Egy hét múlva indul a fesztivál!

Három ország, nyolc társulat, tizenkét előadás, koncertek és workshopok: a HolnapUtán Fesztivál öt napja alatt minden adott ahhoz, hogy együtt ünnepeljük a színházat!




Fiatalok, szépek és szemtelenül tehetségesek

A HolnapUtán Fesztivál célkitűzésének tekinti, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtson pályakezdő színházi alkotók számára, ezért a színész- és dramaturghallgatóknak rendezett workshop mellett, előadásokkal lesznek jelen a budapesti, kolozsvári és marosvásárhelyi színházművészeti egyetemek. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem a Meggyeskert, Tűznyelők és A Nyíregyháza utca című előadásokkal, a kolozsvári színisek a Zabhegyező és a Tavaszi áldozat című produkciókkal, Renczés Viktória marosvásárhelyi hallgató pedig Hateha című egyéni előadóestjével lesz jelen Nagyváradon.




A tavasz ébredése

Május 2-án, 17 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat mutatja be Nagyváradon is a Györfi Csaba által rendezett A tavasz ébredése című fizikai színházi előadást.


Felhő a nadrágban

Felhő a nadrágban című humoros, ironikus és társadalomkritikus előadásával érkezik Nagyváradra a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Az előadásra május 4-én, szombaton, 19 órától kerül sor a színház nagytermében.




A teljes program: http://holnaputan.szigligeti.ro/musorrend


Copyright © 2019 Szigligeti Theatre, All rights reserved.
www.szigligeti.ro

E-mail:
pr@szigligeti.ro

A Szigligeti Színház fenntartója a Bihar Megyei Tanács. 
Főigazgató: Czvikker Katalin

A Szigligeti Színház jegypénztárának nyitvatartása:
hétfő, csütörtök: 10-15 óra között
kedd, szerda, péntek: 14-19 óra között
illetve egy órával az előadások előtt