Műsorok

2020. július 15.szerda Auguszta

Tündér a padláson

Kati az anya özvegyen marad három fiával. Szülei segítenek nevelni a fiúkat, Péter a nagy kamasz, Ádám a középső, és Andris a kicsi. A fiúk a ház padlásán rendezik be a főhadiszállásukat, a hol komoly rongylabda csatákat vívnak egymással.
Édesanyjuk egy pár napra elutazik, hogy ki pihenje az élet nehézségeit. A fiúk a nagyszülők felügyeletére maradnak.
Éppen a padláson csatáznak, amikor megjelenik egy lány, aki kijelenti, hogy ő ezután itt fog lakni, mert megszökött a nevelőanyjától.
A fiúk, akik köztudottan nő gyűlölők, nem akarják megengedni, hogy Cili beköltözzön, de megsajnálják az árva kislányt, és elhatározzák, hogy Ők lesznek a pótapjai, csak a nagyi meg ne tudja, mert akkor lesz, ám a hadd el hadd!? 
Ekkor kezdődnek a mulatságosabbnál mulatságosabb szituációk és bonyodalmak, hogy hogyan titkolják el a kislány létezését addig, amíg anyjuk haza nem érkezik.

Az előadás egyszerre szól, a felnőttek és gyerekek, a fiúk és lányok örök konfliktusairól, a nyitottságra nevelésről, az egymás feltételek nélküli elfogadásáról, és a családról, ahol a szeretet a legnagyobb összetartó erő.

Szerző
Kapecz ZsuzsaKapecz Zsuzsa (író)
Pataki ÉvaPataki Éva (író)
Szereposztás
Tünde, CecíliaKecskeméti ZsuzsiKecskeméti Zsuzsi
Anya, Bodza anyóGarami MónikaGarami Mónika
Kálmán doktorStubnya BélaStubnya Béla
Kálmán doktorKövesdi LászlóKövesdi László
Kérem, látogasson vissza később!