Hírek

  • Jubilál az Egri Érsekkerti Nyári Játékok

    Szerelemszínház született – adták hírül 2010-ben a lapok, amikor is Tatár Gabriella színésznő megalapította a Pinceszínház Egert. Ebből született meg az Egri Érsekkerti Nyári Játékok, mely így idén jubileumát ünnepli.


    Szavazz a Kaszás Attila-díj jelöltjeire!

    Vlahovics Edit, Csankó Zoltán és Földes Tamás maradt versenyben 2020-ban a Kaszás Attila-díj utolsó fordulójában, ahol a közönség szavazatai a döntőek. Szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon lehet!


    Átadták az első adag maszkot a Vörösmarty Színház munkatársai

    A koronavírus járvány idején a Vörösmarty Színház munkatársai is kiveszik részüket a segítségnyújtásból a védelem területén.


Mindszentyeia monoeposz Mindszenty József emlékére

2020-03-05 15:13:56

A darab kiindulási pontja egy tényeken alapuló, de költői helyzet: Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek épp a karácsonyi, ünnepi szentmise után kilép a bécsi Pázmáneum kápolnájából a hírrel, hogy VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket. Ez indítja a bíborost arra, hogy újraélje mindazt a szenvedést, amit a nyilasok, majd a kommunista uralom börtöneiben kellett elszenvednie. Széles Tamás darabja eposzi formában, hexameterekben íródott, s a verses szöveg különleges drámai erőt ad a színműnek. Mindszenty bíboros kiállása a keresztény hitért XX. századi hőstett, megtörhetetlensége pedig éppoly héroszi cselekedet, mint a nagy görög hősök tettei.


Az előadás szakrális dráma, mely beavat és találkozást eszközöl Isten szentségével. A monodráma ősbemutatóként, kortárs fizikai színházi eszközökkel mutatja fel azt a hitet, mely kitartást ad és segít túlélni.


Ősbemutató: Szín-Mű-Hely 2020. március 20. péntek 19.00 óra

Előadások:

2020. március 21. szombat 19.00 óra

2020. április 24. péntek 19.00 óra

 Írta és játssza: Széles Tamás

 Díszlet: Horesnyi Balázs

 Zene: Androczky Gabriel

 Rendezőasszisztens: Kádár Krisztina

  Rendezte: Hojsza Henrietta e.h


Jegyek 2.000 Ft-os áron vásárolhatók a Szolnoki Szigligeti Színház Szervező-és Jegyirodájában Szolnok, Kossuth utca 17-23. Telefon: 56/424-063; 422-902

 www.szigligeti-szinhaz.hu   www.jegymester.hu