Műsorok

2020. január 25.szombat Auguszta

A halottember

A halottember

„Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók.” (Háy János)

2010 karácsonyán egy fájdalmasan szép szöveget kaptunk Kapával Háy Jánostól, úgymond a „fa alá”. Egy férfi monológja, címe: Nehéz.


Most itt az új szöveg, egy nő monológja, címe: A halottember.

Móricz-novellákat idéző, brutalitást és szépséget vegyítő, a hétköznapokból a legenda irányába elemelkedő, egyszerű és sűrű történet. Ballada, zeneiség, tömörség, várakozás, barbár cselekvés, emlékek és álmok találkozása – ezek a kulcsszavak.

Azt remélem, igazi csapatmunkával sikerül egy olyan előadást létrehozni, amiben bűn és ártatlanság, vágy és realitás, képzelet és valóság gyönyörű ötvözetében, születés és halál közös pillanatában múlt-jelen-jövő végtelen láncolata ragyog fel.

Bérczes László

A kritikai visszhangból

„…Balladai asszony, regényhős, egyszerű falusi történetmondó, aki e hármasságban megszületik? Mészáros Sára nagyszerű színpadi jelenség, a személyesben a konkrét személyességnél sokkal többet, összetettebbet sugárzó-árnyaló formátum, aki ámulni, mosolyogni, felindulni, ítélni egyaránt képes a végbementeken, a következményeken és visszhangokon, test és lélek megpróbáltatásain, kísértésein. A várható jövő még árvább árvaságán…

Mucsi Zoltánnak alig három jelenés, számszerűen kevés perc jut. Ahogy árnyékból a fénybe lép a vékony, szíjas, rovásírás-arcú férfi, ahogy rója körét, ahogy még udvarolva későbbi felesége mellé telepszik a hintára, vagy elálldogál hosszú katonakabátjában, hiánytalanul fedi, amit róla Annus mond: hatalmas ember, mindene hatalmas, csak hát nem katonának született, nem harcolónak. Az alakot – noha voltaképp mindháromszor látomás – Mucsinak sikerül valóssá elvonnia, élet és halál köre közé, a megnémult költészet sávjára helyeznie. Rajtakaphatatlan színészi mestermunka…

Háy János írásának képzettársító ismétlései, struktúra- és stílusteremtő repetitív nagyszerkezetei, motívum-átvételei (köztük az imént sejtetett, távoli Németh László-áthallás, másutt a Móricz Zsigmond-i hang foszlányai) talán kérnének még egy-egy igazító írói beavatkozást. A szépséghibák nemigen befolyásolják az egész szépségét. E mű szép, mint a korom…

Bérczes László valamennyi rendezői megoldása az éjszaka kupoláját boltozza, a bezártság, körülvettség láthatatlan falait építi az éles fényekkel kiemelt hősnő fölé és köré…” (Tarján Tamás – revizoronline.hu)

„… Bérczes László a két évvel ezelőtti Ördögkatlan Fesztivál egyik beszélgetésén azt mondta, olyan ritka ma már a világban, hogy van valami, ami valódi, ami igaz. Azt gondolom, hogy A halottember a Szkénében az. Az ókori görög drámákat idéző kórus, a darabot kísérő zene, Mészáros Sára iszonyú tehetsége és elemi jelenléte, Mucsi Zoltán finomsága és érzelmessége az utóbbi idők legnagyobb színházi élményét jelentették számomra…” (Hódos Hajnalka – nlcafé)

„… Van valami lelki nehézség abban, hogy másfél órára összezárnak bennünket a történet tolmácsával, ennek pedig egészen egyszerű oka van: a színésznő képes olyan hangon, nyelven és közvetlenül beszélni hozzánk, hogy eszünkbe juttatja saját szőnyeg alá söpört érzelmeinket, kiélesíti fájdalmas emlékeinket, és ezáltal tükröt tart…” (Színházhatás)

„… Mészáros Sára – ha eddig nem derült volna ki – bitang jó színésznő, nem is akar vele senki versenyre kelni. A három gyászruhába öltözött színész – Grisnik Petra, Molnár Gusztáv, Kovács Krisztián – jelenléte funkcionális, a színpad bal oldalán látnak el cselekmény-kiegészítő feladatokat. Kórusként énekelnek, gyerekeket, falusiakat jelenítenek meg rövid pillanatokra, mindig visszahúzódva a háttérbe és újra átengedve a terepet az emlékezőnek. Rozs Tamás zeneszerző, a Szélkiáltó együttes tagja Annus jobb oldalán ülve csellófutamokkal egészíti ki vagy húzza alá a színpadi történést. Mucsi Zoltán a Férfi, a pária szerepében háromszor jelenik meg hús-vér valójában – természetesen csak mint vízió, mint Annus emlékeinek kivetülése… Elképesztő, ahogy ez a színész, akire a legtöbben még mindig az üvöltöző és káromkodó Kapaként emlékeznek, milyen visszafogott és alázatos szerepformálásra képes. Egy pillantása, egy apró mozdulata, egy csendes mondata többet mond ezer szónál, s úgy ejti ki a felesége nevét, annyi bánat és megtörtség zsúfolódik össze ebben az egyetlen szóban, hogy a néző csontjaiban érzi a háborút, a szenvedést, a front borzalmait, a történelem által kizsigerelt embert. Szőts István Emberek a havason című filmjében tudta ugyanezt a női nevet Görbe János hasonló súlyossággal kimondani…” (Hegedűs Barbara – Cultura)

„Bérczes László, aki a Háy-drámák avatott színre vivője, úgy rendezi meg a darabot, mint egy görög tragédiát. A kórus, Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv több szerepet alakítanak, mesélnek, hátterezik a történetet. Ugyancsak a kórus tagja a zenész Rozs Tamás, aki csellójátékával nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy ez a történet hatásosan jelenjen meg. Persze a produkció kulcsfigurája az Anya. Mészáros Sára a főmesélője a történetnek, egyszerre narrátor és szereplő is, sőt nemcsak egyes szám első személyben fogalmaz, hanem egy báb segítéségével a gyermekét is ő alakítja. Mészáros Sárán múlik minden. Tudunk-e vele menni, vagy sem. És eléri, hogy nagyon is tudunk, sőt nem csak megyünk, hanem egyenesen repít bennünket magával…” (Balogh Gyula – Népszava)

Bérczes László finom érzékenységgel rendezi meg a darabot, a kar (Grisnik Petra, Kovács Krisztián, Molnár Gusztáv, Rozs Tamás) beemelésével a görög drámákat idézi fel bennünk, miközben végig ott lüktet a levegőben, hogy ez nem görög és még csak nem is csak magyar tragédia. Ez az egész világé: mindig, mindenhol érvényes. Az emberi sors törékenységéről, a történelem és az egyén kikerülhetetlen összeolvadásáról és az ebből következő, egyre szaporodó érzelmi zsákutcákról lehetetlen nem beszélnünk. Ugyanazokat az utakat járjuk évszázadról évszázadra, az életünk maga a színpadon megelevenedő körhinta.

Mészáros Sára – aki babával a kezében saját lánya szólamait is közvetíti – és Mucsi Zoltán alakítása is mesteri: lehetetlen hamisságon vagy rutinmegoldáson kapni őket, minden rezdülésük megingathatatlanul őszinte. Kettejükkel kétféle bűn és kétféle igazság teremtődik meg a színpadon, miközben hol egyiküket szeretnénk megrázni, hogy ébredjen már, hol a másikhoz akarunk odafutni, hogy vigasztalóan megszorítsuk a kezét. Rozs Tamás az előadás karmesterévé válik, csellójátékával szintén erőteljesen hozzájárul ahhoz, hogy egy percre se essünk ki a történet sodrásából.

Ritkán rendelkezik egy előadás olyan magas érzelmi intelligenciával, mint A halottember. Nem egyszerűen a szereplők lelki viszontagságai érintenek meg minket, hanem úgy érezhetjük, hogy az anya egyszersmind a mi bűneinket is megvallja drámai monológjában. Így pedig felmerül az a kérdés is, hogy valójában neki van-e szüksége ránk, hogy feloldozzuk, vagy sokkal inkább nekünk őrá, hogy ki legyenek mondva a súlyos, levegőben megdermedő mondatok?...” (Dézsi Fruzsina – szintézis)

Szerző
Háy JánosHáy János
Rendező
Zeneszerző
Rozs TamásRozs Tamás (zeneszerző)
Szereposztás
Munkatársak
Molnár GusztávMolnár Gusztáv (kórus)
Rozs TamásRozs Tamás (kórus)
Hoffer KárolyHoffer Károly (báb)
Hodászi ÁdámHodászi Ádám (asszisztens)
Kérem, látogasson vissza később!