyikük nem teljes, másikuk végtelenül törékeny.
  • Olympia

    Olympia

    Molnár Ferenc modern szerző. Persze mindig is az volt. De a rang és a mód, a társadalmi különbségek nagyszerű ábrázolója ma mintha még egy fokkal aktuálisabb lenne, mint valaha. A monarchia császári fenségének legfelső körei csak különös etikett szerint érintkezhetnek az alsóbb néposztályokkal. A gyönyörű Orsolini hercegné, a gőgös Olympia és egy Kovács nevű, magyar huszárkapitány közötti kapcsolat miatt tűrhetetlen és sajnálatos botrány szele érinti meg a finom fürdőváros előkelő levegőjét. Megindul a Molnárnál mindig oly bravúros eltérítő-hadművelet. A szerelmeseknek válniuk kell. Mégpedig a legbrutálisabb módon. A hercegné továbbra is hercegné marad, a magyar paraszt pedig visszatakarodik oda, ahonnét jött, a fajtájához. Vajon elkerülhető az egész Monarchiát megrengető botrány, vagy Plata-Ettingen Eugenia hercegné tervei szerint legalább a látszat megmenthető.....?
  • Ön is lehet gyilkos!

    Ön is lehet gyilkos!

    krimi-komédiaSemmi jóra nem lehet számítani, amikor két öregedő férjnek pár napra sikerül elszabadulni a vigyázó női szemek elől. Pláne akkor nem, ha ez a két jómadár egy gyilkosság kellős közepében találja magát...
  • Önképregény

    Geltz Péter előadóestje
  • Online 2.0

    Online 2.0

    A virtuális térben minden más. Mindenki másmilyen. Ha nem is vagy ott, van selfie. Ha nem jó, van photoshop… Nincsen mimika, de van smiley. Nincsen érintés, de megbökhetlek. Nincs kedvem ma önmagam lenni, ha egyszer bárki lehetek, ha valahol végre meghallanak, észrevesznek. Ha rossz napom volt, 50 like, és jobb a kedvem.Mindent megtudhatsz rólam, de mégsem tudsz semmit. Én is megtudhatok rólad mindent, de mégsem ismerlek meg soha. Online vagyok. Most nem számít az offline valóság. Követlek, likeollak, jobbra húzlak… Akarsz beszélgetni…?Az eredeti Online 2010-től három éven keresztül, közel félszázszor szerepelt az ország számtalan pontján, művelődési házakban, iskolákban, osztálytermekben. Halász Tibor rendezésében a Magyar Szín - Játékos Szövetség arany minősítéses előadása, az Országos Diákszínjátszó Találkozó döntős előadása és a Kárpát-Medencei Színjátszó Találkozó díjnyertes előadása.
  • Óperenciás mesék: a két testvér

    Óperenciás mesék: a két testvér

    Tivadar király és Auguszta királyné, Hetedhét Ország uralkodói a kis trónörökös érkezésére várnak. De mi történik akkor, ha nem egy királyfi útlevelébe van örök tintával beírva ez az úticél, hanem rögtön kettőébe? És mi történik, ha a nagy veszekedésben egyszer csak kettéreped az Üveghegy? Vajon Jácint vagy Kankalin királyfi találja meg a csodaszert, ami megragasztja, ami szétrepedt? A két testvér című mese hősei talán a gyerekszobából sem mozdulnak ki, mégis az egész óperenciás birodalmat bejárják, mire megtalálják az utat egymáshoz. Történetük példa arra, hogy életünk legfontosabb és leghosszabb időre szóló kapcsolataiban (legyen az testvéri viszony vagy barátság) a féltékenység, irigység rossz tanácsadó; viszont elengedhetetlenül fontos a másik mellett való kiállás, kitartás.
  • Óperenciás mesék: Ördögdöngölő

    Ebben a mesében az Ördög biz' éhes,
    És ráadásul még a neje is zsémbes.
    Muszáj hát indulni, fel, a Felvilágba,
    Kellene egy ember az éléskamrába!
    Megyen is az Ördög, az éjnek évadján,
    s kiköt egy ifjú pár újdonsült udvarán.
    Vinné az Embert, de nagyobb úr az Asszony,
    Furfanggal éri el, hogy a férj maradjon!
  • Operett előadás

    Operett részletek a Turay Ida színház művészei előadásában.
  • Operettparádé

    Operettparádé

    Rendhagyó vidám este az operett- és nótakedvelő nézőknek. Szép díszletben, ragyogó jelmezekkel, csodaszép táncoslányokkal.