A római nép hosszú évek óta háborúban áll a gótokkal, hadvezérük Titus Andronicus. Miközben a császár halálát követő belviszályok gyengítik a római birodalmat, Titus a gótokon aratott győzelmei által egyre nagyobb befolyást szerez a döntéshozók szűk körében. A kor, melyben Titus mindent megtesz azért, hogy becsületes, tiszta ember maradjon, veszélyes, kiszámíthatatlan. A hadvezér hiába igyekszik, egész családja végzetes helyzetbe kerül. A Titus által Rómába hozott foglyok, köztük a gót királynő, Tamora, olyan cselszövést eszelnek ki, melyben csak azok maradhatnak pozícióban, akik semmitől sem rettennek vissza, még emberi mivoltuk elvesztésétől sem.Az ókori Rómában játszódó történet Shakespeare egyik korai drámái közé tartozik. Ma már valódi erejét nem a véres jelenetek adják, ahogy Shakespeare korában, hanem a történet hátborzongató kiszámíthatatlansága, a kor ábrázolása, melyben bármi megtörténhet.A tragédiát Pálfi György viszi színpadra, a filmrendező első alkalommal rendez a Weöres Sándor Színházban.

Trianon utáni zavaros idők, Erdély, Székelyföld. Táncos Csuda Mózes, a Mózsi, már nem tejfelesszájú legény. Ember ő a javából, akit az Úristen különös képességekkel ruházott fel. Nem járt egyetemre, de az esze olyan gyorsan forog, mint a villám, nem pszichológus, de ismeri az emberi lelket, mint a tenyerét, nem akcióhős, de a kellő pillanatban keményen kivágja magát a legnagyobb slamasztikából is. Mózsi nem felkent pap, de Istent szolgálja minden szavával, minden cselekedetével. Mózsi nem szent, de mindenkin segít, akit arra méltónak talál, lett légyen bárminemű vallása, származása, hovatartozása, vagy világnézete. Ha nem megy másképp, hát, előveszi még a bicskáját is… De mindig hazatér a családjához, az asszonyához, a gyermekeihez. Háborún, kegyetlen és tudatlan ellenség rosszakaratán, torkolattüzén, puskagolyóinak aljas sziszegésén át is hazatalál. És felneveli a tizenhárom almafáját, hogy új életet hordozzanak, új generációkat tápláljanak, örvendeztessenek…

A korabeli dokumentumok, levéltári adatok, valamint Wass Albert Tizenhárom almafa című regénye alapján írt szövegkönyv alapként szolgál egy olyan előadás színreviteléhez, melynek célja egy „nagy világrendben” állhatatosan tovább élő kis nép harcának és életre ítéltségének a bemutatása.

Ötvenes évek, New York, bírósági épület. Egy felső emeleti kis terem kopott falai közé bezárják a 12 esküdtet, hogy eldöntsék, bűnös-e, vagy ártatlan az a nehéz sorsú fiú, akiről minden szem- és fültanúterhelő vallomást tesz. Egyértelmű, hogy ő ölte meg az apját. Vagy mégsem? Reginald Rose eredeti tévéjátékából nagyjátékfilm és színdarab is született. Hatalmas siker volt, a világ legjobb filmjei között tartják számon a Henry Fonda főszereplésével bemutatott művet. Szolnokon a 8. esküdt szerepét Széles Tamás alakítja, a társulat szinte minden férfitagja játszik benne. A mély morális kérdésekkel megerősített, izgalmas esküdtszéki döntésről született színdarabot Kiss József rendezi.

bűnügyi játék Ez a lebilincselően izgalmas, fordulatos krimi akkor kezdődik, amikor már minden megtörtént: adott egy gyilkosság, megvan az áldozat és a feltételezett tettes is, megvolt a tárgyalás, és már csak az ítélethozatal van hátra. Ezen a ponton azonban makacs porszem kerül az igazságszolgáltatás gépezetébe.
Tizenkét esküdtnek döntenie kell egy apagyilkossággal vádolt fiú sorsáról. Ha felmentik, talán egy bűnözőt szabadítanak a társadalomra. Ha elítélik, talán egy ártatlan embert küldenek a biztos halálba. Minden jel arra utal, hogy a fiú bűnös, és gyorsan el is lehetne ítélni, ám az esküdtek között akad egy ember, aki kételkedik a vád igazságában, és megpróbálja maga mellé állítani a többieket. 
Az esküdtek szobájában elszabadulnak az indulatok, és a vita hevében elképesztő nyomozás veszi kezdetét, mialatt minden korábbi biztos tudásunk megkérdőjeleződik.
Reginald Rose legendás műve az előítéletekről és a kontrollálatlan indulatokról szól, arról, hogy képesek vagyunk-e józanul, a saját beidegződéseinket félretéve ítéletet mondani valakiről.

 A mesének több földolgozása is ismert, népenként, országonként eltérő történetvezetéssel, kislánnyal, anyóval, fiatal legényekkel. A mesének szlovén, görög, szlovák, orosz és magyar változata is van, több játékfilm és mesefilm is földolgozta a tizenkét hónap témáját. Előadásunkban azt szeretnénk bemutatni, hogy milyen fontosak a természet szabta szabályok, hogyan és miként tudjuk magunkat erősítve fölhasználni az évszakok váltakozásából eredő, szokásainkat, hagyományainkat is meghatározó betartható rendet. Arra keressük a választ, hogy miért látja meg a tavasz szépségében az újjászületés lehetőségét, a nyár melegében a szabadságot, az ősz színességében a gazdagságot és a tél melegében a család összetartó erejét az egyik, és miért jelentenek a fenti dolgok pusztán hideget, esőt, hőséget és kiszámíthatatlanságot a másik ember számára? És a megfejtés...reméljük nem marad el! 

Tizenkét szék, egy szövevényes kincs utáni hajsza. Egy egykori orosz arisztokrata megtudja, hogy anyósa a szalongarnitúra egyik székébe rejtette a családi ékszereket az 1917-es forradalom idején. Csakhogy tizenkét ilyen szék van, és a nagy káoszban ezek különböző gazdákhoz kerültek. A főhős és a hozzá csatlakozott vérbeli szélhámos Oroszországon keresztülvezető útját többször szegélyezi az ugyancsak kincs után kutató pap személye. Érdekes karakterpárosítás egy izgalmas előadáshoz.

történelmi drámaSzabadkán születtem, Délvidéken. Tőlünk tizenegy kilométerre északra húzódott a magyar határ. A városban mindenki folyékonyan beszélt magyarul. Ha az ember nagyritkán olyan délről betelepített jöttmenttel futott össze, aki nem értett magyarul, az eseményszámba ment, hírértékkel rendelkezett. A családom megkérdőjelezhetetlen magyarságtudattal rendelkezett. A gyermekszobában a mesék szinte mindig a Magyar Királyságról, és az érte küzdő hősökről szóltak. Sokáig fel sem fogtam, hogy nem Magyarországon élek. Ez a tény az iskolában vált egyértelművé. A magyar történelmet tanultuk, egészen az I. Világháborúig. Ott megállt a világ, megállt a tananyag, eltűnt minden magyarázat, csend ült el minden tanáron, minden osztályon, minden gyermek mindenre kíváncsi izgága lelkén. Bár többségben voltunk szülővárosunkban, mégis kisebbség lettünk. Mi történt velünk azon az őszön? Senki erre semmilyen választ nem tudott adni. Később kaptunk ugyan válaszokat, de azok messze voltak attól, hogy megnyugtatóan kielégítsék természetes érdeklődésünket. A dátumot, az eseményt és az abban résztvevő személyeket sűrű homály fedte. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezt a sűrű homályt, vagy inkább sötét éjszakát, a félrebeszélés és a tudatlanság köde övezte. Ennek ellenére mindig is éreztem, hogy a ködön túl rejtőzik a jelenünket eredményező múltunk egyik legfontosabb eseménye. Minél inkább tudatára ébredtem, hogy a szülőföldem nem tartozik a hazámhoz, annál inkább egyértelművé lett számomra, hogy koronázó nemzetből szolganéppé süllyedtünk.
Később, amikor sűrűn lapozván a drámairodalmat, Rómeó és Júliától a királydrámákon keresztül III. Richárdig értem, egyre jobban nyomasztott az a tény, hogy a lendületes, fordulatokban gazdag történelmünk miért nincs színpadra írva? Hogyan juthatott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig? Hogyan uralkodhatott el az a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi minden háború alatt, hogy nem csak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is a háború folytatása más eszközökkel.

Mi lenne, ha nem mennék be? Nem akarok bemenni, rettenetesen álmos vagyok. Nem tudom, egyfolytában ásítozok. Képtelen vagyok. Istenem, add, hogy hirtelen tapsrend legyen, felvegyem a gázsit, és hazamenjek! Nem tudom a szövegem, nem emlékszem a mozdulataimra, nincs hangom. Krákognom kell, köhögnöm kell, de nem szabad. Mi lenne, ha itt maradnék? Miért jöttek el ma a nézők? Meg tudja ezt nekem valaki magyarázni? Miért járnak az emberek még mindig színházba? Ha tudnák, hogy milyenek vagyunk a színfalak mögött, biztos nem jönnének többé. Sajnálnának. Moziba járnának inkább.Hatházi András és Tom Dugdale előadása a színész tudathasadásos állapotáról – estéről estére szüntelenül hazudunk és igazat mondunk.

Két fiatal ül a Városliget egy padján. Körbelengi őket az akácvirág illata. A verkli hangja lassan elhal, beesteledik. Ebben az örökké tartó pillanatban a jövő csupa ígéret. Liliom és Julika találkozása két magányos ember egymásra találása. Szerelmük a nagy szerelem, amiért érdemes mindent feladni és újrakezdeni.
A Liliom a huszadik század egyik legszebb és legfájdalmasabb története. Liliom öntörvényű művész akinek szerelméért vagy vállalnia kell az önfeladással járó polgári létet, vagy szembe kell néznie a nyomorral.

A Budapesti Anarchista Színház előadásaA Budapesti Anarchista Színház úgy gondolja, hogy elég színdarab készült már az etikátlan monogám kapcsolatokról, a Többszörös Orgazmus című produkciójával tehát az etikus nem-monogám kapcsolatok lehetőségeit járja körül. A “poliamória” vagyis sokszívűség olyan szexuális szubkultúra, ahol a szerelemnek nem előfeltétele a kizárólagosság, sem szexuális sem érzelmi értelemben. A darab Dossie Easton és Janet Hardy “The Ethical Slut” című kultkönyvén alapul (magyarul Szexbolondok Illemtana címen jelent meg, ) és olyan értékeket állít középpontba, melyek deficitje nem csupán a nemi életünk minőségét ronthatja: becsületesség, önismeret, intimitás, szabadság. Ilyenformán bátran ajánlhatjuk megrögzött monogámoknak is!

1940 legnagyobb zenés színházi sikere kétségkívül Eisemann Mihály és Szilágyi László új operettje, a Tokaji aszú volt, amely még három évvel később, a háború végén is műsoron maradt, sőt meg is filmesítettek. Eisemann Mihály ebben sem fukarkodott tehetségével, olyan slágerei szerepelnek az operettben, mint a Pénz beszél, a Fáj, a szívem, a Május van, Az orgona virágzik, vagy a Rózsa, rózsa, bazsarózsa, no meg sok más ismert dallam, amely most az új átdolgozás során került a darabba.

200 évvel ezelőtt született Arany János, a magyar irodalom egyik legkiválóbb csillaga, kinek Toldi című elbeszélő költeménye megjelenésének pillanatától osztatlan sikert aratott mind az irodalmi, mind pedig az olvasói körökben. A mű nagyszerűsége mit sem csorbult az elmúlt 170 évben.* Természetesen komoly kihívás egy ilyen klasszikus színpadi adaptációja, hiszen a műfaji átdolgozás csak abban az esetben megengedhető, ha azáltal sikerül felnőni az eredeti mű nagyszerűségéhez.

Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miköz­ben a mozgás, a zene, a tánc és a szöveg is szerves részévé válik. A 2014-ben végzett fizikai színházi rende­ző-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán. Osztályvezető tanárok voltak: Lukáts Andor, Horváth Csaba. Az előadást Lábán-díjra jelölték.