Műsorok

2019. november 15.péntek Albert, Lipót

"Az élet kötelesség"- Márai-puzzle

irodalmi szalon 
az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház közös irodalmi szalonja
„Napjainkban Márai világszerte a legelismertebb magyar író. Itthon is üzlet. Hogy ez használ-e neki, vagy sem, nem tudhatom. Én minden esetre életem végéig hűséges híve maradok, mint az egyik legjelentősebb, keménygerincű magyar íróhoz, akitől mindig van mit tanulnunk…” – írta Márairól Rónay László Stephanus-díjas irodalomtörténész a Nyugat Pluszban, 2014-ben közölt esszéjében. 
M.S. jelentőségét Karinthy sem vitatta. A Nyugatban (1934/3.) megjelent kritikájából idézünk: „Ahogy ír, ahogy a mesterség eszközeivel kísérletezik: a legjobb értelemben vett futurista ő, egy eljövendő írásművészet úttörője és előharcosa, a legjobbak csapatában. Kitűnő prózához jutott általa a magyar irodalom.”
Az Újnyugat Irodalmi Kör és a József Attila Színház szalonestje (2017. november 27-én, 18 órakor) Márai Sándort, a futuristát, a kassai polgárt, a világlátott, keménygerincű tanítót, a költőt, az újságírót, az irónia fegyverével is szívesen élő alkotót egyaránt megmutatja nekünk. Ujréti László, Kálloy Molnár Péter és Szabó Zoltán Attila Márai-puzzle előadása nem nélkülözi a játékot és a zenét sem. A kisebbségi létről és az anyaországi létezésről – Márai kései követőiként –kortárs tükröt tart elénk: Bolemant László és Szűgyi Zoltán. 

Rendező
Szereposztás
Munkatársak
Szabó Zoltán AttilaSzabó Zoltán Attila (művészeti vezető)
Bolemant LászlóBolemant László (vendég)
Szügyi ZoltánSzügyi Zoltán (vendég)
Kérem, látogasson vissza később!