Műsorok

2020. július 5.vasárnap Auguszta

Holdvilág és utasa

Holdvilág és utasa

Mihály már napok óta Rómában volt, és még mindig nem történt vele semmi sem. Nem hullott le az égből semmiféle romantikus röpcédula, hogy útbaigazítsa, mint ahogy titokban várta, Ervin szavai után. Csak Róma történt vele, ha szabad így mondani. Róma mellett eltörpült a többi olasz város mind. Ehhez képest kevés volt Velence, ahol Erzsivel volt, hivatalosan, és kevés Siena, ahol Millicenttel volt, véletlenül. Mert Rómában egyedül volt és felsőbb útmutatásból, úgy érezte. Amit Rómában látott, minden a végzetesség jegyében állt.”


– kalandregény két részben –

Szerb Antal Utas és holdvilág című regénye nyomán írta: FORGÁCH ANDRÁS

 

Rendező
Harsányi Sulyom LászlóHarsányi Sulyom László
Szereposztás
Szepetneki JánosPavletits BélaPavletits Béla
MillicentSzűcs KingaSzűcs Kinga
MillicentVincze ErikaVincze Erika
VanninaCsikász ÁgnesCsikász Ágnes
Pataki ZoltánTóth SándorTóth Sándor
Lutphali SuratgarGémes AntosGémes Antos
Munkatársak
Forgách AndrásForgách András (író-szerb antal regénye alapján)
Perczel EnikőPerczel Enikő (dramaturg)
Tóth Lovász MónikaTóth Lovász Mónika (súgó)
Sipos CsabaSipos Csaba (ügyelő)
Lévai ÁgnesLévai Ágnes (rendezőasszisztens)
Kérem, látogasson vissza később!