Ian, a középkorú, megfáradt, gint vedelő újságíró egy csilli-villi hotelszobába érkezik egykori szeretőjével, Cate-tel. Nem ugyanazt akarják egymástól, meg is van az ára. Kis hétköznapi erőszak. És egyszer csak berobban a kinti világ. De hol vannak egyáltalán? Érkezik egy katona, magával hozva az élet-halál helyzetek brutalitását.A Szétbombázva az erőszak természetét vizsgálja. Mi köze a magánéletünknek a kinti világhoz? Hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikció?A ’95-ös, londoni ősbemutatót óriási bulvár-botrány kísérte. Azóta számos neves színház tűzte műsorára, elősegítve, hogy ezt a nyers darabot valódi érdemeiért, különleges víziójáért értékelhesse a kortárs közönség.

2077-et írunk. Nem lehet pontosan tudni, hogy mi zajlik odakint. A darab szereplői – apa, anya és kislányuk – próbálják kideríteni, hogy valójában mi történik, de ebben sok minden akadályozza őket. Mindenki másként reagál a kinti zűrzavarra. A tájékozatlanság általános. Az anya gondoskodásból úgy csinál, mintha minden mehetne tovább változatlanul. Az apa félti a családját, kizárna mindent, ami történik. Kislányuk pedig egy külön világba menekül. Vagy mégsem?   

Szórakoztató, interaktív, színházi este minden korosztálynak! Minden a pillanat műve, a közönség instruálhatja a szereplőket, megadhatja a szituációkat! Gyere velünk játszani!

 A kaland során a legtávolabbi szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben pedig orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből, és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatták a Csárdáskirálynő című operettet, amelyben a lúdtalpas, karikalábú, szőrös katonák játszották a női szerepeket is.

Ebben az esetben nem az a kérdés: vajon a közönség tapsol-e a végén? Ha az orosz táborparancsnok tetszését elnyeri az előadás, akkor hazaengedi az évek óta a hazájuktól távol raboskodó hadifoglyokat. Sikert csak az egykori bécsi és budapesti Csárdáskirálynő előadások ünnepelt karmesterével tud aratni a szedett-vedett társulat, Ő viszont meglehetősen szkeptikus, és nem hisz az előadás sikerében – egy ideig… 

 Ki kapná fel a fejét arra, hogy Magyarországon valamelyik színház műsorra tűzi az örökbecsű operettet, a Csárdáskirálynőt? De ha mindez az első világháború alatt, tőlünk 6000 kilométerre, Szibériában, egy hadifogolytáborban történik? Az már kezd érdekes lenni! Kik? Miért? Kikkel? Hogyan? Sikerül- e? Majd minden kiderül ebben a valós eseményeken megnyugvó, érzelmileg felkavaró, szellemileg megmozgató, Kálmán Imre csodás dallamaival kísért történetben. Sírás, nevetés: igazi Színház! Színház a színházban, ember az emberben. 

Zenés romantikus vígjáték, arról az időről, amikor még az I. világháború kényszere miatt férfi játszotta a csárdáskirálynő szerepét. A fogságba került katonák tábori színházakat szerveztek, a díszleteket, a kellékeket, a ruhákat maguk készítették el vagy szerezték be. Ilyen előadás során adták elő többek közt a Csárdáskirálynőt a Magyar Tábori Színház tagjai 1919 novemberében Szibériában.

Milos, vasúti gyakornok és Mása, vasúti jegyellenőr szerelmének kibontakozása közben zajlik a II. világháború. A szigorúan ellenőrzött német vonatok megérkezésének napján történik minden: Milos meghal és ezt sem a férfiasságának kudarca, sem a felvágott erek, sem a galambszarral borított állomásfőnök, sem a mama rézgombjaival ékesített vasutas-kabát, sem pedig a szerelem nem akadályozhatja meg.

a Cervinus Teátrum vendégjátéka A  legfelsőbb vezető rendeletet ad ki: mától  szigorúan tilos kinézni az ablakon- mely  a szabadság abszolút  betiltásának metaforája. A szerző megmutatja a panelház lakóinak reakcióit. Az emberek lehajtott fejjel közlekednek, és meg sem közelítik az ablakokat. Tiltakozás helyett magyarázatokat konstruálnak - büdös van ott kint, a jövőben a házakat úgy is a föld alatt építik.... A többség inkább alkalmazkodik, aki pedig nem, azt elviszi a Fekete Autó. Az egyik ellenőrzés alkalmával egy nőt rajta kapnak az ablaknál.  A család védelmébe veszi, hiszen mint kiderül vak, de a nő felvállalja tettét. Ő az egyetlen, aki megértette, mennyire esztelen és képtelen mindez. A valódi vakság nem őt, hanem környezetét sújtja, a társadalmat mely  nem látja a rendszer következményeit és 40 évig alkalmazkodik.
Peter Karvas a szlovák drámairodalom nagymestere, a szlovák abszurd dráma meghatározó alakja. Többek között ez a műve is  a rendszerváltásig tiltólistán szerepelt. 

Előadásunkban, humorral és kellő öniróniával tekintünk vissza a múlt legabszurdabb helyzeteire.

Kicsoda a Szindbád? Életművész? Időutazó? Netalán űrhajós? Vagy – hivatását tekintve – „szerelmész”, aki magas fokon képzett gasztronómus is? De ugyanúgy lehetne színész vagy író, hisz önmagát írja és játssza! Szindbád egy olyan újság főszerkesztője, melyben a régi dolgok számíthatnak a legnagyobb szenzációra. Múltfaggató jós? Lehetne tehát mindenki, akit elfeledett álmainkban keresünk. És persze ehhez közvetlenül kapcsolódik az is, hogy Krúdy Gyula olyan író, akinek rajongói, „ízlelve élvezői” vannak, újra meg újra olvasván oldalait, idézve mondatait. Mert a magyar prózastílus egyik legnagyobb mestere úgy és olyan tempóban írt, ahogy és amilyen intenzitással az ahhoz szükséges élményalapot magába fogadni tudta – és ahogyan e „megélés” hősein keresztül hozzánk vissza is került. Mi ez, ha nem egy szindbádi életvitel?Az 1971-es film-remek, Huszárik Zoltán és Sára Sándor alkotása méltán emlékezetes a magyar közönség számára. A filmbéli „pannon-tengeri hajós”, Latinovits Zoltán korunk mítoszává is avatta az örök utazó, nyugtot sehol nem lelő Krúdy-Szindbád alakját.Szindbád, az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönzött hős vándorlásainak színtereihez illenek a lírai hangulatok. Maga az írói lélek szövődött talán hasonló finom anyagból, mely saját lényén áteresztve az időt, egy másmilyen, visszahozható múlandóságot volt képes produkálni. Nála a „toronyórák is olyan időt mutatnak, amilyen talán soha sincs…”Ilyen, színes, mégis homályos és meseszerű közegben utazik, vándorol Szindbád, helyeknek, okafogyott céloknak és emlékeknek adva új értelmet. Ha végignézhetnénk útjai térképén, egy „áldott rendetlenségnek” lehetnénk szemtanúi, melyben a dolgok úgy találják meg a helyüket, hogy közben állandóan keresni kell őket. És ettől kezdve az olvasót, a nézőt is megkísérti a saját mélységeibe történő utazás, mely nem rejt különösebb veszélyeket és kései rádöbbenéseket, inkább szemérmesen kitárulkozik, ahogy egy-egy felidézett asszony régi szerelme adhat reményt a további vándorláshoz.Kisvárosok terei, régi fogadók, bennük régi emberekkel: gazdákkal, szolgabírókkal, kóklerekkel és titkon adakozó asszonyságokkal, pénztelen és fejfájós másnap reggelek új reményekkel – mindezek a „kihagyhatatlan” dolgok, itt, egyedül csak Szindbád, a hajós képzeletén áttűnve jelenhetnek meg nekünk, hogy úgy fedezzük fel őket újra, mint halhatatlan ismerősöket. Mert a titok maga soha nem titkolózik, inkább vall magáról, ha felfedésére méltó gazdára lel. E kegyben részesült Szindbád is, aki annyi férfi és nő mellett, főleg a lélek barátja volt, akárhányszor, felfedezni a múlt porladó örömét, az ízesen elmesélhető emlékek útjára lépett…

Márai Sándor költeményei négy tételben- Pálfy Margit előadásában