Pintér Tamás ötlete nyomán a szöveget és a verseket írta: Horváth Péter. Zenéjét szerezte: Mihály Tamás

A musical annak az oly sokszor emlegetett igazságnak kíván emléket állítani, hogy a forradalmat fiatal emberek csinálták. Fiatalok, akik szabadságra vágytak és egymásra. Öntudatlanok voltak és szerelmesek. Megannyi névtelen Romeo és Júlia. Közülük választ ki egyet és meséli el izgalmakban bővelkedő, szertelen humorral átszőtt, ám végül  tragédiába torkolló heroikus történetét Horváth Péter író. A zeneszerző Mihály Tamás pedig  a rockzene elementáris erejével gondoskodik róla, hogy sose felejtsük el őket.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaz!

Csehov: A 6-os számú kórterem című műve nyomán

2017. szeptember 18-23. között 9. alkalommal kerül sor a dráMA kortárs színházi találkozóra.

Néha olyan helyzetbe kerülünk, amely meghaladja erőnket: ítélőképességünk összezavarodik, nem vagyunk kellőképpen okosak és lelkileg, szellemileg is képtelenek vagyunk elfogadni és befogadni azt, aminek a részesei leszünk. De telik az idő és nekünk döntenünk kell. Választani az adott lehetőségek közül, mert szó szerint élet-halál kérdésről van szó. Elmenekülni nem lehet, mert közvetlenül és a lelkünk mélyén érint, bensőséges és meghitt: közelebb visz a legmélyebb érzéseinkhez. Szeretnénk a leghelyesebben dönteni, a mindenki számára legjobban, de rengeteg kérdés felmerül: meddig élet az, amit csak az orvostudomány tud fenntartani helyettünk? Kinek kell meghoznia a fájdalmas döntést, hogy mi legyen akkor? Miért pont én? És ha én, hogyan hat ez rám? Mi történik a hétköznapokkal, a megszokottal, azzal, amiben hiszünk, és amiben nem? Velünk mi történik? Megváltozunk ettől? Ezután más lesz minden? És ha igen, milyen lesz?
Annak érdekében, hogy ezeket a kérdéseket feltehessük és elgondolkozhassunk a válaszokon, egy új drámai szöveg született: Tóth Krisztina műveinek felhasználásával írta Barabás Olga.
A 12-es kórterem című előadás egy igen személyes színész-közönség kapcsolat által szándékszik bemutatni ezt az eredeti történetet, amely izgalmas lehetőséget teremt arra, hogy autentikus, örök emberi létkérdésekre keressünk némi bizonyosságot.

“Szeretnék izgalmas lenni. Szeretnék szép lenni. Szeretnék, izé… szórakoztató lenni!” – kiált fel a mesekönyv, ami (vagy aki?) éppen megszületik az író keze alatt. Megszületik, és csak kérdez, kérdez, ahogyan a gyerekek szoktak. Válaszokat keres. Segítségére vannak a földszinten lakó pupákok, a Tanító néni az első emeletről, a másodikról személyesen a Magyar Történelem, hogy minden titokra fény derüljön a harmadikon, ahol a mesekönyv írója és a könyv is lakik. Közben megtelik a mesekönyv, elmesélődnek a mesék a ház lakóiról, az emberek és a világ dolgairól.

2015 tavaszán Máté Gábor felkért, hogy rendezzek a Katona József Színházban. Gondolkodási időt kértem. Már afelé hajlottam, hogy fájdalommal bár, de nemet mondok, amikor egy este otthon az erkélyen épp Puccini A köpeny című operáját hallgattam újra, és egyszercsak beugrott a megoldás.

A darab a Szajna parton játszódik valamikor a huszadik század elején egy halászbárkán. Egy hajóskapitány megöli az egyik rakodómunkást, mert rájön, hogy a férfi a felesége szeretője.

Azon a bizonyos estén ott, az erkélyen eszembe jutott, hogyan lehetne átírni, hogy meghökkentően eredetivé, maivá váljon a mű. Elvállaltam a felkérést.

Nem ismertem a magyar változatot, Puccini operáját mindig olasz nyelven hallottam, így semmi sem kötött, könnyedén be tudtam helyettesíteni az általam kitalált figurákat és helyzeteket. Később a magyar szöveget olvasva, teljesen egyértelművé vált számomra, hogy egyetlen mondatot sem akarok megtartani az eredetiből. Mivel a karaktereket, a helyszínt és a kort is gyökeresen megváltoztattam, a nyelvezet is ennek megfelelően alakult.

A fennkölt zene és a profán tartalom kontrasztja szinte állandó humorforrást jelent, ugyanakkor a megrendítő mozzanatok is átélhetőbbek a természetes megszólalásoknak, gesztusoknak köszönhetően.

Történetek és emlékek, beszélgetés bajnokokkal, sportolókkal és sportbarátokkal.
 

Az előadáson keresztül bekukucskálhatunk a párizsiak hálószobatitkaiba. Félreértések és véletlen egybeesések. Csontváz a szekrényben, megcsalt férj, ügyefogyott szerető. Mit tehet Lucienne, ha férje barátja szerelmével üldözi? Bevall mindent. De mit tehet a szoknyabolond Pontagnac, ha lebukik, ráadásul még elhagyott kedvese is betoppan a házba? Nos, bevall mindent. S mit tehet a férj, aki megtudja mindezt? Nem hiszi el.

Feydeau talán a legtöbbet játszott bohózatszerző – tulajdonképpen az ő nevével példálózunk, amikor a műfaj két aranyszabályát próbáljuk körülírni: hogy egyrészt a szereplők minden másnál jobban rettegnek a megszégyenüléstől, másrészt egyetlen komolyan vehető motivációjuk az, hogy kijussanak a színpadról. A bohózatokban mindig mindenki kijutni akar, de egy rajtakapás, egy ajtónyitás, egy elejtett megjegyzés általában mégis maradásra és hazudozásra kényszeríti őket – hogy aztán a hazugságok visszafordíthatatlan áradata uralja el a felvonásokat. Ezt a receptet egyrészt a sodró cselekmény, az egyes jelenetek, komikus helyzetek gátlástalan eltúlzása teszi szerethetővé – másrészt a szereplők gyarlósága, esendősége, és ezen keresztül ellenállhatatlan humora és mély emberismerete.