Schneider Mátyás fuvarozó egyik napról a másikra sikeres lesz. Gazdagságát azonban megkeseríti, hogy felesége egy grófi lakájt szerződtet, mert nagypolgári életet akar élni. Az arisztokrata családoknál szolgáló Hippolyt megjelenése az újgazdag Schneider-házban számos nevettető, mulatságos helyzetre ad alkalmat. 

A Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciója A melódia fülünkbe cseng, mert örökzöld: „Köszönöm, hogy imádott, / hogy reám úgy vigyázott, / de ne küldjön virágot nekem.” Nem nagyon találni olyan embert, aki ne tudná, hogy ez a „Hyppolit”. Az 1931-es film klasszikus és örökzöld vígjáték, poénjait és dalait azok is tudják, akik esetleg nem sejtik, honnét idézik, dúdolják. Elhinné valaki is, hogy ennek a játékfilmnek a korabeli német verziója csúfosan megbukott? Vajon mi lehet az, ami a magyar néző számára működik benne? A történet főszereplője Schneider Mátyás fuvarozó, aki egyik napról a másikra jómódú emberré válik. A könnyű élet élvezetét azonban megkeseríti, hogy úrhatnám felesége egy grófi lakájt szerződtet, mert nagypolgári életet akar élni. Megjelenik hát Hyppolit, ez a különös manipulátor, s vele együtt a titok… Ebben az „álarcos” kavalkádban senki sem azonos önmagával: ki azért, mert kivagyisága nem engedi, ki azért, mert önérdekeit akarja érvényesíteni, ki meg azért, mert valódi arcát kell eltakarnia az érzelmei igazságáért. Egyedül Schneider az, aki ragaszkodik régi önmagához (emlékeznek: „akkor is hagymát eszem hagymával”). S miközben ki kellene nevetnünk őt, az uborkafára felkapaszkodott, bumburnyák kisembert, szabadságvágyának ez a bumfordi kifejeződése mégis szimpátiát ébreszt bennünk. Talán itt van a siker titka? Mi mindannyian ilyen félresikeredett szabadságharcosokként ismerünk magunkra benne? A Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciója

Bambuszerdő mint labirintus. Elszigeteltség. Túlélés.A fizika törvényein túlra, a lélek dimenzióiba pillant Frenák Pál új koreográfiája, mely Japánban, a Villa Kujoyama koreográfusi díjasaként szerzett élményeiből és Alain Resnais kultikus filmjéből (Szerelmem, Hirosima) inspirálódik. Ahogy a film, úgy Frenák is emberi kapcsolatokon keresztül vizsgál társadalmi és globális problémákat. Felelősen bánunk-e világunkkal? Van-e remény, vagy az emberiség újra és újra felfalja önmagát?

Többen vagyunk, mint fatörzsön a harmatcseppek (...) Alkonyatra fehér csontok leszünk, Meglegyint a múlandóság szele…” (IbuszeMaszudzsi)   Bambuszerdő mint labirintus. Elszigeteltség. Túlélés. A fizika törvényein túlra, a lélek dimenzióiba pillant Frenák Pál új koreográfiája, mely Japánban, a Villa Kujoyama koreográfusi díjasaként szerzett élményeiből és Alain Resnais kultikus filmjéből (Szerelmem, Hirosima) inspirálódik. Ahogy a film, úgy Frenák is emberi kapcsolatokon keresztül vizsgál társadalmi és globális problémákat. Felelősen bánunk-e világunkkal? Van-e remény, vagy az emberiség újra és újra felfalja önmagát? Koreográfia és koncepció: Frenák Pál
Társkoreográfus: Halász Gábor
Koreográfus asszisztens: Maurer Milán
Zeneszerző: Gryllus Ábris és Farkas Miklós
Japán kulturális konzultáns: Paule Jeanne Francoise
Hangtechnika: Horváth András
Fénytechnika: Kovács Áron, Hepkó Miklós
Szcenika: Tóth Péter
Jelmez: Henez Mariann
Produkciós vezető: Móricz Fruzsina

2017-ben minden hónap utolsó keddjén szeretettel várjuk Önöket a Hírös Város Turisztikai Központba!Beszélgetőpartner: Kriskó János

A színdarab Csáky Pál író, EP-képviselő műve alapján készült a komáromi Boráros Imre Színház előadásábanaz Ars Sacra Fesztivál keretébenAz előadás, melynek díszleteihez Nagy János szobrászművész alkotásait is felhasználják, egy fohásszal kezdődik, és azzal ér véget. Az alkotók szándéka szerint ez egy rituális keretet ad majd a műnek – utat nyitva ezzel a reménynek, hogy megmaradhassunk szülőföldünkön magyarnak, s hogy megőrizhessük kétezer éves keresztény kultúránkat a háborgó Európában.A darab, amelyet Gali László Jászai-díjas rendező rendezett, formálisan egy kisvárosi gimnázium hét volt diákjáról szól, akik a szlovákiai magyar társadalmat képviselik, akiknek az életpályája modellértékű, s azt hivatott bemutatni, hogyan alakult ki mostani valóságuk a múlt évszázad nyolcvanas éveihez képest.

 Tulajdonképpen mi az, hogy Nő? Karinthy Frigyes szerint a Férfi és a Nő mindig mást akar: a Férfi a Nőt, a Nő a Férfit. Lehet. Mindenesetre nincs az a férfi, aki vetekedhetne egy nő sokszínűségével, titokzatosságával. A férfilélek átlátszó, a női kiismerhetetlen.
Maradjunk egy egyszerű válasznál: a Nő – maga a Csoda! Hogyan lehetséges egy Csodát hétköznapi módon elemezni? Előadásunkban erre teszünk kísérletet. Nőkről beszélünk és éneklünk sanzonokat, kuplékat, nőkről, akik ezekben a színpadi jelenetekben talán valamiféle magyarázatot adnak arról, hogy a női lélek kimagyarázhatatlan.
Olyan szerzőkhöz folyamodtunk, akik a 20. század elején szerették volna megismerni a rejtélyt, amit a Nő jelent. Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Szép Ernő, Csáth Géza, Karinthy Frigyes, Thury Zoltán, Herczeg Ferenc, Szini Gyula, Kosztolányi Dezső írásait a Nőről előadják: Auksz Éva, Holecskó Orsolya, Szűcs Kinga, Vándor Éva. A női lélek megértésében két férfi segít: Őze Áron és Derzsi György. 

A Délibáb gondolatébresztő a magunktól megfogalmazott és kívülről ránk szabott kulturális és politikai valóságok küzdőterén. A kortárstánc megsemmisítése és pusztulása, a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság állapota, hitvesztés, kudarc, a mozdulat halála. Mindennapi érzéseink és elképzeléseink megkérdőjelezése. Ebben a fiktív(?) térben csikarnak ki végletes helyzeteket magukból és egymásból a nehézkedéssel küzdő előadók.(A színpadon meztelenség látható.)

„Hol legitimek a megéléseink? Egy csomó érzés, állapot egyszerűen illegál, nem szabad. A művészet alibi. A művészet oltárán szabad olyat tenni, amit az életben nem minden esetben. Ezért a művészet játék, alibi a szabadságra.” Hód Adrienn

Szólóban előadott, válogatott jelenések gyűjteménye. Adott időben egy előadó, egy akcióban, egyfókuszú figyelemben. Az előadók is kapcsolódnak a közönséget alkotó emberek csoportjához és a közönségnek, akárcsak az előadónak, felelőssége van a színházi élményben. Mindez több lehetőséget kínál arra, hogy előadó és néző viszonyba kerüljön egymással. Éppúgy, mintha időt szánunk arra, hogy megismerjünk valakit, akkor megnő a kötődés lehetősége. A nézőktől érkező reakciók színezik a jelenidejű színpadi cselekvést, ami behoz egy változó, ismeretlen tényezőt. Az idő közrejátszik abban, hogy nem csak megfigyelők vagyunk, hanem az általunk elmondható történetek díszletét is mi alkotjuk. Egy találkozás belső történései és dinamikája elkezdenek a jelentés tartományában működni, mit jelenthet számunkra és mivé válhatunk a találkozás által. 

Volt egyszer egy gyönyörű hercegnő, Hófehérke, akinek pokollá tette életét féltékeny mostohája, a királynő. A királyi kastélyból elűzött Hófehérke szerencsére hamarosan otthont talált az erdő mélyén lakó hét kedves törpe házikójában. A gonosz bűbájjal rendelkező mostoha továbbra sem tett le arról, hogy Hófehérkét félreállítsa útjából. Különböző praktikákat eszelt ki, de a véletlen különös fordulatával Hófehérke megmenekült és a mese boldog véget ért...