Műsorok

2021. június 25.péntek Iván

Újvilág passió

Újvilág passió

Jézus Krisztus, a Megváltó szenvedéstörténete az egyik legismertebb témakör az irodalomtörténetben.

A Kecskeméti Katona József Színház most arra vállalkozott, hogy az ismert eseményeket szabadtéren, a hagyományokhoz ragaszkodva, ám mégis azoktól kissé eltérő módon mutatja be.

A kecskeméti előadás sajátossága, hogy a pálosok szemszögéből mutatja be az ottani eseményeket, a térítés kezdeti stádiumait.

Az előadás alkotói - melynek gerincét a Kecskeméti Katona József Színház jeles művészei képezik - mai, magyar produkció megvalósítására törekszenek. Kocsis L. Mihály és a rendező közös szövegkönyve elsősorban az Evangéliumra támaszkodik. A koreográfiát Lukács László a Kecskemét Táncegyüttes vezető koreográfusa készíti, és az előadásban a táncegyüttes táncosai mellett, kecskeméti lakosok is közreműködést vállaltak. A főbb szerepekben Porogi Ádámot, Kőszegi Ákost, Hajdú Melindát, Hegedűs Zoltánt, Körtvélyessy Zsoltot láthatják.

Az előadás zenei anyagát Kövi Szabolcs zeneszerző alkotta, rendezője Cseke Péter.

A helyszín a Kecskeméti Arborétum, melynek vonzerejét növeli, hogy területén áll az 1718-ban épült műemlék Mária-Kápolna oromzatos homlokzattal.

2012. június 8. és 9-én színházunk hagyományteremtő szándékkal mutatta be a produkciót, melyet minden év, június első hétvégéjén szeretnénk játszani Kecskeméten

Szerző
Kocsis L. MihályKocsis L. Mihály
Rendező
Zeneszerző
Kövi SzabolcsKövi Szabolcs (zeneszerző)
Szereposztás
Krisztus királyPorogi ÁdámPorogi Ádám
Don Espagna, PilátusKőszegi ÁkosKőszegi Ákos
Narrátor I.Ferencz BálintFerencz Bálint
Bálint atya, Péter apostoHegedűs ZoltánHegedűs Zoltán
Simeon, Hanan főpapKiss JenőKiss Jenő
Kaifás főpapKörtvélyessy ZsoltKörtvélyessy Zsolt
Első főpapSirkó LászlóSirkó László
Második főpapKovács GyulaKovács Gyula
Mária, Jézus anyjaHajdú MelindaHajdú Melinda
András, Péter testvéreFazakas GézaFazakas Géza
Iskarióti JúdásAradi ImreAradi Imre
Kánai Simon, akit Zelótának is hívtakOlasz Csaba FerencOlasz Csaba Ferenc
Jakab, János testvérePuskás GyulaPuskás Gyula
Máté, vagy LévVári JánosVári János
Jakab (az ifjabb), Alfeus fiaErdődi ZsoltErdődi Zsolt
Bertalan, vagy NatánaelKovács KrisztiánKovács Krisztián
Tádé, vagy JúdásMahalek GáborMahalek Gábor
Mária MagdolnaDobó EnikőDobó Enikő
PoroszlóCzeglédi ÁkosCzeglédi Ákos
Bal latorDomján SándorDomján Sándor
Jobb lator, DimasCzeglédi ÁkosCzeglédi Ákos
SzázadosKis BalázsKis Balázs
KisfiúFazakas BendegúzFazakas Bendegúz
Bethaniai MáriaMárkli ZsuzsannaMárkli Zsuzsanna
Bethaniai MártaGörög Anna JuditGörög Anna Judit
ZsuzsannaFarkas EvelinFarkas Evelin
Cirenei SimonS. Juhász JenőS. Juhász Jenő
MalkusDomján SándorDomján Sándor
Arimateai JózsefVidács SándorVidács Sándor
NikodémusKontra PéterKontra Péter
Angyal kar vezetőCsombor TerézCsombor Teréz
FarizeusSzabó CsabaSzabó Csaba
FarizeusTolnai OttóTolnai Ottó
Templom szolgaSzikora EndreSzikora Endre
Templom szolgaSántha NorbertSántha Norbert
Munkatársak
Lukács LászlóLukács László (koreográfus)
Károly KatiKároly Kati (zenei vezető)
Farkas JózsefFarkas József (világítástervező)
Czeglédi ÁkosCzeglédi Ákos (ügyelő)
Domján SándorDomján Sándor (ügyelő)
Horváth FerencHorváth Ferenc (ügyelő)
Frigyesi TündeFrigyesi Tünde (rendezőasszisztens)
Frigyesi TündeFrigyesi Tünde
Gyenes JózsefGyenes József
Bányi TivadarBányi Tivadar
Dunai JózsefDunai József
Kiss IstvánKiss István
Konyári TamásKonyári Tamás
Kovács GyörgyKovács György
Nagy AttilaNagy Attila
Talabér AttilaTalabér Attila
Ba ZsuzsannaBa Zsuzsanna
Balassi IstvánnéBalassi Istvánné
Takács GabriellaTakács Gabriella
S. Juhász JenőnéS. Juhász Jenőné
Farkas AndreaFarkas Andrea
Hercz DorinaHercz Dorina
Bodor BálintBodor Bálint
Borsos BalázsBorsos Balázs
Cseh AnettCseh Anett
Csík DávidCsík Dávid
Danka AnnaDanka Anna
Deli PálDeli Pál
Farkas EvelinFarkas Evelin
Fogl KarolinaFogl Karolina
Görög Anna JuditGörög Anna Judit
Gumpl KrisztinaGumpl Krisztina
Halász JózsefHalász József
Herczeg SáraHerczeg Sára
Horváth AnillaHorváth Anilla
Jánosy ZsófiaJánosy Zsófia
Juhász JázminJuhász Jázmin
Kalmár JózsefKalmár József
Kapás DóraKapás Dóra
Kontra PankaKontra Panka
Lehoczky KingaLehoczky Kinga
Lukács Anna EszterLukács Anna Eszter
Lukácsné H. EszterLukácsné H. Eszter
Major ZsófiaMajor Zsófia
Marozsi ÁdámMarozsi Ádám
Márkli ZsuzsannaMárkli Zsuzsanna
Meskó KataMeskó Kata
Molnár DóraMolnár Dóra
Németh RamónaNémeth Ramóna
Pap AndreaPap Andrea
Papp BenedekPapp Benedek
Sántha NorbertSántha Norbert
Schaáf GáborSchaáf Gábor
Sebe AndrásSebe András
Szabó Dóra ÁgotaSzabó Dóra Ágota
Szekér BalázsSzekér Balázs
Szikora EndreSzikora Endre
Szűcs AdaSzűcs Ada
Tar JúliannaTar Júlianna
Urbán SzabolcsUrbán Szabolcs
Vári BoglárkaVári Boglárka
Vidács SándorVidács Sándor
Gál RékaGál Réka
Józsa GergelyJózsa Gergely
Németh JankaNémeth Janka
Pap ÁgnesPap Ágnes
Papp MártonPapp Márton
Tóth KincsőTóth Kincső
Lukács AnnaLukács Anna
Ifj. Puskás GyulaIfj. Puskás Gyula
Puskás LiliánaPuskás Liliána
Székedi FanniSzékedi Fanni
Székedi IgorSzékedi Igor
Kérem, látogasson vissza később!