Az ’56-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóját a Debrecenben történtek felidézésével ünnepli a színház. A debreceni események megelőzték a pestieket, az életben maradt felvonulók közül páran filmbetéteken szólnak a közönséghez. A cselekmény fő vonala Mensáros László ’56-os szerepét idézi, akinek kihallgatásának és tárgyalásának dramatizálása jegyzőkönyv alapján készült. Története a 301. parcella avatásán ér véget: a kivégzettek nevének olvasásával.

Két egykori osztálytárs története. Az egyikük dörzsölt ügyvédnő lett, a másikuk műszaki fordító. Az egyiknek három gyereke és rengeteg pénze van, a másiknak nincs pénze, és egyedül neveli az örökbe fogadott fiát. Az egyik ingatlanok értékesítésével foglalkozik, a másik épp új helyre szeretne költözni...
„2017 január végén hallottam egy megtörtént esetet. Úgy éreztem, alkalmas lehet arra, hogy bemutassam, hogyan működik mostanában a mindenkit legázoló pofátlan pimaszság ott, ahol a dolgok eldőlnek, a mindennapi életben. Elkértem a sztorit, két hónap múlva kész lett a darab. Izgalommal várom, mi lesz belőle a színpadon.” (Spiró György)

A pécsi Bóbita Bábszínház előadása  - 4 éves kortól
Amikor a főkirály, valamennyi királynak a királya nem adta a lányát Kalamonának, az fogta magát, és a Szelet megkötötte. És az egész ország-világban nem találtatott egyetlen teremtmény, aki a Szelet megszabadítsa. Csak a szegényember meg a szegényasszony legkisebbik fia, a Rontó – akinek életében nem sikerült még soha semmi – vállalkozott, hogy vadkanokon, ördögökön meg varázsos asszonyokon keresztül elmegy a hetedik világ végéig, hogy ott a Kalamona palotáját, s benne magát Kalamonát megtalálja, s hogy a megkötött Szelet eloldja.
Színházi forgatag bábbal, tánccal, fénnyel, földdel, vízzel, levegővel, népmesekincsünk talán legmozgalmasabb darabja nyomán a népszerű pécsi Bóbita Bábszínház előadásában.

Valahol a kisváros szélén üresen áll egy ház. Látszólag legalábbis…
Mert a falak valójában két öreg szellemet tartanak fogságban: a II. világháborús katonát, akit éppen ebben a házban ért bombatalálat és az öregasszonyt, aki a ház magányos lakójaként hosszú évekig tűrte a bolondos szellem rendetlenkedését… Most ő is átkerült a túlvilágra, de elszakadni éppúgy nem tud a háztól, mint hadviselt szellemtársa… Fergeteges viszonyukban – a bosszantások és féktelen kergetőzések közepette – valami mégis összekovácsolja őket: rabságuk okát csak együtt képesek megfejteni…
A házba váratlanul új lakók költöznek, majd egy különös látogató is érkezik és egyetlen éjszaka alatt a legmélyebb titkok is kibomlanak…
A szálak a szellemek és az élők síkján párhuzamosan futnak – olykor alaposan összegabalyodnak, s ez az önmagában is komikus helyzet számtalan félreértésre szolgáltat okot, biztosítva egyúttal a néző számára a könnyfakasztó derűt és a rekeszizmok folyamatos igénybevételét…

Az évad következő Szellemidézésén, március 13-án Bara Margitra emlékezünk a majorban.

Az élet csak egy tűnő árny, csak egySzegény ripacs, aki egy óra hosszatDúl-fúl, és elnémul… …így Shakespeare, aki azért mégiscsak tudott egyet s mást ebben a témakörben, a színészről – igaz, ezt Macbeth mondja, minden Shakespeare-szörnyetegek egyik legszörnyetegebbike, tehát helyénvaló, ha némi kételkedéssel fogadjuk ezt a színész-meghatározást.Mert azért mégiscsak a színész a legfontosabb ebben az egészben: lehet a szerző lángtollú géniusz, lehet a rendező vaskezű angyal – a közönség elé azonban a színész lép ki, a néző az ő emlékével megy haza; rajta áll – vagy rajta bukik – a darab, az előadás, a színház, a… minden.Pedig csak egy óra hosszat (figyelem, metafora! valójában egy életutat értünk egy óra alatt) dúl-fúl: aztán elnémul, és végül meghajol és tovalibben az örökkévalóság felé. És innentől kezdődnek a színészről szóló emlékek, amelyek, az emlékek szokásához híven, megfakulnak, aztán eltűnnek, elnémulnak maguk is.Az immár sokadik évadába lépő kezdeményezésünk, a Szellemidézés, ennek a folyamatnak igyekszik gátat vetni. Színészek emlékét idézzük fel, akik odafent, vagy odalent, vagy jó, maradjunk annyiban: odaát játszanak már – de mi még láttuk őket, és így vagy úgy, ezért vagy azért, de hiányoznak. Néhányukat ugyan megőrizték a filmek, de azok hamis emlékek, mert megfakulnak. Az igazi emléket az agy meg a szív, főleg ez utóbbi őrzi – a budaörsi Szellemidézés hivatása pedig az, hogy ezeket az emlékeket egy pillanatra, egy, csak egy – de az örökkévalóságig tartó pillanatra felelevenítse.És mindezt a Majorban, ahol más estéken jazzkoncertekre – a Húsznegyven egyesülettel együttműködve -, zenei estekre vagy épp bort, urambocsá sörspecialitásokat kóstolgatni is várják a látogatókat.A Szellemidézések estéin  – minden páratlan hónap harmadik szerdáján – az emlékek mellett kávékülönlegességek és sütemények, pizzák és társaik incselkednek a vendégekkel: jöjjenek csak jöjjenek szellemet idézni!

Az évad első szellemidézésén Major Tamásra emlékezünk egy új helyszínen, a Zichy Majorban.

Ezúttal Ruttkai Évára emlékezünk, aki Latinovits Zoltánnak legendás társa volt, nem csak a magánéletben, hanem a színpadokon, a filmvásznon és a televízió képernyőjén is.

Soós Imre
Huszonhét év, ebből összesen nyolc év a pályán. Mégis, a legnagyobbak között emlegetjük. Hogy miért, erre keressük a választ Szellemidézés sorozatunk idei első délutánján. 
Felvételről mesélnek róla egykori partnerei és pályatársai, többek között Törőcsik Mari, Örkényi Éva, Makk Károly.
A vásznon felelevenítjük legkiemelkedőbb film és színházi szerepeit is, például Ludas Matyit, a Liliomfiból Gyuri pincért, Rómeót, a Körhintából Bíró Mátét, stb...

Vendégünk: Szebényi Ágnes színháztörténész, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársa
Beszélgetőtárs: Bognár Éva