Újra és újra elolvasva a művet, a szövevényes érzelmi – politikai - hatalmi szenvedélyekkel átszőtt cselekményívből egy színházi értelemben is kivételes figura alakja bontakozik ki előttem. Egy intellektuális, művész vénájú ember, individuum, aki önnön belső- és külső, gondolati- és tettbéli, cselekvési lehetőségeit kényszerül felmérni egy számára szinte átláthatatlan és felfoghatatlan élethelyzetben. A tisztánlátáshoz, a kérdések megválaszolásához, a bizonyításhoz a színházi elemző munka analitikus eszközeit hívja segítségül. Szerepet játszik (őrület), hogy a környezet szerepjátékait leleplezhesse. Drámajátékot teremt (egérfogó), hogy a drámai csúcspont, mint kísérlet, a valóság analógiáit egyértelműen összefüggésbe hozza.
A színházi próba hangulatát, keretét (próba, mint előadás) leginkább szolgáló semleges térben (próba - csarnok), a színház elhivatott létéről, a színházművészet eszmei lehetőségeiről gyakorlati tapasztalattal ad szinte szakmai kurzust az önlelkét és az élet működését analizáló, színházteremtő főhős: Hamlet.