zenés mesejáték 6 éves kortólVan kezem, lábam. Van hangom, tudok beszélni. Én én vagyok, te pedig te vagy. De ki is vagyok én? És ki vagy te? Milyenek a fiúk? És milyenek a lányok? A fiúk mindig rosszak, a lányok mindig jók? És miért ilyenek vagy olyanok? És milyen az, ha kistestvérünk lesz? Mi lesz anyu szeretetével? Elveszi, és a kistestvérnek adja? Vagy megsokszorozza és csak több lesz belőle? De szeretem én azt a másikat? És milyen az, ha nyaralunk vagy kirándulunk? Rengeteg kérdés, de hol van rá a válasz?Előadásunkban Bartók Béla Gyermekdalok és Mikrokozmosz című műveinek újragondolt részleteivel,valamint kortárs költők gyerekverseivel keressük a kérdésekre a lehetséges válaszokat, ismerkedünk a világgal és kicsit önmagunkkal.

A mikve rituális fürdő, ahol az ortodox zsidó nők megmerítkeznek, és ezáltal megtisztulva térnek vissza otthonukba, hogy teljesítsék házastársi kötelességüket. Ám a darabbéli asszonyok, miközben testileg lemeztelenednek egymás előtt, lelkük titkait gondosan próbálják megóvni. Hiszen kell-e, lehetséges-e megkérdőjeleznünk alapértékeket, alapigazságokat, ha mindenki más hisz bennük?De ha a hit nevében éppen magáról az emberről, az emberségről feledkezünk meg? És egyáltalán létezik olyan ember, akinek minden tette, minden tulajdonsága, minden gondolata megfelel az elvárásoknak? Ha másokat megbélyegzünk, azzal el tudjuk magunkról terelni a figyelmet?Lehetséges-e, kell-e, merünk-e lázadni a normák ellen, ha a közösséghez való tartozásunk éppen attól függ, betartjuk-e annak szabályait? Egy közösséget valóban csak a vakhit és mások kirekesztése tud összetartani és erőssé tenni? Téthelyzetben a félelem, a szabálykövetés, a megfelelni vágyás, vagy emberségünk, igazságérzetünk erősebb?Hadar Galron színdarabja a humánum és a szabadságvágy drámája.

Crnkovity Gabriella, Miki
Michaela. Jobban szereti, ha Mikinek szólítják. A vallásosság távol áll tőle, azt is mondhatnánk, hogy anti-ortodox. Énekesnő. Szabad gondolkodású, ami a beszédében és a viselkedésében egyaránt megmutatkozik. Nem tűri a korlátokat, a szabályokat, a törvényeket. Azt cselekszi, amit a szíve diktál. A szerelméért viszont bármire képes. Így kerül a mikvébe. Szereti a férjét, aki nemrég rákattant erre az ortodox dologra és nem hajlandó vele lefeküdni, amíg Miki meg nem tisztul....

Hadar Galron Mikve című színműve nyolc nő mélyen őrzött titkokkal, félelmekkel és vágyakkal terhelt sorsát tárja elénk egyfelől drámai nyíltsággal, bátorsággal, másfelől szívbéli empátiával és humorral.A különböző problémával küzdő szereplők közül mindenki találhat magának valakit, akivel titkon egy kicsit azonosulni tud, és hazafelé felteheti magának a kérdést: Tovább hazudunk-e másoknak, és legfájóbb módon önmagunknak, vagy merünk-e igazat mondani, merünk-e még a halál előtt legalább egyszer ÉLNI, bátrak lenni, akár egy nehezebb, de mindenképpen tisztább, teljesebb, szabadabb élet árán is?

Mind a koreográfia, mind Edith Piaf dalainak kiválasztása egy dramaturgiai ívet követ, figyelembe véve életútjának helyszíneit.
Piaf életét sokféleképen dolgozták fel, de érdekes, hogy dalaihoz legközelebb álló társművészet, a táncművészet nem. A tánc, a mozgás drámai feszültségét felhasználva és az élő énekkel nyitunk egy új dimenziót, kicsit közelítve a mozgásszínházak abszurdan mesélő világa felé.
Az előadással nem az a cél, hogy lehangoljuk a közönséget, de az sem, hogy csak nosztalgiázva énekeljünk és táncoljunk egy képzeletbeli július 14-i utcabálon. A tánc speciális nyelvére fordítjuk le Piaf sanzonjait, költői szövegeit s próbáljuk megtalálni a dallamok mögött rejtőzködő énekesnő piszkos rózsaszín életét a Pigall-tol az Olympia színpadáig.
Az estet egy fergeteges Kánkánnal zárjuk feloldva Edit Piaf szívbe markoló életútját.

Szeretnél felfedezni egzotikus állatokat a dzsungel mélyén? Ha összekötnéd a csillagokat az égen, neked milyen alakzat jönne ki? Énekelnél szülinapi dalt az óriás kék bálnának? Te milyen fagyit csinálnál az északi sark jegéből? Mimóza Géza és Mimóza Róza mindig is kalandorok akartak lenni, ám gyerekkori álmaiktól elsodorta őket az élet, és fantasztikus felfedezők helyett házsártos házaspárrá váltak. Mindennapi nyugdíjas életüket egy titokzatos utazóbőrönd fenekestül felforgatja. A rejtélyes bőröndben gyermekkori emlékeikre bukkannak, amik visszaröpítik őket a múltjukba. Vajon sikerül legyőzni mimózaságukat és visszanyerik kalandvágyukat? Hunyd le a szemed és bökj rá a térképre! Na, hova utazunk?

Krasznahorkai magával ragadó intenzitású szövegei, két vetítővászon és négy előadó találkozik egy mediálisan telített, mégis szűk térben. Négy réteget ajánlunk a nézőknek: szöveg, tánc, zene, film – és rájuk hagyjuk a választás lehetőségét, hogy mikor mit követnek. Mint az életben. Mert nem mindegy.És mivel nem az, ezért kérdezünk: Hol csúszik el a kommunikáció két ember között? Mekkora a szakadék az elvárásaink és a valóság között? Hogyan mulasztunk el fontos találkozásokat, mert nem jelen idejű a figyelmünk? A válaszkeresésből rajzolódik ki helyzetjelentésünk az Y-generációról. Nyers korrajz, mozgásba öntve.
Hol vagyok attól az / ifjútól, aki hittem a / világot – kesztyűként! – kezemre húzni. / Ujjaimat mozgatva könnyedén / érezni: igen, illik, rámszabott. (Petri György: Metaforák helyzetünkre – részlet) Miről beszéljünk? Magunkról. S egymásról. Mindig. Újra és újra. Fáradhatatlanul. A XXI. század mintha minduntalan az újradefiniálást róná feladatként az X, Y és Z generációk számára. De létezik még új? Minden volt már – szokták mondani, s abból a bizonyos újból korunk ifjainak már nem maradt egy sem a nap alatt. Hogyan tovább? Vezet út még előre? Vezet. Muszáj. Vezetik az embert például alapvető igényei: a testi szükségletek, és az el nem hanyagolható éhség a tudásra, s e csillapíthatatlan éhség enyhítésének legalapvetőbb csatornája: a kommunikáció. Meg persze az arra való képtelenség, generációnk egyik alapproblémája. Ezekről szól. Mert nem mindegy.