Hírek

  • Jubilál az Egri Érsekkerti Nyári Játékok

    Szerelemszínház született – adták hírül 2010-ben a lapok, amikor is Tatár Gabriella színésznő megalapította a Pinceszínház Egert. Ebből született meg az Egri Érsekkerti Nyári Játékok, mely így idén jubileumát ünnepli.


    Szavazz a Kaszás Attila-díj jelöltjeire!

    Vlahovics Edit, Csankó Zoltán és Földes Tamás maradt versenyben 2020-ban a Kaszás Attila-díj utolsó fordulójában, ahol a közönség szavazatai a döntőek. Szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon lehet!


    Átadták az első adag maszkot a Vörösmarty Színház munkatársai

    A koronavírus járvány idején a Vörösmarty Színház munkatársai is kiveszik részüket a segítségnyújtásból a védelem területén.


A jövő társulatának üzent a Móricz Zsigmond Színház!

2016-10-18 15:05:45

Október 17-én volt pontosan 35 éves a Móricz Zsigmond Színház Önálló Társulata! Ebből az alkalomból a teátrum üzent a jövő társulatának egy időkapszulával. A szerkezetbe helyezett üzeneteket az 50 éves születésnapját ünneplő színháznak szánja a jelenlegi színházvezetés. 

"Nagyon izgalmas lenne, ha most is elolvashatnánk a 15 évvel ezelőtti gondolatokat, ezért jutott eszünkbe, hogy a jövő generációnak megpróbáljuk megadni ezt az élményt. A kapszulát a VIDOR Ligetben ássuk majd el az évad végén. Addig várjuk az üzeneteket." - mondta Kirják Róbert, a teátrum ügyvezető igazgatója.

A nézők is hagyhatnak nyomot a jövőnek. Az érvényes bérlettel vagy az erre az évadra szóló jeggyel rendelkezők a Szervező- és Jegyirodában hagyhatnak egy rövid levelet lezárt borítékban. Ezeket az üzeneteket majd csak 2031-ben nyitják fel.