Hírek

  • Virágot Algernonnak a Budapesti Operettszínház online műsorában a hétvége folyamán

    Sokunk kamaszkorának meghatározó olvasmányélménye a musical irodalmi alapja, Daniel Keyes regénye. A könyvet 27 nyelvre fordították le, és több mint ötmillió példányban adták ki, majd Oscar-díjas film is készült belőle. A történet a szellemileg visszamaradott harminckét éves Charlie Gordon kitartásáról és szeretetéhségéről szól.


    A vérszipoly – online bemutató a Centrál Színházban

    Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából, 2021. március 6-án szombaton este 7-kor ha nem is ülhetünk még be a Centrál Színházba, a honlapon keresztül az ország egész területéről megtekinthetjük az új bemutatót. A "rímhányó Romhányi” tanítvány Philipp István szövegére Bárány Ferenc zenéjével készült A Vérszipoly című, ellenállhatatlan humorú zenés rímdráma rendezője Puskás Tamás. A komédia Seholsincs országban játszódik, szereplői pedig egy fehérmájú grófnő – Tompos Kátya fergeteges alakításában -, Cserna Antal és Ódor Kristóf mint félkegyelmű grófok, egy melléküzemági munkás, Fehér Tibor és Vári-Kovács Péter mint Vérszipoly, míg Básti Julit élete első Boszorkány szerepében láthatja majd a közönség. Vér, szex és klasszikus vígjátéki elemek működtetik ezt az ütős darabot. Az előadás a bemutató után on demand módon bármikor elérhető lesz a Centrál Színház honlapján keresztül.


    Kalucsni - Dragomán György híres szerző darabja a Móricz Zsigmond Színház előadásában

    „Nem az a kérdés, mit keresnek, hanem az, hogy mit találnak”

    A mások élete… Történik valahol Erdélyben, nem sokkal a rendszerváltás előtt - de megtörténhetne bárhol, bármikor, bárkivel. 


dráMA kortárs színházi találkozó a Tomcsa Sándor Színházban

2019-08-16 12:00:00

A Tomcsa Sándor Színház szeptember 16-21. között idén is megszervezi a dráMA kortárs színházi találkozót, amely immár tizenegyedik alkalommal kívánja szolgálni a kortárs színházat, lehetőséget teremtve a találkozásra, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére.


A találkozó célja egy olyan légkör megteremtése, amelyben fontos személyek- és intézmények közötti együttműködés alakulhat ki, emellett betekinthetünk a legfrissebb román és magyar körökből származó alkotásokba és szerzőkkel, rendezőkkel ismerkedhetünk meg. Hiszen, mi más lenne a legfontosabb különbség a kortárs és más drámák között, mint a jelenidejűség?


2019. szeptember 16-án 16 órától veszi kezdetét a találkozó.


A közönségtalálkozókat ebben az évben új formában szervezi meg a színház, emellett pedig egy nézőkből álló zsűri fogja értékelni a látott produkciókat, kiválasztva a közönségdíjasat ezek közül. Ilyen módon helyezik a közönséget a rendezvény középpontjába.