- Mióta foglalkozol zeneszerzéssel?
- Az első dalok főiskolai zenekarokhoz kötődnek. Aztán a színművészetin egyik osztálytársam felkért, hogy írjak zenét az előadásához. Azóta folyamatosan jelen van az életemben ez a dolog. 

- Alkotóként mit jelent számodra a zeneszerzés? 
- Egy másik nézőpontot. Ha leülsz egy zongorához, az nagyon bensőséges viszony – csak te vagy és a hangszer. A színház nehezebb: állandó oda-visszacsatolás van, folyamatosan kommunikálni kell, figyelemmel kell lenni egy sor olyan dologra, ami befolyásolja, hogy létre jön-e adott pillanatban a megértés. A zenéhez kevésbé értek, mint a színházhoz, de könnyebben ki tudom fejezni magam általa. 

- Milyen zenei képzettséged van? Tanultál zeneszerzést?
- Tanultam zongorázni nyolc évig, a zeneszerzést pedig folyamatosan tanulom zenészektől és a szakirodalomból, de nem vagyok képzett zeneszerző. 

- Írással is foglalkozol? 
- Az írás macerás. Sokat kell vele molyolni. A zene egyszerűbben jön: minden hangszer indukál valamit, egy következő hangjegyet, ritmust… Az egész sokkal magától értetődőbb.

- A Hókirálynő zenéjének megírásánál mi inspirált?
- Alapvetően a történet. Ismertem a mesét, amiből Németh Virág írt egy változatot. Előadáshoz zenét írni alkalmazott művészet: a dramaturgnak, a koreográfusnak és nyilván a rendezőnek is van valamiféle elképzelése, ami jó esetben valamennyire egybeesik annak a gondolataival, akit az adott előadás zenéjének megírására felkértek. A Hókirálynőnél például jó lett volna végigkísérni az egész próbafolyamatot, amire nyilván nem volt lehetőség az egyéb elfoglaltságok miatt.

- A cselló hangja mindent visz.
- Nagyon szeretem. Ha még egyszer születnék, csellista lennék.

- Milyen lesz a következő zenéd?
- Azt hittem, A Hókirálynő után lesz egy kis szünet, egy ideig nem lesz fontos a zene. Aztán tegnap ültem próbán, és eszembe jutott egy dallam… egyszer talán lesz belőle egy dal, de hogy ez lesz-e a következő, vagy nem, lesz-e egyáltalán belőle valami, fogalmam sincs.