Hírek

  • Észt filmeket vetítenek a Megálló Közösségi Házban

    Négy izgalmas kortárs észt filmet és egy friss animációs kisfilmekből álló válogatást tekinthetnek meg a filmrajongó érdeklődők a 12. Észt Hét keretében, 2019. március 25. és 29. között Szegeden, a MASZK Egyesület által működtetett Megálló Közösségi Házban. A rendezvényt Kristi Karelsohn, az Észt Köztársaság magyarországi nagykövete nyitja meg március 25-én hétfőn, 18:30-kor.



    Karády-est a Váci Dunakanyar Színházban

    Mindenki ismeri a nevét, mégis alig tudunk róla valamit. Egy korszak ünnepelt sztárja volt, mégis kevés embernek jutott olyan sanyarú sors, mint neki. Karády Katalin – hiszen róla szól az Ópiumkeringő – mégsem tört meg soha, mert egy elsöprő szerelem mindenen átsegítette.


    Jelen/Lét Fesztivál - másodszor a Nemzetiben

    A magyarországi bolgár, horvát, görög, német, örmény, roma, szerb és szlovák nemzetiségek előadásai láthatók március 25. és 30. között a Nemzeti Színházban. Csasztvan Andrással, a szarvasi szlovák Cervinus Teátrum vezetőjével, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnökével beszélgettünk.


BIZALOM. TÖBB MINT 10 ÉVE. – ÉVADOT NYITOTT A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

2018-08-31 13:48:00

Azzal az erőt adó hírrel láthatunk munkához, hogy az előző évadban ismét nézőcsúcsot értünk el: előadásainkat több, mint 120 ezren látták, ami országos viszonylatban is kiemelkedő eredmény – mondta Cseke Péter az augusztus 21-én megtartott évadnyitó társulati ülésen. A harmadik igazgatói ciklusát kezdő direktor meghirdette az új évad szlogenjét: „Bizalom. Több mint 10 éve.”

Az esemény a hagyományoknak megfelelően Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz című versével vette kezdetét, amelyet Kiss Jenő adott elő – óriási sikerrel. A direktor ezt követően a kerek évfordulós társulati tagokat köszöntötte: elsőként Csapó Virágot, majd a 75. születésnapját ünneplő Jablonkay Máriát, aki bár nem lehetett jelen, jelezte kollégáinak, hogy a hosszú kórházi kezelés után első útja a színházba fog vezetni. Ezt követően Bognár Gyöngyvérnek és Kőszegi Ákosnak szólt a taps, akik mindketten 15 esztendeje tagjai a kecskeméti teátrum társulatának. 20 éve társulati tag a hírös városban Danyi Judit és Magyar Éva, Kiss Jenő 55 éve, Hegedűs Zoltán pedig 30 esztendeje van a pályán - ebből 20 esztendeje Kecskeméten. Szintén kerek évfordulót ünnepel Talabér Attila díszítő, aki 30 éve társulati tag, valamint Frigyesi Tünde rendezőasszisztens, aki 40. évadát kezdte meg.


A direktor a mozgalmas és eredményekben rendkívül gazdag nyárról is szót ejtett. A kecskeméti előadások harmadik éve állandó meghívottak a POSZT-on, ahonnan minden alkalommal díjakkal térhettek haza. Idén Szemenyei János vehette át a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést a Csárdáskirálynőben nyújtott alakításáért. Izgalommal várhatja a társulat a Városmajori Színházi Szemle, valamint a Színikritikusok Díjának eredményhirdetését, utóbbinál a Csárdáskirálynőért szoríthatunk, amely a Legjobb zenés/szórakoztató előadás díjáért van versenyben.


S ezzel még koránt sincs vége a nyári eseményeknek: nagy sikert és teltházas előadásokat hozott az Újvilág Passió, az erdélyi turné, a mórahalmi és balatonföldvári vendégszereplés, a Múzeumok éjszakája és az Udvarszínházi sorozat is.


A társulati ülésen bemutatkoztak az évad „új arcai”: Szabó Emília, Lakatos Máté, Koltai-Nagy Balázs, Kovács Lotti, Kovács Gyopár, Bánovits Vivianne színművészek, Drucker Péter karnagy, Török Kata marketing tanácsadó, Matók Szilvia művészeti titkár, valamint Nagy Katica és Konfár Erik, a Budapesti Színművészeti Egyetem végzősei Zsótér Sándor osztályából.  


A tavalyi, rendkívül feszített évad után megújult erővel készülnek a bemutatókra a Kecskemét City Balett tagjai. Barta Dóra társulatvezető elmondta: óriási sikert hozott a Boleró bemutatója a győri Magyar Táncfesztiválon, a hazai kortárstánc műhelyek egyik legrangosabb seregszemléjén. A társulat elismertségét jól jelzi, hogy két tag, Nagy Nikolett és Földesi Milán is elnyerte a Fülöp Viktor ösztöndíjat, amelyet minden esztendőben a 10 legígéretesebb fiatal táncművésznek ítélnek oda. A KCB életében mérföldkövet jelent az új évad, hiszen nagyszínházi bemutatóra készül a társulat: a Traviatát december 7-étől láthatja a közönség.


Az évadnyitó után A beszélő köntös olvasópróbájával kezdődött meg a munka. A produkciót október 5-étől láthatják a nézők Szente Vajk rendezésében.