Hírek

  • Nemzeti Táncszínház: Léthatár premier

    “Körben jár a kismadár, repülni nem tud, lóg a szárnya, bár fellegek s az ég a vágya, ábrándja mégis földre száll…” (részlet: Zachár Lóránd)



    Vénusz nercben

    David Ives amerikai kortárs szerző Vénusz nercben című darabját február 21-én 20 órakor mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Nemcsak a 18 éven felülieknek meghirdetett előadás ígérkezik különlegesnek, hanem a helyszín is, az Intimtér.


    Rómeó és Júlia - Interaktív színházi nevelési előadás

    Mi jut eszünkbe a HAGYOMÁNY szóról? Szükségünk van-e még egyáltalán ilyesmire? Ha egy közösségnek vannak/lehetnek hagyományai, egy kisebb közösség - egy család - rendelkezhet-e hasonlóképpen hagyományokkal? Több ez, mint az évfordulók ünneplése? Beleszólhat-e családunk hagyományrendszere életünk alakításába?


Jurányi Ház - Bemutató: Ketten

2019-02-05 09:00:00

A független színházi szféra ismert dívája, a Katona József Színház társulatának egyik oszlopos tagja, egy rendező, aki a brit improvizációs technika magyarországi meghonosítója és egy dramaturg-író összeállnak, hogy létrehozzanak egy újabb előadást. Részben rögzített, részben improvizációs, de mindenképpen más és más minden este.

Az alap pedig egy megtörtént eset: majd’ 15 éven keresztül rabolt ki németországi bankokat egy pár. Nem lehetett róluk tudni semmit. Honnan jöttek? Kik ők? Miért csinálták? Az utolsó akciójuk tragikus véget ért: tűzharcba keveredtek, a rendőrök lelőtték a férfit, a nő öngyilkos lett a helyszínen. Ami maradt utánuk: két cseh állampolgárságú személyigazolvány, egy 20 éves fiúgyermek és 2 millió euró.

Mi lehetett a motivációjuk? A szabadság, a konvenciók nélküli élet, a függőség? Ez jelentette a kapcsolatuk életbentartását, a folyamatos pezsgést, a szenvedélyt ebben a hektikus világban? Vagy épp ez zárta be és össze őket, és nem volt lehetőségük kitörni ebből a spirálból? Tele titkokkal és szerepekkel.

A történet igazi metaforája a modern kapcsolatoknak. Hogyan zárjuk le őket? Hogy búcsúzzunk el egymástól? Hogyan bízzunk meg egymásban? Ki dönt és ki az, aki végrehajt? Hogyan és miért mondunk le a gyerekünkről? Miért és hogyan hágjuk át a társadalom szabályait? Hol vannak a határok?


Elek Ferenc, a Katona József Színház művésze harmadjára dolgozik a Scallabouche Társulattal. Új bemutatójuk, a Ketten február 8-tól látható a Jurányi Házban.


Nem először dolgozol együtt a Scallabouche Társulattal. Hogy indult a közös munka?


Alexis Latham (a Scallabouche Társulat vezetője – a szerk.) keresett meg, hogy játszanék-e a H@Hamlet-ben. Korábban láttam már pár előadásukat, ismertem őket, elvállaltam. Nagyon élveztem az első közös munkát, amit a Waiting for Híróz követett. A Ketten a harmadik együttműködésünk, igazi kísérlet. Szeretem azt a fajta próbálkozást, amikor improvizációk alapján épül fel egy előadás. Ez a munkamódszer nem áll tőlem távol. Szeretek improvizálni. A Grund Színházzal is szoktam dolgozni.


Miről szól a Ketten?


Egy párról, akik végig rabolták Németországot, gyakorlatilag egy modern Bonnie és Clyde. Egy 20 éves fiú és 2 millió euró maradt utánuk. Dokumentumok alapján Garai Judit, dramaturg írja az előadás vázát, amire Szalontay Tündével improvizálunk. Nagyon jó lesz, hogy minden előadást más és más karakterként (neutrális, hőzöngő, nagyképű, szorongó) kell végig csinálni. A tervek szerint a nézők is beleszólhatnak az előadásba. Végső mederbe Alexis Latham, rendező és Garai Judit tereli a történéseket. Az eddigi előadásokban, amit a Scallával csináltam, mindig volt egy végpont, ahova kifut a történet. A Ketten-nél az a helyzet, hogy estéről estére változni fog az adott improvizációk alapján. Nem biztos, hogy meghalnak a bankrablók, ahogy a valóságban történt, mert nem ez a fontos, nem tudom neked megígérni, hogy meghalnak. Ez nem egy dokudráma. Ez a kettős izgat minket nagyon, az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.


Játszottál már bankrablót?


Szabó Szonja Turiszt című kisfilmjében Petrik Andreával bankrablókat alakítunk, de a Ketten szereplői profibb bűnözők lesznek. És itt nem is a bankrablás a lényeg, hanem ez a pár, akiknek muszáj összetartozniuk, akiknek egyszerűen együtt kell lenniük. Ismerjük ezt, nem? Ezek az emberek már nagyon meg vannak terhelve. Szerintem köztük valami mély szeretet van. Az az izgalmas, hogy itt van ez a két ember, akik tényleg beleélik magukat a szerepekbe, ha eldöntik, hogy japán turisták lesznek, vagy természetvédők, akkor tényleg úgy élik a felkészülésre szánt pár napot. Ez egyfajta függőség, nem tudnak máshogy élni. Folyamatosan szerepet játszanak, álruhát öltöttek magukra. Az állandó szerepjáték egyfajta kapcsolati metafora.


Bordás Katinka