Műsorok

2018. július 16.hétfő Valter

A tó

A tó

Egy táncos, egy bábos, egy látványtervező, meg A hattyúk tava. Báb, tánc, test, tárgy. És színpad. 

 Báb és test, bábos és táncos versengenek egymással, vagy épp alkotnak egységet, mígnem eltűnnek a határok élő és élettelen között. Küzdenek egymással, keresik egymást, játszanak és átváltoznak egy tükörsima felületen, amelyet bármelyik pillanatban felkavarhat egy hívatlan harmadik… Kálmán Eszter látványtervező Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal használta fel A hattyúk tava motívumait egy asszociatív, a színházi eszközöket kreatívan vegyítő előadásban.

Kálmán Eszter A hamupipőke című előadásával mutatkozott be először rendezőként a hazai közönség előtt. Ebben a produkcióban nem volt egyetlen élő szereplő sem, a tárgyakkal viszont olyan világot teremtett, amelyben fel sem merült az emberi jelenlét hiánya. A fiatal látványtervező azóta több saját produkcióval is szerepelt már a Trafóban, mindegyik előadását olyan vizualitás jellemezte, amellyel ritkán találkozunk színházi közegben. A Justine-ben képregény és film eszközeivel és hatásaival dolgozott, az  N mint Nosferatuban pedig olyan egyszerű tárgyak animálásával, mint egy lufi, egy fekete köpeny vagy egy papírdoboz-város teremtett sejtelmes világot.
A tó szintén erős vizualitást ígér, de a rendező ismét új eszközökhöz folyamodik. Ezúttal mind a díszletet, mind a kellékeket a táncos és a bábos határozzák meg, a körülöttük levő világot egymáshoz való viszonyuk alakítja. A hattyú és az őt kereső herceg figurája folyamatosan cserélődik a szereplők között, de hattyúvá válhat egy kéz, egy törölköző vagy akár egy eldobott zsebkendő is. A hattyúk tava mesei motívumait felhasználó előadás a báb, a tánc, a test, a tárgy, a változás és átváltozás színpadi lehetőségeivel játszva, egy asszociatív képeskönyv lapozgatására invitálja a nézőket.
Az előadók komoly mesterségbeli tudásukkal hívják fel a figyelmet a tánc- és a bábművészet különbségeire, vagy épp kapcsolódásaira.  Mindeközben persze kiaknázzák a helyzetkomikumban rejlő lehetőségeket, humoros, játékos formában is szólnak a témáról.

 

Kérem, látogasson vissza később!