Műsorok

2019. június 26.szerda János, Pál

Ősvigasztalás

Ősvigasztalás

Színmű négy jelenésben, megelőző játékkal

Tamási Áron Ősvigasztalás című drámája majdnem ötven évvel a megírása után került a nagyközönség elé. Tamási maga is elveszettnek hitte az Amerikában írt „komor és darabos vázlat”-át, ahogy visszaemlékezéseiben nevezte. Egy kolozsvári drámapályázatra küldte haza 1924-ben, akkor, amikor az első világkatasztrófán átvergődött emberiség levegőért és segítségért kiált, megváltásért esedezik. A darab számomra az életbe vetett hitről, az újrakezdés lehetőségéről szól. A műben benne szunnyadozik a túlélés ígérete: a megmaradás záloga nem a kesergés, hanem az akarás, útja az összetartozás. Alaptémája: az ősi hagyományok elvetésével megszűnik az ember és természet harmonikus kapcsolata, helyét a káosz és az erkölcsi szennyezettség foglalja el. Tamási nem megelőzte a korát, hanem egyszerűen más, modernebb drámát írt, mint amilyenhez a húszas évek magyar irodalma, illetve színházi közönsége szokott, vagy amilyent elvárt. Az Ősvigasztalás – bár szerzői utasítás szerint „történik Székelyföldön a XIX. században. Sőt bé is vezeti ide a XX. századot” –­ cselekménye mégis időtlen. A darab az ősi pogány kultikus szertartások hangulatát idézi meg. A drámai szituációt Csorja Ambrus szokatlan végakarata teremti meg. Öccse kérésére ősi áldozatot celebrál, és a havasi tisztáson máglyán égeti el a holttestét, hamvát összeszedi egy fazékba, és abba saját vérét is belekeveri. Amikor erre fény derül, Csorja Ádám gyilkosság vádjával törvény elé kerül, s bár a tanúk vallomása alapján kiderül az ártatlansága, „a törvényes szokások és formák megszegéséért” tíz hónapi elzárásra ítélik. A börtön elől Gálfi Bence szökteti meg, de amikor rájönnek, hogy mindketten Kispál Julába szerelmesek, Gálfi lelövi Csorját.

„Isten, Isten, igaz Isten!” – sikoltja a darab végén a meggyilkolt Csorja Ádámra rátaláló egyik szereplő. „Nem sírunk többet soha! Nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal!” – mondja a másik, majd rémülten összebújnak, és lassan táncolni kezdenek… A tánc, az átmeneti rítusok kellékeként a megbillent egyensúly helyreállítására, az értékvesztés, az értékek transzformációja utáni rend megteremtésére szolgál. Az ősvigasztalás a negatív állapotból kivezető megoldást, az ősi, tiszta erkölcsiséget szimbolizálja. 

Szerző
Tamási ÁronTamási Áron
Rendező
Zeneszerző
Szereposztás
Csorja ÁdámKovács FrigyesKovács Frigyes
Csorja AmbrusSzőke PálSzőke Pál
Botár MártonSzélyes ImreSzélyes Imre
Kispál JúliaLiszi MelindaLiszi Melinda
Gálfi BenceKatkó FerencKatkó Ferenc
községi jegyzőGulyás AttilaGulyás Attila
falusi bíróMészáros MihályMészáros Mihály
három legénykeNagy RóbertNagy Róbert
törvénybírákBalázs CsongorBalázs Csongor
csendőrökRagány MisaRagány Misa
Munkatársak
Pribojszki FerencPribojszki Ferenc (zenész)
Schäfer SzilveszterSchäfer Szilveszter (zenész)
Viszmeg SzilviaViszmeg Szilvia (súgó)
Kadelka LászlóKadelka László (ügyelő)
Janis ZoltánJanis Zoltán (koreográfus asszisztens)
Farkas TamásFarkas Tamás (koreográfus)
Nagy TamásNagy Tamás (rendezőasszisztens)
Kérem, látogasson vissza később!