EGYÜTT – 24 SZÍNÉSSZEL KÉSZÜLT MAGYAR KISFILM AZ UKRAJNAI RÁSZORULÓKÉRT

Az ukrajnai háború kapcsán készült az Együtt című kisfilm 24 magyar színész közreműködésével, akik a kétperces, egysnittes jelenetben egy légópincében Mikola Dmitrovics Leontovics ukrán zeneszerzőnek az 1916-ban bemutatott, azóta világszerte ismert Shchedryk című művét éneklik, amely egy régi ukrán népdal feldolgozása. A dalt Nyitrai László zeneszerző tanította be a színészeknek.

A film ezen a YouTube-linken elérhető:

https://www.youtube.com/watch?v=HBQ-SBet5Vs

 A projekt civil kezdeményezésű. Rendezője Szabó Szonja, operatőre Ritter Doron. A jelenettel az alkotók a segítségnyújtás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A film végén ez a felirat olvasható magyarul és angolul: Nem a civilek választották a háborút! Két lehetőségünk van. Ülhetünk karba tett kézzel, elfogadva, ami történik, vagy cselekedhetünk. Te is tudsz segíteni – a magad módján. Találd meg azt, amivel te tudnál tenni a rászorulókért. Az aprónak tűnő tettek is értékesek, mert most minden segítségre szükségük van!

Szabó Szonja rendező: „Sokan vagyunk, akiket feszít a tehetetlenség a jelenlegi helyzetben. Néha csak annyi gátol minket a cselekvésben, hogy nem ismerjük a segítségnyújtás mikéntjét. Felemelő érzés volt, hogy a színészek és a műszaki stáb az első hívószóra igent mondtak a megkeresésünkre, és önzetlenül csatlakoztak a projekthez. Mindannyian úgy éreztük: fontos üzenetet közvetítünk. Ritter Doron operatőrrel az volt a célunk, hogy a film által közelebb vigyük a nézőket ahhoz az élethelyzethez, amit most Ukrajnában emberek százezrei élnek át. Ezáltal is arra hívjuk fel a figyelmet: fontos segíteni.” 

A színészek: Bede-Fazekas Nóra, Bede-Fazekas Szabolcs, Berki Szofi, Boldizsár Tünde, Horváth Ábel, Fekete Györgyi, Fekete Linda, Kakasy Dóra, Karácsonyi Zoltán, Kelemen Hanna, Kovács Ádám, Kovács Olivér, Marjai Virág, Maronics Ferenc, Mertz Tibor, Ódor Kristóf, Őze Áron, Pomázi Pongrác, Spilák Klára, Szeles Chloe, Turóczi Regina, Ullmann Mónika, Varga Orsolya, Vass Vera.


 

https://szinhaz.online/egyutt-magyar-kisfilm-keszult-az-ukrajnai-raszorulokert/?fbclid=IwAR1HhMq1II-YG6PDy56Wn5GKzcOSyrD-x4b5uScOfnK-aYvLg-TE5St4nhU