Nincs az az ármány, intrika, cselszövés, ami olyan messzire űzhetné az embert, mint a vágy egy másik iránt, mint a szorongás, hogy magányos marad, és mint a pánik, hogy talán mégsem azt kapja majd, akivel boldog lehet. Négy emberpár bolyong az ardeni erdőnek nevezett helyen, hogy ha sehol másutt, ott végre legyőzze a félelmeit, és próbára tegye magát és a másikat.
Akik pedig nem a szerelemben utaznak, bölcsek és bolondok, köszörülik az elmét, folyik a szó - de mindez azzal a pofátlansággal, elevenségel és stílussal, amivel Shakespeare kortársai találkozhattak a színházban, az irodalmi értékeket felhasználva, és nem felmutatva.

"ELŰZÖTT HERCEG:
És ki ez a bolond?
JAQUES:
Remek bolond. Eddig ilyen céges karácsonyokat csinált.
Szerinte nincs olyan nő, aki csak szép és fiatal,
Mert annyi ész mindegyikbe szorult, hogy tudja ezt magáról.
Kedves, nem? Az agya egy láda, amiből hol 
egy golfütőt húz elő, hol egy vízibiciklit. 
Indokolatlan gumikacsát, vadászkést, 
kényszerzubbonyt, jojót, fémdetektoros 
biztonsági kaput, lángszórót, aknavetőt, 
dinnyés rágót, citromos szúnyogriasztót,
más néven "Szukut". Mikor nem nézünk oda,
egyenként átcsempészi a gondolatait a mi agyunkba.
Én is szeretnék bolond lenni. Kérek egy lila 
kényszerzubbonyt. Olyan divatos lenne!
ELŰZÖTT HERCEG:
Meg fogod kapni."