Műsorok

2021. június 15.kedd Jolán, Vid

Egérfogó

Egérfogó

Ha Agatha Christie nevét halljuk, gyilkosság cseng a fülünkben, méghozzá finom, úri, késsel-villával elkövetett gyilkosság, civilizált polgárok decens és diszkrét körében, a vakvéletlen, vagy épp a nagyon is metsző tekintetű végzet által egybeterelve és összezárva. Vagyis köztünk van a gyilkos, civilizált úriemberek között. Egyikünk.

Ezúttal mindnyájunk jó ismerőse, egy fránya kis hóhelyzet (az angolok szerint valaki, de még a középkorban, elhitette velük az óceáni éghajlatot az enyhe telekkel, és azóta minden télen újra meglepődnek)siet segítségünkre, hogy egybeterelje-, és zárja a társaságot. Amely társaság áll Agatha Christie szokásos válogatott csodabogaraiíból: feltörekvő ifjú pár, költőien hóbortos fiatalember, nagyvilági dáma, nyers katonaember, a Birodalom támasza + kiejthetetlen nevű, lehetetlen szokásokkal előhozakodó külföldi – és végül megérkezik a hó fogságába zártak közé minden angolok legangolabbika, a nyomozó is: ő hozza a hírt, hogy a gyilkosság, amelyen épp szörnyülködünk, valójában csak előjáték volt, az igazi vérfürdő csak most kezdődik, itt, az orrunk előtt, és csak egyben bízhatunk, egyben csak egytől retteghetünk is: hogy gyilkos és áldozat egyaránt közülünk kerül ki. Egyikünk.

Nem véletlen, hogy Agatha Christie krimijei, pedig krimit szinte lehetetlen színpadra állítani, akkora színpadi sikerek lettek (az Egérfogót például már nem is számolják, hanyadik évtizede játsszák a londoni West Enden): kit ne izgatna ez a világ, ez a vágyott nagypolgári allűrmúzeum, ahol ki tudja, miféle évtizedes indulatok fortyognak a perfekt stíl mögött, ahol eltartott kisujjal ölnek?

Agatha Christie neve egyet jelent a klasszikus és örökzöld krimivel – elsősorban a regényirodalomban, de nem kevésbé sikeresek színpadi munkái sem. A Tíz kicsi néger, vagy a Randevú a halállal a londoni színpadokon legalább akkora sikert aratott, mint a könyvesboltokban. Legnépszerűbb darabja mégis az Egérfogó, amely 1947-ben még rádiójátéknak íródott a BBC felkérésére. 1952-re elkészült a színpadi változata is, és a bemutató óta a West Enden folyamatosan, immár 62 éve színen van az előadás – megdöntve ezzel minden játszási rekordot.Magyarországon tíz évvel az ősbemutató után, 1962-ben a Madách Színházban játszották először a hóba zárt panzióban zajló krimit. Az előadást Ádám Ottó rendezte és többek között Váradi Hédi és Zenthe Ferenc szerepeltek benne. 1975-ben Kaposvárott Babarczy László vitte színre Agatha Christie művét, ami azóta is újra és újra feltűnik a magyar színpadokon – legutóbb 2011. végén a budapesti Thália Színházban Szikora János rendezésében.

Az előadás hossza: 140 perc 1 szünettel

Szerző
Agatha ChristieAgatha Christie
Rendező
Szereposztás
Mollie RalstonLovas RoziLovas Rozi
Metcalf őrnagyIlyés RóbertIlyés Róbert
Christopher WrenMiklós MarcellMiklós Marcell
Miss CasewellBohoczki SáraBohoczki Sára
Mr. ParaviciniMárton AndrásMárton András
Trotter felügyelőChován GáborChován Gábor
Miss Casewell, a bemutatónSzalay MariannaSzalay Marianna
Munkatársak
Nemes IstvánNemes István (dramaturg)
Mészöly DezsőMészöly Dezső (fordító)
Dedinszky ZsófiaDedinszky Zsófia (fordító)
Szinai EszterSzinai Eszter (rendezőasszisztens)
Kérem, látogasson vissza később!