Hírek

  • Széki Rómeó és Júlia a Nemzeti Táncszínházban

    „Novák Ferenc Forrószegiek című alkotása minden szempontból az önálló magyar táncdráma egyik emblematikus darabjának tekinthető, hiszen a világirodalom egyik legismertebb, számtalan színházi és filmes megfogalmazást is megélt szerelmi tragédiája, a Rómeó és Júlia klasszikus és egyetemes érvényű gondolatait jelenítette meg egy speciálisan magyar környezetben, sajátos módon, a magyar néptánc eszközeivel. Ebben a megközelítésben pedig a darab mindenképpen korszakalkotónak minősíthető.”


    Fedák Sáritól a családon belüli erőszakig

    Sokszínű színházi kínálattal várja a nézőket idén tavasszal is a MASZK Egyesület: összesen tizenegy produkció kerül színre a Régi Zsinagógában májusban. Monodráma, tánc, ifjúsági és zenés színházi előadások idézik meg a múltat és reflektálnak a jelenre többek között Babits, Fedák Sári, Karády Katalin, a vikingek sagái, a hatalom túlkapásait vizsgáló romantikus dráma és Zoltánfy István festőművész megidézésével. Jegyeket április 23-tól lehet váltani a Megálló Közösségi Házban.


    Elkészült a Szegedi Pinceszínház májusi műsora

    A színház egy premierrel köszönti a hónapot: a Genéziusz Színház állítja színpadra Ibsen ROSMERSHOLMját. A norvég klasszikust 2019. 05. 03-án láthatják, majd a hónap végén 28-án. Az ÉN, A FÉREG mellett a Szegedi Egyetemi Színház új előadást mutat be: Závada Péter drámája, a REFLEX, 14-én látható. 



Terror - Weöres Sándor Színház

2019-02-03 09:00:00

A német sztárügyvédből lett drámaíró Ferdinand von Schirach 45 éves korában kezdett el írni. Első színpadi művét, a Terrort 2015 októberében egyidőben mutatta be a Deutsches Theater Berlin és a Schausspiel Frankfurt.

Ferdinand von Schirach: Terror

dráma

zárt tárgyalás


A német sztárügyvédből lett drámaíró Ferdinand von Schirach (1964) – aki többek között Klaus Kinski családját is képviselte – 45 éves korában kezdett el írni. Ügyvédi tapasztalatait feldolgozó könyvei azonnal a bestseller listákra kerültek, és világszerte több millió példányban adták el őket. Két „esetgyűjteménye" (Bűnös? – 11 meglepő eset; Ártatlan? – Újabb meglepő bűnügyi esetek) és egy regénye (Collini nem beszél) magyarul is megjelent.


Első színpadi művét, a Terrort 2015 októberében egyidőben mutatta be a Deutsches Theater Berlin és a Schausspiel Frankfurt. Azóta német, svájci, dán, szlovén, osztrák, japán, izraeli, venezuleai színházak tűzték műsorukra, folyamatosan nagy népszerűségnek örvend. 

A Lufthansa Berlin és München között közlekedő utasszállítóját eltéríti, és egy teltházas futballstadion felé kormányozza egy terrorista. Lars Koch vadászpilótának döntenie kell: lelője-e a repülőgépet a fedélzetén 164 emberrel, hogy megmentse a stadionbeli hetvenezret. A történteket Ferdinand von Schirach darabja egy bírósági tárgyalás keretei között dolgozza fel. A nézők az esküdtek szerepét kapják: feladatuk, hogy figyeljenek meg mindent, és a végén szavazzanak a látottak-hallottak alapján a vádlott elítéléséről vagy felmentéséről.

Ferdinand von Schirach első színpadi műve az emberi döntés felelősségét állítja középpontba, arra a kérdésre keresi a választ, vajon van-e különbség élet és élet között, ha azt a számok, a mennyiség felől nézzük. Hozhatunk-e döntést a halálról a nagyobb tragédia elkerülése érdekében? Ki a felelős?


Magyarországon a Weöres Sándor Színház a harmadik teátrum, amely bemutatja a Terrort, csatlakozva ezzel ahhoz a világszerte több tucat színházhoz, ahol a nézők – a szerző elképzelésének megfelelően – már döntöttek Lars Koch bűnösségéről. (A terror.theater oldalon megtekinthető, hogy melyik országban hogyan ítélte meg a közönség Lars Koch döntését: felmentette vagy elítélte a vadászpilótát.)


 

 

 

 

Szereplők:
Bírósági elnök/Kelemen Zoltán
Lars Koch, vádlott/Balogh János
Biegler, védő/Kálmánchelyi Zoltán
Nelson, államügyész/Kiss Mari
Christian Lauterbach/Endrődy Krisztián
Franziska Meiser/Bálint Éva
Fritz Wagner, szakértő/Szabó Róbert Endre
A pilóta hangja: Szerémi Zoltán


Díszlettervező: Takács Lilla
Jelmeztervező: Varga Alexandra
Fordító: Jónás Péter
Ügyelő: Móri Csaba
Súgó: Zsohár Amália
Rendezőasszisztens: Ostyola Zsuzsanna
Rendező: Jordán Tamás

Bemutató: 2019. február 8. 19 óra, Márkus Emília terem


2018. december 11.