A Pszicho bemutatójára készül a Jókai Színház

A Pszichót Robert Bloch regénye alapján, Pozsgai Zsolt átdolgozásában mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház március 1-jén. Az ötszereplős stúdióelőadást Koltay Gábor Balázs Béla-díjas, Érdemes művész rendezi. (Niedzielsky Katalin tudósítása)


Január 23-án a sajtónyilvános olvasópróbán Seregi Zoltán igazgató köszöntötte a szereplőket és a közreműködőket a Jókai Szalonban, majd arra emlékeztetett, hogy a stúdiósorozatba olyan „közönségvonzó” darabokat válogattak, amelyekkel minél több nézőt szeretnének elérni. A repertoár nagyszínpadi és kamaradarabjaival párhuzamosan ez a „desszertként”, ráadásként meghirdetett program Anthony Shaffer Detektívjátszmájával kezdődött tavaly októberben, és David Ives Vénusz nercben című művének februári premierjével folytatódik. Hitchcock Pszichója után Neil Simontól Az utolsó hősszerelmes kerül még színpadra.


Alfred Hitchcock világszerte jól ismert thrillere, a Pszicho Békéscsabán nem a film, hanem Robert Bloch azonos regénye alapján, Pozsgai Zsolt átdolgozásában kerül színpadra. Koltay Gábor rendező úgy fogalmazott, ha a teljes filmre nem is emlékszik mindenki, de a zuhanyzós gyilkos jelenetre biztos. Ezért istenkísértés ilyen híres, hatásos film után színpadra vinni a történetet, ahol jóval korlátozottabbak a lehetőségek. Óriási kihívást jelent mindenkinek, de izgalmas, jó előadás lesz.


A rendező arról is beszélt, hogy Bloch regénye 1956-ban jelent meg, a film 1960-ban. Néhány éve Hitchcock életéről is forgattak filmet, a Pszicho történetére felfűzve, érdemes megnézni. 1998-ban készült egy újabb film, amely lemásolta a ’60-asat, nem volt átütő siker, de óriási bevételt hozott.


  • A Pszicho valamilyen szinten mindenkinek benne van a tudatában világszerte, gondolatilag, érzelmileg foglalkoztatja az embereket, ezért remélem, most is érdekes lesz. Arra is számítani kell, hogy „fertőzött” közönség jön, van elképzelése, várja a borzongást. Nekünk pedig az a dolgunk, feladatunk, hogy elfelejtessük a filmet, mást nyújtsunk, de borzongás azért legyen.

Koltay Gábor, aki magyar történelmi, a nemzettudat erősítésével foglalkozó filmjeivel alkotott maradandót, ezt a nagyon más műfajt fantasztikus kirándulásnak nevezte, majd kedvenc francia filmrendezőjére, Truffaut-ra hivatkozott, akinek ideálja volt Hitchcock. Azt mondta, tisztában van a feladat súlyával, a véres darab és a kisszínház sajátosságaival, a közönségnek hátborzongató és hiteles előadást ígért, a színészeknek először is a szerepek alapos kiboncolását.


Az előadásban Norman Bates moteltulajdonos szerepét Gulyás Attila, az Anyáét Kovács Edit játssza, Mary és Lila, az ikerpár Boldog Ágnes színészhallgató lesz, Arbogast nyomozó Csurulya Csongor, Sam, Mary vőlegénye Szabó Lajos

Niedzielsky Katalin