Káprázatosan izgalmas!

Az elmúlt 10 év legnagyobb szakmai kihívását jelenti számomra – mondja Dunai Tamás a kecskeméti Katona József Színház új produkciójáról. Réczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című darabját november 11-étől láthatja a közönség. A próbafolyamatról és az előadásról a Gábor Miklóst alakító Dunai Tamást kérdeztük.

-          A darab 1976-ban játszódik. Milyen személyes élményei kötődnek ehhez az időszakhoz?

-          Azt mondom, akkor született a fiam, és abban az évben végeztem a színművészeti főiskolán. November 11-én, a bemutató napján van édesapám születésnapja, és a fiam névnapja, ami azért érdekes, mert a darabban Ruszt életkoránál fogva Gábor Miklóst valamiféle apafigurának tekinti, míg Gábor Miklós szellemi értelemben tekinti őt apjának. Furcsa, misztikus átfedések ezek... Rusztot egyébként személyesen is ismertem az Egyetemi Színpadról. Majd a II. Edward című darabban együtt dolgozhattam vele.

-          Milyen volt rendezőként?

-          Amilyennek Réczei Tamás megírta a darabban. Rengeteget „szüneteltünk”, rendkívül sokat Unicumoztunk, de ezzel együtt is csillogóan tehetséges volt.

-          Mi volt a szerepe a sok büfézésnek? Valójában ott rendezte az előadásait?

-          Ott rendezett, és tudja, miért? Mert a színház nem más, mint tudatosan megszerkesztett képzeletbeli valóság. Gábor Miklós és Ruszt, ha kellett, képes volt a tudatosság legmagasabb szintjét elérni, de ha arra volt szükség, az ösztöneik legmélyéig lementek. Ez független a férfi-nő vagy férfi-férfi kapcsolattól, ami – tegyük hozzá - köztük nem alakult ki soha. Barátság, mélységes szakmai vonzalom fűzte őket össze.

 

-          Mit jelent az ’Időjáték’ műfaji meghatározás?

-          1976, 1213, az 1830-as évek… - a történések szempontjából teljesen mindegy, milyen évet ír a naptár.  A kérdés: merünk-e végre nem azzal foglalkozni, amit ránk kényszerítenek. Hány besúgó volt a társulatban Katona Korában, vagy 1976-ban, Ruszt idejében? Ruszt szeretett szembemenni az elvárásokkal, fütyülni a követelményekre.

-          Akkor is, ha tudta, hogy minden szaváról tudomást szereznek az elvtársak?

-          Nem érdekelte. Nem tanult meg úgy táncolni, ahogy elvárták tőle, és ahogy egyébként Gábor Miklós tudott táncolni. Ő a Madách Színház párttitkára volt, tudta, hogy meddig lehet elmenni, és nem törekedett a határok feszegetésére. De mire eljött a ’70-es évek közepe, megcsömörlött attól, hogy marionettfiguraként rángatják. S ekkor fogta magát, és eljött Kecskemétre.

-          Miért? Mit keresett a kecskeméti színházban?

-          Szabadságot. Kitakarította a lelkét. Kisöpörte magából a ráragadt manírokat, a bevált kliséket.

-          Az ő döntése volt, hogy vidékre szerződik?

-          Egyértelműen! Kórházban feküdt, amikor Ruszt felhívta telefonon. A beszélgetésük után felkelt az ágyból, összecsomagolt, és eljött Kecskemétre.

-          Milyen volt az eddigi próbafolyamat?

-          Úgy érzem magam egy héttel a premier előtt, mint a kertész, aki elültette a virágot, ismeri a gyökerét, levelét, de még nem tudja, milyen színű lesz a virágja… Izgalmas, érdekes kaland részesei vagyunk. A rendező, Kocsis Pál, kitűnő színész. Rettenetesen sok vitánk volt a próbafolyamat elején. Ez egészen addig tartott, amíg rá nem jöttünk, hogyan kell a másikat érteni. Abban a pillanatban, hogy ezt megértettük, elkezdett szikrázni, élni a dolog. Nagyon izgalmas premier előtt állunk! Az utóbbi 10 évben ez a legnagyobb szakmai kihívás, amellyel találkoztam. Az ország egyik legnagyobb színészének lelki válságát kell odatennem a színpadra, s ehhez pőrére kell vetkeznem.

-          Mi az igazi konfliktus Gábor Miklós számára a darabban?

-          Valószínűleg a Vass Évával való viszonya. Éva félti az egészségét. Attól tart, hogy Gábor Miklós belehal a próbafolyamatba. Alig jött ki a Kútvölgyiből, erre itt cigarettázik és iszik. Nem érdekli, hogy mi lesz holnap. A színház érdekli. Vass Éva - akit Danyi Judit játszik nagyszerűen - nem érti ezt. Judittal több produkcióban játszottunk együtt,  utoljára Három nővérben volt a partnerem, de soha ilyen mély lelki kapcsolat nem alakult ki köztünk, mint most. Rendkívül izgalmas, ami a színpadon születik! Fantasztikus együtt játszani a Rusztot alakító Porogi Ádámmal is! Az első kecskeméti évében a Régi ház című darabban a fiamat alakította. Most rendező-színész, apa-fiú kapcsolat köt össze bennünket. Káprázatosan izgalmas!

Rákász Judit