Mi áll egy remekmű hátterében? Milyen körülmények között születik a darab? Milyen az író személyisége? Mi inspirálta egykor a szerzőt, a zsenit? Olyan kérdések ezek, melyek mindig is foglalkoztatták a nézőket és a művésztársakat egyaránt. Michalikot a Szerelmes Shakespeare című film inspirálta arra, hogy Edmond Rostand titkainak feltárására vállalkozzék. Keszég László – fergeteges miskolci Cyrano-rendezése után – személyes tartozását rója le, amikor felfedi előttünk, hogyan született a mindenki által ismert büszke, talán kissé könnyen sértődő, de szellemes, önironikus szerelmes lovag figurája. Pontosabban azt fedi fel, hogyan született meg Cyrano Michalik szerint.Michalik egyébként Rostandhoz hasonlóan huszonkilenc éves korában érte el első drámaírói sikerét. Azóta több drámáját mutatták be és játsszák francia és angol színpadokon. Az Edmondból már film is készült. Sikerének titkáról így vall egy interjújában: „Fiatalabb koromban sokat pályáztam a darabjaimmal mindenfelé, de hamar világossá vált számomra: ahhoz, hogy nyerjek is, sokkal politikusabban, sötétebben kellene írnom, és talán kevésbé szórakoztatóan. De én a nézőbarát, színvonalasan szórakoztató színházban hiszek. Nem akarom, hogy a nézőtéren bárki is unatkozzon!”

Minden egy almával kezdődött. A paradicsomban. Ádám és Éva beleharapott, és attól kezdve egymásra maradtak. Férfi és Nő. Azóta közel kerültek egymáshoz, bántják egymást, szégyenkeznek, nem értik egymást, megbocsátanak, vágyódnak, lopnak, adnak. Szétválnak. Meghalnak. Mind jól ismerjük ezt a különös játékot, mégis mindig, újra és újra meglepődünk. Ez Férfi és Nő kapcsolatának végtelen formája.

“Ezt a mesét még nem hallotta senki. Ezt a mesét még nem mesélte senki, mert ez a mese nincs…”  
A mesélő mesél, a zenész muzsikál, s közben a homokszemcsékből és árnyfigurákból a vásznon mégiscsak életre kel a mese.  „Lett egy fa a világon, aminek gyökerei messze-messze lekúsztak a végtelen térben, s ágai messze-messze felkúsztak a végtelen időben.  
Minden ágán egy virág volt, s minden virág egy világ volt.  
És minden ágán egy virág volt, s minden virág egy világ volt.  
Ágadzott, bogadzott, mégsem levedzett.  
És ágadzott, bogadzott, mégsem levedzett.  
Kész. A világ megteremtve.”  
A mesélő és a homokanimátor a semmiből alkot egy új világot; a homok, a zene és a képzelet erejével egy egész univerzumot teremtenek.. 

Becsukódik a sajtérlelő műhely ajtaja, egér cincogás hallatszik, régi ismerősök, a szürke egerek bújnak elő az egérlukból. A tutyimutyi Márton papa, a családszerető Lidi mama és Soma, a játszótéri gyegerek és egerek csapatában legbátrabb szürke egér gyerek! Soma hazafelé a játszótérről találkozik az utcán vagy a játszó téren, ezt már pontosan nem tudom, a világ legszebb fehér egér kislányával, Fruzsinával. A fehér egér család éppen fészket keres, mert megszöktek Zakariástól a világhírű mesélőtől és Jozefinától a földkerekség legakaratosabb madarától. A fehér család kalandos úton a sajtérlelő műhelyben talál egérfészket magának, de a szürke család ezt kikéri magának és…
Nem mesélem tovább!Jertek el, jöjjenek el és nézzék meg! Mi lesz a két szerelmes kisegérrel, Fruzsival az egér Júliával és Somával az egér Rómeóval! Jó mulatást, sírás rívást! 

zenés mesejáték két részbenSoma, a legbátrabb szürke egér gyerek hazafelé a játszótérről találkozik a világ legszebb fehér egér kislányával, Fruzsinával… És elkezdődik egy mesebeli Rómeó és Júlia történet, amely a fehér és a szürke egércsaládok közt játszódik a sajtüzletben – de a vég, ahogyan az egy meséhez illik, korántsem tragikus.

Becsukódik a sajtérlelő műhely ajtaja, egércincogás hallatszik, régi ismerősök, szürke egerek bújnak elő az egérlyukból. Urbán Gyula meséjének üzenete ma alighanem aktuálisabb, mint valaha. Az Egerek valódi Romeo és Júlia‑történet, amely a fehér és a szürke egércsaládok között zajlik egy sajtműhelyben.

George éa Lennie az 1930-as évek gazdasági válsága idején keresik boldogulásukat. Saját farmról álmodoznak, ahol nyulat tenyésztenének, ez a nagydarab, erős, ám szellemileg visszamaradott Lennie szívének legnagyobb vágya. A páros egy farmon kezd dolgpozni, ahol a munkások nem fogadják be a naív fiút. RÁadásul a főnök csinos és barátságos felesége különösen kedves a nagy mackóval, akit barátja hiába óv a veszélyes helyzettől.

John Steinbeck 1902-ben született, Kaliforniában – de nem abban a Kaliforniában, amit, hála Hollywoodnak, ismerősnek vélünk, hanem a napfényben lubickoló álomgyár hátsó udvarán, ott, ahol gyárak emlekednek és földek húzódnak; illetve időnként nem emelkednek, és nem is húzódnak.Utóbbi állapotot ma posztindusztriális gazdaságnak hívjuk, egykor meg Válság volt a neve, az előneve pedig Nagy és Gazdasági és Világ. Steinbeck életét, amely tisztesnek és polgárinak indult, a csírájában fojtotta el: huszonhat éves volt, amikor elkezdődött. Egy teljes generáció veszett oda – és minden bizonnyal ez lett volna Steinbeck sorsa is, ha nem azt választja, hogy megírja a válságot, ahelyett, hogy megadná magát neki.De inkább megírta, olyannyira, hogy 1962-ben Nobel-díjat kapott érte, mert, így a díjat odaítélő Svéd Akadémia, olyan valósághűen, mégis élénk képzelőerővel adja vissza a válság kárvallottjainak életét, és annyi részvét van a humorában meg a társadalomszemléletében. Az író feladata – válaszolta Steinbeck a beszédében, amellyel a díjat átvette – az, hogy emléket állítson az Ember nagyságának, hősies szívének és szellemének; és annak, hogy bukásában is nemes marad, a lelkét bátorság, együttérzés, és szeretet hatja át. Nagy szavak, vághatnánk rá mi, érdes elméjű közép-európaiak – ha nem némítana el minket Steinbeck életműve, és az életmű – talán – három legcsúcsa, bár ilyen szó nincs. Három regényről van szó: a Tortilla Flat (magyarul „Kedves csirkefogók” címmel ejlent meg); a Cannery Row (Kék öböl), és az Of Mice and Men (Egerek és emberek). Az első kettő sajnos színpadra alkalmazhatatlan, túl sokan szerepelnek bennük: a válság partravetett potykái, akik, ahelyett, hogy ismét az árba vetnék magukat és görcsösen evickélnének tovább a semmibe, inkább elnyújtózkodnak a parton, derűsen bölcselkedve, lovagias (bár a törvénykönyveknek néha némileg ellentmondó) kalamajkákba keveredve, majd, a kalandok végeztével kinevetve önmagukat.A harmadik, a színpadra már – szerencsére – alkalmas Egerek és emberek viszont korántsem derűs, még kevésbé lovagias. Az Egerek és emberek nem a bölcsen félreállók világa, hanem azoké, akik küzdenek; és, mint minden, magára valamit adó küzdő, elbuknak a végén – de a bukásban nemesednek meg csak igazán, ekkor szikrázik fel a lelkükben a bátorság, az együttérzés; és utóbbi kettő összege, a szeretet.A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stanig és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla.Addig meg megy még tovább, amíg a lába, az esze, az ereje bírja: megy tovább, küzdeni a láthatatlanul mindenütt jelen lévő, kérlelhetetlen; rosszindulatában és legyőzhetetlenségében a görög istenekre emlékeztető nagyhatalom, a Válság (azóta hogy megszoktuk, tán még meg is szerettük ezt a szót! – és lehet, hogy ez nem is mellékszál?) ellen.John Steinbeck végül, a II. világháború után, kilábalt a maga személyes válságából, befutott író lett, még Hollywooddal is belekóstoltak kegymásba – igaz, mind a ketten rossz szájízzel távoztak – legvégül pedig, 1968 decemberében, meghalt.