Kabarék, kuplék, kalandokRejtő Jenő szellemiségét sugározza ez a zenés, szórakoztató előadás, amelyben a népszerű magyar író kedvelt regényrészletei, kabaréjelenetei, bohózatai mellett elhangzanak kevésbé ismert versei is. Az elhangzó dalok megidézik a 20-as, 30-as évek kabaréinak legendás világát.Rejtő Jenő az egyik legismertebb magyar író, aki sokoldalú, színes egyéniségként igazi irodalmi kincseket hagyott ránk. Írói tehetsége nem ért véget az egykoron ponyvaként kezelt könyveinél és népszerű, sokat játszott kabaréjeleneteinél. Kalandozásai, utazásai közben prózákat, novellákat, verseket, útinaplót is írt.  Egyedivé és utánozhatatlanná írásainak mélysége teszi őt. Sokarcú és megejtő képességű, ma már elismerten is zseniális író volt, akinek tragikus sorsa, szenvedélybetegsége árnyékként vetült hétköznapjaira, ám varázslatos túlélési technikája, a humor és a fantázia mindenki számára megmutatja azt, amit a Csontbrigádban is üzent számunkra: „Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.”A darabban a rendezői elképzelés szerint a jelenből utazunk vissza a múltba, az 1930-as, 40-es évek kávéházi világába, amikor látjuk a fiatal Rejtőt egy kávéházban az ebédjéért írni, s mesélni a pincérnek kalandjairól. Közben felbukkan két felesége, akik gépírónőként is részt vettek legendás regényeinek, írásainak megszületésében. A legenda szerint a Japán kávéházban Rejtő egy-egy írásával fizetett, s azt vitte a kifutó a kiadóhoz, hogy abból fizesse ki az étkezése árát.  (Nagyon gyorsan írt, először kézzel vetette papírra műveit, csiszolt rajtuk, azután diktálta le azt a gépírónőinek, akik nem nevethettek diktálás közben.) Ebben a környezetben elevenedik meg a viharos élete az írásai, regényrészletei, versei, novellái, kabaréi tükrében, hol mulatságosan, máskor megrázó őszinteséggel a fájdalmas, szegénységgel nehezített útkeresései közben. Állandó szereplő a történetben a zongorista, aki – akár egy krónikás, az író élő lelkiismerete, belső hangja – hol dalokkal, hol Rejtő bölcsességeivel mindig jelzi felénk: „Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.”(Varga Róbert, a Rejtő-est irodalmi szerkesztője)

Drogos, szoktunk vállat rándítani, ha szétszórt tekintetű, kába vigyorú, bizonytalan járású nyomoroncot sodor az utunkba a végzet vagy a vakvéletlen; aztán fejcsóválva megyünk tovább, mi a fenét tehetnénk velük, amit ők nem voltak képesek megtenni önmagukkal: segíteni, vagy legalább egy kétségbeesett gesztussal végetvetni önmaguknak – és milyen cuki néni, szoktunk mosolyt csalni felhős arcunkra, ha cuki nénit sodor az utunkba a vakvéletlen vagy a végzet. Pedig tán épp attól olyan cuki, hogy ő is drogos, csak nem drogot drogozik, hanem tévét, az összes mellékhatásával együtt. Drogosok vagyunk mindahányan, mondja Hubert B. Selby (és ő aztán tudja, megjárta a heroinelvonót ő maga is), és csak részben önhibánkból: saját gyengeségünk és ostobaságunk szárbaszökkenéséhez a világrend is hozzátette a magáét, amelyben élünk – és vagy nyomorgunk, vagy unatkozunk, tisztelet a meglepően kevés kivételnek. Az unalmat pedig a legflottabbul mesterséges mámorok segítségével lehet eloszlatni, legyen az heroin vagy tévé.Ebben a történetben négyen – az anya, aki fogyitablettáktól reméli, hogy bekerül a tévébe; a fia, aki drogosból drogdílerré szeretne felemelkedni; a fiú barátnője, aki a művészetről mint életformáról álmodik; és a fiú barátja, egyben tettestársa is – küzdenek a drogok és mellékhatásaik ellen, álmodoznak sikerről, vagy legalább mámorról – és négyen koppannak akkorát felébredéskor, hogy maguk is meglepődnek rajta. Pedig nem kéne: tudhatnák, hogy az álmaik konzerv-álmok és a konzervek hiába tartanak el a világ végéig, ha egyszer azonnal megromlanak, ahogy kinyitjuk őket.A többiek, mert vannak többiek is, megússzák: a törvény és az elviselhetetlenül semmitmondó hétköznapok keretein belül maradva élnek drogok és álmok nélkül, míg meg nem…Szomorú történet, az már szentigaz. Milyen szerencse, hogy, nem velünk esett meg.

a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásaKolozsvár… Egy város, melynek hangulata, házainak különleges színe, illata és lakói mintha teljesen a múlt ködébe vesztek volna. Legalább is így érzi az ember, ha Medgyessy Éva A ház című monodrámájának szövegét olvassa, miközben az abból áradó szuggesztivitás megjeleníti lelki szemei előtt azt a sajátságos világot, melyet ma már hiába keresnénk a kincses város megváltozott, sok tekintetben idegenné vált különleges utcáin, terein, parkjaiban. A ház, amelyben a történet során felvillanó különböző sorsú lakók életében elevenedik meg a régi városhangulat, talán szimbóluma is a múltnak, pedig valóban létező, a várfal és a régi Nemzeti Színház közötti, ma már felismerhetetlenül megváltozott városrész egyik építménye volt. Kariatidák által őrzött kapubejáró, ódon lépcsőház, a körbefutó gangon sorjázó lakások, melyekben a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek lakói élnek mégis szinte családias viszonyban: egyetemi tanár és cigánycsalád, operaénekes és ledér erkölcsű hölgy és sok más, színes, jellemző figurája a lebontásra került, eltűnő világnak. Kis emberi gesztusok megkapó rajza sejlik elő a házban hétköznapi teendőit végző, emlékeket idéző hősnő és a tolókocsihoz kötött, magatehetetlen, beszédképtelen apa közötti, a szavakon messze túlsugárzó, mély párbeszédéből…

Szöveg és zene tökéletes egymásra találása Sáry László: Remek hang a futkosásban című kisoperája. Sáry előtt aligha jutott volna eszébe bárkinek egy opera alapjául Weöres Sándor versét venni, a Téma és variációkat operaszövegkönyvnek választani. A „félig komoly opera” műfaji meghatározás azt jelenti, hogy az egy órás műben minden másképp zajlik, mint ahogyan megszoktuk, ellenben minden adott, ami egy kamaraoperához szükséges: nyitány, 12 jelenet, áriák, recitativók, kórusok és utójáték. A zárszámok Sáry Kreatív zenei gyakorlatain alapuló „társasjátékok”, az utójáték pedig a klasszikus vígoperai finálék paródiája. Túl a szöveg csattanóin és a zenei poénokon, mindaz, ami Sáry művében létrejött, szívszorító és katartikus.

A 2015-ben 75. születésnapját ünneplő Sáry László művének bemutatása különleges alkalmat teremt a zeneszerző méltó ünneplésére, valamint arra, hogy produkció a kortárs zeneművészet és kortárs színházművészet ritka együttállásait kínálja közönségének. Az előadást Balázs Zoltán rendező, a Maladype Színház művészeti vezetője állítja színpadra, akinek alkotói kapcsolata a zeneszerzővel Weöres Sándor: Theomachia című oratórikus művének 2003-as nagy sikerű színpadi adaptációjával kezdődött.

Álomjáték Richard Bach, Viktor Pelevin és George Orwell művei alapján A tragikomikus hangvételű előadás egy üzemben játszódik, ahol a dübörgő szalagsor mellett, rengeteg tojás, szalmabálák, zajos gyári eszközök között – azaz nagyon is realisztikus környezetben – filozofikus párbeszédek hangzanak el. Hogy pontosan kik beszélgetnek, nem tudjuk, a szereplők kilétére magának a nézőnek kell rájönnie…
A Richard Bach Jonathan, a sirály, Viktor Pelevin Remete és Hatujjú című novellája, valamint George Orwell Állatfarmja alapján színpadra állított darabban az alkotók olyan kérdésekre keresik a választ, mint az emberi tévedések eredete és természete, a nemzedéki tapasztalat hiábavalóságának oka. Az előadásban felidézik az emberi élet különböző szakaszainak sajátosságait, így megelevenítik a gyermek- és időskor jellegzetességeit.

Amikor döntünk valamiről, akkor nem csak a jövőbeli eseményeken változtatunk, hanem az is megváltozik, akik vagyunk. A romantikus komédia műfaja erről eddig mélyen hallgatott.
Gyakran fel-felbukkanó toposz a romantikus komédia világában, hogy egy nőnek két férfi között kell választania. A néző morális világrendjét általában megtámogatja a mű, amennyiben az egyik nem igazán szereti és kihasználja a nőt, a másik azonban legjobb barátként támogatja őt, amíg a nő végül észreveszi, hogy mindig is őt kellett volna szeretnie. Megkavarja azonban a helyzetet, ha mindketten valóban őszinte és szeretetreméltó emberek, valódi érzelmekkel a nő iránt. Tovább bonyolódik a cselekmény, ha a nő valójában kettő nő, (illetve néha harmadikként az egyik férfi halott anyja), és a realitást darabonként elnyeli az egzisztencialista szürreália.

Az előadás a Sziget Fesztivál, a Fővárosi Nagycirkusz, a Baross Imre Artistaképző, valamint a világhírű The 7 Fingers kanadai újcirkusz társulat együttműködésében jött létre.Az öthetes próbafolyamat kivételes lehetőség volt a 19 fiatal artistaművésznek, hogy a The 7 Fingers nemzetközileg elismert művészeti vezetőjével, Samuel Tétreault-val, és magyar társrendezőjével, Téri Gáspárral dolgozzanak együtt. Improvizációs gyakorlatok és önelemző feladatok segítségével lehetőséget kaptak arra, hogy felfedezzék saját kreativitásukat, és képet kapjanak arról, hogy cirkuszművésznek lenni – az akrobatikus képességen és virtuozitáson túl – arról is szól, hogy a saját érzékenységüket, emberi mivoltukat is megosszák a közönséggel.Ezek a fiatal művészek a karrierjük legelején állnak, és a magyar cirkuszművészet jövőjét képviselik. A RENGETEG – Looking out című produkció az utazásuk kezdete!

Mikromozgások kinagyítva.A „már nem itt” és a „még nem ott” köztes állapotának – a tiszta tánc eleven közegének – ad teret Góbi Rita új szólóelőadása, amely az átmenetek és a metamorfózisok világába kalauzol. Erre a produkcióra készített zenét Szegő Dávid, aki különleges morzejelekkel, akusztikus, elektronikus és repetitív zörejhangokkal ad tájékozódási pontokat a minimalista eszközökből építkező tánchoz, a teljes értékű színpadi jelenléthez.

A nemzetközileg elismert, többszörös fesztiválgyőztes, Hortobágyi Károly-díjas és Guinness-rekorder magyar artistaművész, a „Dumbó” című mozifilm által inspirált rendezése lesz látható idén nyáron a Fővárosi Nagycirkusz porondján: a „Repülőcirkusz”.A 2019. április 20-án bemutatásra kerülő előadásban világszerte ismert és elismert nemzetközi artistaművészek lenyűgöző produkciói kápráztatják majd el a közönséget. Közülük többen is feltűnnek a 2019. március 28-tól a mozikban látható „Dumbó” című Disney-klasszikusban. A hollywoodi sztárokat felvonultató, Tim Burton által rendezett és újraálmodott élőszereplős filmben Kristóf Krisztián szerepet kapott, valamint ő koreografálta és rendezte a cirkuszi jeleneteket.Kristóf Krisztián szavait idézve:„A cirkusz időtlen idők óta a káprázat, a csoda és a megvalósult fantázia egyvelegét jelenti a gyermekek számára. A felnőttek szívében többnyire egy régi emlék a felhőtlen nevetésről, melyet tavasszal újra átélhetnek a „Repülőcirkusz” előadása közben. Hiszem, hogy művészetünk képes hatni a felnőttek gyermeki énjére és vissza tudja repíteni őket pár órára a gondtalan gyermekkor legszebb városligeti emlékeihez. A felhőtlen nevetés csodákra képes!”

A Requiem csodálatos zenéje, mely önmagáért beszél, az emberiség történetének legismertebb gyászmiséje, amely komplexitásának köszönhetően sajátos nézőponttal tovább bővíthető. Egy előadás, amely Barta Dóra rendező-koreográfus munkáján keresztül az alapvető emberi érzésekről kíván szólni, ahogyan az elmúlás, úgy a születés és a kettő közötti időszak is megtalálható benne. Az előadásban Mozart zenéje egy kisfiú nézőpontján át válik teljesebbé.