• Észt filmeket vetítenek a Megálló Közösségi Házban

    Észt filmeket vetítenek a Megálló Közösségi Házban

    Négy izgalmas kortárs észt filmet és egy friss animációs kisfilmekből álló válogatást tekinthetnek meg a filmrajongó érdeklődők a 12. Észt Hét keretében, 2019. március 25. és 29. között Szegeden, a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Házban. A rendezvényt Kristi Karelsohn, az Észt Köztársaság magyarországi nagykövete nyitja meg március 25-én hétfőn, 18:30-kor.
  • Karády-est a Váci Dunakanyar Színházban

    Karády-est a Váci Dunakanyar Színházban

    Mindenki ismeri a nevét, mégis alig tudunk róla valamit. Egy korszak ünnepelt sztárja volt, mégis kevés embernek jutott olyan sanyarú sors, mint neki. Karády Katalin – hiszen róla szól az Ópiumkeringő – mégsem tört meg soha, mert egy elsöprő szerelem mindenen átsegítette.
  • Jelen/Lét Fesztivál - másodszor a Nemzetiben

    Jelen/Lét Fesztivál - másodszor a Nemzetiben

    A magyarországi bolgár, horvát, görög, német, örmény, roma, szerb és szlovák nemzetiségek előadásai láthatók március 25. és 30. között a Nemzeti Színházban. Csasztvan Andrással, a szarvasi szlovák Cervinus Teátrum vezetőjével, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnökével beszélgettünk.
  • POSZT 2019 Versenyprogram

    POSZT 2019 Versenyprogram

    A 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére. 
  • Március 25-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja a Nemzetiben

    Március 25-én kezdődik a nemzetiségi színházak fesztiválja a Nemzetiben

    Az V. Jelen/Lét Fesztivál hat napja alatt 14 színház mutatkozik be 17 előadással. Az esemény sajtótájékoztatóján Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke emlékeztetett arra, hogy az első pillanattól vállalták a nemzetiségi színházak ügyét, szoros kapcsolatot ápolnak a színházakkal, és öröm, hogy a Nemzeti Színház már második alkalommal adhat otthont a fesztiválnak.
  • Látássérülteknek narrált előadásban Bizet Carmenje

    Látássérülteknek narrált előadásban Bizet Carmenje

     Bizet remekműve majd’ 150 éve vezeti a világ operaházainak toplistáját. Nem is csoda: a darabban olyan melódiák csendülnek fel, mint a Habanera vagy a Torreádordal, és címszereplője, a veszedelmes vonzerővel bíró, zabolátlan cigánylány az operairodalom egyik legizgalmasabb, legerotikusabb női karaktere. Az Erkel Színház 2019. március 17-i előadása látássérültek számára narrált, hallássérültek számára pedig feliratozott.   
  • Ismét bábos drámaíró versenyt rendeznek Békéscsabán

    Ismét bábos drámaíró versenyt rendeznek Békéscsabán

    A kuriózumnak számító szakmai megmérettetés egy érdekes vállalkozás, melynek során a lehetetlen korlátait feszegetik írók, rendezők és színészek. E "játékba" kapcsolódhatnak be a nézők. A verseny a népmesei hármas bűvöletében zajlik: 3 nap alatt 3 író által megírt 3 drámát 3 színészcsapat ad elő, melyet 3 rendező állít színpadra.
  • Az ASSITEJ Gyermekszínházi Világnapja

    Az ASSITEJ Gyermekszínházi Világnapja

    Yvette Hardie üzenete a 2019-es Gyerekszínházi Világnap alkalmából: A világunkat megosztás és megosztottság sújtja. Jó lenne, ha követni tudnánk az ősi délafrikai Ubuntu törzs tanácsát, mely szerint „én azért vagyok, mert te vagy” és „egy személy a többi emberrel való kapcsolata által válik azzá, aki”. Együtt lenni jó.
  • Évadbeli harmadik premierjére készül a Zenthe Ferenc Színház

    Évadbeli harmadik premierjére készül a Zenthe Ferenc Színház

    Évadbeli harmadik premierjére készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház: a Színházi Világnapon, március 27-én mutatják be az ERDŐ című vígjátékot, egy fergeteges komédiát a szerelem, a hatalom és a pénz szentháromságáról.
  • RÉV Színház & FAQ Színház & KB35 Inárcs: Pillangó

    RÉV Színház & FAQ Színház & KB35 Inárcs: Pillangó

    Henri Charriére: Pillangó című bestsellerré vált regényét láthatjuk Balla Richárd előadásában március 10-én a MU Színházban. A győri RÉV Színház, a budapesti FAQ Színház és az inárcsi KB35 Inárcs társulat hármas koprodukciójában most közösen mesélnek egy történetet, egy emberről, egy szereplővel.
  • Új bemutatóra készül a GGTánc Eger

    Új bemutatóra készül a GGTánc Eger

    2019. március 8-án mutatja be a GGTánc Eger a Magyar rapszódia című táncfantáziát, amelyet a Harangozó-díjas Topolánszky Tamás rendez, Liszt Ferenc szerepében a Kossuth-díjas Oláh Zoltánt láthatjuk.
  • Két színházi témájú verseny fiataloknak

    Két színházi témájú verseny fiataloknak

    Jelentkezési határidő a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőre: március 10-e, vasárnap éjfél. Jelentkezési határidő Az ember tragédiája szpotversenyre: március 18-a vasárnap éjfél. Eredményhirdetés: március 25-én!
  • III. Teátrum Neked! Fesztivál - Zentai Teátrumi Napok

    III. Teátrum Neked! Fesztivál - Zentai Teátrumi Napok

    Öt színházi estén közel 2000 néző és 800 gyerek a délelőtti programon, több száz fotó a Jelmeztárlaton és megszámlálhatatlan értékes, közös pillanat. Így foglalható össze számokban az idei fesztivál, melynek záróestéjét megkoronázta a Nemzeti Színház.
  • Teljes a Don Juan szereposztása

    Teljes a Don Juan szereposztása

    Teljessé vált a Don Juan szereplő- és alkotógárdája: a magyar színházi élet egyik különleges alakja, Zsótér Sándor is fellép az Újszegedi Szabadtéri Színpadon debütáló Moliére-komédiában. Az önálló bemutató fantáziadús jelmezeit és díszletét Bianca Imelda Jeremias tervezi, zeneszerzője pedig Szirtes Edina Mókus.
  • Jelmeztárlat a Zentai Teátrumi Napokon

    Jelmeztárlat a Zentai Teátrumi Napokon

    A III. Teátrum Neked! fesztivál 2019-es újdonsága egy interaktív kiállítás. JELMEZTÁRLAT címmel Húros Annamária Dóri díszlet-és jelmeztervező művész munkáit nézhette meg a zentai közönség. Az egyedi, kézzel készített kosztümök „felöltöztették” és igazi kincsestárrá alakították a kamaraszínház előtereit. 
  • Eastwicki boszorkányok a „boszorkányok városában”

    Eastwicki boszorkányok a „boszorkányok városában”

    A Szegedi Pinceszínház 2019. február 23-án mutatja be új, két felvonásos előadását, Az eastwicki boszorkányokat. John Updike azonos című regényéből Tasnádi István varázsolt színdarabot, amelyet Szegeden most először mutatnak be. A különleges atmoszférájú előadásnak igen jól áll a Pinceszínház intim és személyes tere. Az előadást 16 éven felülieknek ajánlják.
  • III. Teátrum Neked! Fesztivál - Zentai Teátrumi Napok

    III. Teátrum Neked! Fesztivál - Zentai Teátrumi Napok

    Értékes találkozásokkal indult a III. Teátrum Neked! színházi fesztivál Zentán. Wischer Johann, a Zentai Kamaraszínház igazgatója megnyitó beszédében kiemelte az idei zentai teátrumi napok új, színes programelemeit. A népszerű rendezvényre ebben az évben is néhány nap alatt minden jegy elkelt.
  • Small Size Napok 2019

    Small Size Napok 2019

    Január 25. és 27. között immár ötödik alkalommal rendezte meg a Kolibri Színház a nemzetközi Small Size Napokat, amelynek célja, hogy felhívjuk a közönség, a szakma és a kultúrpolitikusok figyelmét a legkisebbeknek szóló színház fontosságára. A 0-6 éveseknek szóló színházi programok világszerte “A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése” mottó köré szerveződnek.