Több mint ezer néző a II. Pajtaszínházi Szemlén

Az I. Pajtaszínház programot 2015-ben indította a programgazda Nemzeti Művelődési Intézet a vidéki amatőr színjátszás hagyományai felélesztésének szándékával. A projekt keretében megalakuló vagy újraszerveződő színjátszó körök munkáját a Magyar Teátrumi Társaság mint szakmai együttműködő által kijelölt szakértő, színházi mentor is segítette. A magyar kultúra napja előtt tisztelgő, a program eredményeit összegző, hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. Pajtaszínházi Szemlére 2016. január 23-24-én került sor – a Nemzeti Színház felajánlásának köszönhetően – a Nemzeti Színház stúdiószínpadain.

A program első éve bebizonyította, hogy a hiánypótló szándékkal elindított kezdeményezésre komoly igény mutatkozik, így nem is volt kérdéses a folytatás, melyben már az ország összes megyéjéből részt vett egy-egy település. Így a II. Pajtaszínházi program az ország minden megyéjét felölelve, 19 színjátszó csoport közreműködésével kapott új lendületet. Az elmúlt fél évben megvalósult program seregszemléjére 2017. január végén került sor a Nemzeti Színházban.

Az elmúlt két napban színpadra léptek az alábbi települések amatőr színjátszó csapatai: Ágasegyháza (Bács-Kiskun megye), Boda (Baranya megye), Murony (Békés megye), Bódvaszilas (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Bordány (Csongrád megye), Kincsesbánya (Fejér megye), Jobaháza (Győr-Moson-Sopron megye), Sáránd (Hajdú-Bihar megye), Domoszló (Heves megye), Alattyán (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Mocsa (Komárom-Esztergom megye), Kisecset (Nógrád megye), Nagymaros (Pest megye), Somogyudvarhely (Somogy megye), Tunyogmatolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Harc (Tolna megye), Jákfa (Vas megye), Magyarpolány (Veszprém megye), Bókaháza-Zalaszentgrót (Zala megye).

A csapatok színes képet mutattak létszám és korosztály tekintetében egyaránt. Az egyik előadásban hatan, míg egy másikban harmincan léptek színpadra, ám – legyen szó idősebbről vagy kicsikről – mindannyian egyaránt élvezték a szereplést. A Szemle üde színfoltja volt a 150 fős település Kisecset, amely kis lélekszáma ellenére is lelkesen csatlakozott a programhoz, egy igen sikeres előadást hozva létre. Több színjátszó kör meglepően rövid idő – alig több, mint egy hónap – alatt hozott létre színvonalas produkciót. A szemlén bemutatott előadások műfaji összetételét ezúttal is a sokszínűség jellemezte. Bár a bohózatok és vígjátékok voltak többségben, mellettük dráma, közjáték, verses-zenés összeállítás, vásári komédia és mesejáték is szerepelt a műsorban. Az amatőr színjátszás igazi szépsége, hogy a szereplők és a nézők egyszerre élik meg a színházban, a színjátszásban rejlő örömöt. A Pajtaszínház színtársulatai és hálás közönségük azonban nemcsak felemelő közösségi élménnyel gazdagodtak, hanem a települési kulturális életét gazdagító műsorral, tevékeny művészeti csoporttal is, hiszen a program során megvalósult bemutatókat a település jeles napján is előadják a társulatok.

A program második évadának befejezésében a közművelődési feladatellátás kereteinek átszervezésével a 2016. december 31-én megszűnt Nemzeti Művelődési Intézet szellemi örököseként immár az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. működött együtt a Teátrumi Társasággal. A hosszú távú közös munka érdekében – kinyilvánítva a kezdeményezés továbbéltetésének szándékát – a két szervezet 2017. január 28-án stratégiai együttműködési megállapodást kötött.